A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Vasút: az elmúlt negyed évszázad alatt, "még távolabb került" Budapest.

2023. augusztus 08. - Mátészalkaleaks

Az elmúlt 25 év során, töretlen volt  a fejlődés a Budapest és Mátészalka, illetve a Budapest  és Vásárosnamény közötti vonatközlekedésben, negatív irányban, derült ki egy 1998.november 27-i újságcikkből. A Budapest és Mátészalka közötti távolságot  akkor még 239 perc alatt tette meg az Intercity, mára erre már 254 percre van szükség.

A Budapest és Vásárosnamény közötti távolság leküzdésére, negyed évszázada 270 percre volt szükség, napjainkra a leggyorsabb menetidő 297 perc.

 

363826454_318652890599146_3022055187942987272_n.jpg

 

 

364464777_1296119047673323_617118356872684857_n.jpg

Forrás: Kelet napilap, 1998.11.27-i lapszám

Győzött az erősebb hátszél, a Mátészalka-Debrecen vasútvonal részleges felújítására nincs pénz, Sáránd és Derecske-Vásártér között 7,5 kilométeren teljesen megújul a pálya, a fővonalból bontott anyagokból.

Ismét bontott sínekért küzdünk.

Lassan egy évtizede lesz annak, hogy a MátészalkaLeaks és a Mátészalka és Debrecen vasútvonalt használó és használni kívánó emberek forszírozzák a vasúti pálya részleges vagy teljes felújítását. Voltak már részeredmények, de azok csak 3-4 perces menetidő csökkenést jelentettek, hiszen legtöbbször csak bontott anyagból „tákolták” a vasútvonalat.

 

Még a 2014-2020-as Uniós fejlesztési ciklusra volt beígérve a vonal teljes rekonstrukciója, de akkor Seszták miniszterék kivették a fejlesztési prioritások közül. Azóta (2016.óta) tehettek volna valami érdemlegeset a 110-es vasútvonal nyomvonalán mentén érintett országgyűlési képviselők, de annak ellenére, hogy azonos politikai családba tartoznak, nem fogtak össze, így maradtak az áldatlan állapotok.

 

Napjainkban sem tüsténkednek a politikai döntéshozók azon, hogy megújuljon a vasútvonal, tudjuk, nem ők a hibások, hanem a brüsszeli bürokraták, a háború, és a Dollárbaloldal aknamunkája. Be kellene fejezni a hülyéskedést... Ez már annyi komolytalan...

 

Napjainkban érte újabb csapás a 110-es vasútvonalat, hiszen jelentős politikai hátszéllel megkezdődött a 106-os vasútvonal (Debrecen-Nagykereki) egy 7,5 kilométeres szakaszának (Sáránd- Derecske-Vásártér) közötti rekonstrukciója. Hézagmentes síneket kap, megújul az alépítmény, öt útátjárót építenek át, megszűnnek a lassú jelek.

 

A 106-os vasútvonal mintegy 30 százalékkal kevesebb utasforgalmat bonyolít le, mint a minek, azaz a 110-es. Előbbin 349 578 fő, míg utóbbin 446 768 fő utazott 2022-ben.

 

A 7,5 kilométeres felújítás olyan, mintha a 110-esen a legkritikusabb állapotú, Apafa és Hajdúsámson szakasz átépülne.

 

A 106-os vasútvonal részleges felújításában nagy szerepe van az ottani környék polgármestereinek, akik közös nyilatkozatban álltak ki anno. Szabolcsban még ennyire sem voltak képesek a falvak és városok vezetői.

 

Emlékeztek, amikor 2017-ben azért küzdöttünk, hogy az akkor újjáépülő Ebes és Püspökladány közötti fővonal használt sínei a 110-es vasútvonalba kerüljenek? Akkor erősebb volt a Lázár János -féle lobbi, és a tram-trainbe pályájába kerültek a használt sínek, AMIT AZUTÁN, MÁR 2019-BEN FEL KELLETT SZEDNI, ismeretlen indokok miatt.

 

Most újból beleállunk a használt sínek témájába. A napokban jött ki a friss hír, hogy az A CEF, a Connecting Europe Facility, azaz az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből 256 millió Eurót ad az Unió, a Debrecen és Nyíregyháza közötti vasút felújításra. Cél: a teherforgalmi kapacitás növelése az EU és Ukrajna között, a személyforgalom gyorsítása 160 km/órás sebességre.

 

Az onnan kikerülő használt anyagok teljes egészében elegek lennének arra, hogy átépüljön a Mátészalka-Debrecen vasútvonal, használt sínekből, így most ismét Lázár János Építési és Beruházási Miniszternél pattog a labda. Ha már Uniós forrás nem áll rendelkezésre, és ahogy a levelünkre írta, a szomszédunkban dúló háborús helyzet okozta kiszámíthatatlanság miatt a felújítás nem lehetséges, legalább bontott anyagból, Kormányzati forrásokból megújulhasson a Mátészalka-Debrecen vasútvonal, a Debrecen- Nyíregyháza szakasszal egyidejűleg.

 

vasut-felujitas-palkovics-laszlo-210414-445932.jpg

Országos szinten a hetedik legforgalmasabb mellékvonal a Mátészalka-Debrecen vasútvonal.

A MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigényléssel fordult a MÁV-START felé, hogy kiderítsük, hányatott sorsa ellenére, országos szinten, hányadik legnagyobb utasforgalmat produkáló vasútvonala volt 2022-ben a Mátészalka-Debrecen vasútvonal. 

A mellékvonalak közül a hetedik helyen végzett, hiszen csaknem 447 ezren választották, csak a következő vasútvonalak előzték meg: Budapest-Esztergom, Budapest- Veresegyház- Vác, Füzesabony- Eger, Vác-Balassagyarmat, Békéscsaba-Püspökladány, Szolnok-Hódmezővásárhely.

Egy átlagos hétköznapon, a www.menetrendek.hu oldal szerint Budapest és Esztergom között napi 77, Budapest és Vác között 200, Füzesabony és Eger között 77, Vác és Balassagyarmat között 25, Békéscsaba és Püspökladány között 37, Szolnok és Hódmezővásárhely között 64 vonat közlekedik.

Ezen adatok alapján kijelenthető, hogy mivel még ilyen állapotban is ennyien választják a Mátészalka-Debrecen vasútvonalat, lenne igény egy sokkal minőségibb vasúti közlekedésre és a teljes rekonstrukcióra a 110-es vasútvonalon. Mivel a MÁV saját forrásaiból nem tudja finanszírozni a 110-es vasútvonal teljes felújítását Magyarország Kormányánál,  pontosabban Lázár János építési és közlekedési miniszternél pattog a labda.

maxresdefault_6.jpg

 

A teljes lista az alábbiakban olvasható,  felhasználása csak a MátészalkaLeaks csoportra mutató link felhasználásával, illetve  a forrás megjelölésével engedélyezett, MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigénylése.

Magyarázat: 110-es sz. Debrecen – Mátészalka vonalon 2022-ben 446 768 utazás történt.

 

A fenti szám tartalmazza mindazon utasokat, akik az adott hónapban vásárolt belföldi menetjegyükkel vagy bérletükkel legalább 1 állomásközt utaztak a 110-es vonalon.

A fenti szám nem tartalmazza azokat az utasokat, akik:

-         nemzetközi utasok;

-         jogszabály alapján díjmentesen utaznak (65 év felettiek, 6 év alattiak, határon túli magyarok);

-         nem gépi kiadású, vagy viszonylatmegjelölés nélküli díjtermékkel utaznak (pl.: Vakáció bérlet, stb.);

-         START Klub Bónusz, VIP vagy Prémium kártyával utaznak;

-         vasutasok, egyéb díjmentes utasok (pl.: hatósági személyek).

A Debrecen – Apafa (100-as vonallal közös) szakaszon belül történő utazások számát a fenti szám nem tartalmazza, ezek a 100-eas vonali utasoktól nem különíthetőek el. A Nyírbátor – Mátészalka (113-as vonallal közös) szakaszon belül történő utazásokat a fenti szám az igénybe vett vonattól függetlenül tartalmazza.

 

Vonal

Állomástól

Állomásig

Utazásszám 2022

1a

Budapest-Déli

Tatabánya

4 033 705

30a

Budapest-Déli

Székesfehérvár

8 699 735

40a

Budapest-Déli

Pusztaszabolcs

3 541 844

80a

Budapest-Keleti

Hatvan

3 895 523

100a

Budapest-Nyugati

Szolnok

9 171 246

120a

Budapest-Keleti

Szolnok

7 427 709

150a

Budapest-Nyugati

Kunszentmiklós-Tass

451 751

1**

Budapest-Déli

Rajka

6 293 820

2

Budapest-Nyugati

Esztergom

5 919 862

4

Esztergom

Komárom

51 979

5

Székesfehérvár

Komárom

28 159

8*

Győr

Sopron

815 795

10

Győr

Celldömölk

714 377

11

Győr

Veszprém

236 243

12

Tatabánya

Oroszlány

431 560

14

Pápa

Csorna

6 680

15*

Sopron

Szombathely

52 084

16*

Hegyeshalom

Szombathely

395 364

17**

Szombathely

Nagykanizsa

120 385

18*

Szombathely

Kőszeg

27 579

20**

Budapest-Déli

Szombathely

1 968 445

21*

Szombathely

Szentgotthárd

72 365

23

Rédics

Zalaegerszeg

31 111

25

Bajánsenye

Celldömölk

425 967

26

Balatonszentgyörgy

Celldömölk

673 751

29

Budapest-Déli

Tapolca

1 363 105

30

Budapest-Déli

Gyékényes

3 401 734

35

Kaposvár

Siófok

129 213

36

Kaposvár

Fonyód

277 759

38

Nagyatád

Somogyszob

66 473

39

Balatonfenyves GV

Somogyszentpál

71 509

40

Budapest-Déli

Pécs

1 711 879

41

Dombóvár

Gyékényes

559 853

42

Pusztaszabolcs

Mezőfalva

311 564

43

Mezőfalva

Rétszilas

37 650

44

Pusztaszabolcs

Székesfehérvár

140 280

45

Sárbogárd

Székesfehérvár

46 295

46

Sárbogárd

Bátaszék

315 644

47

Dombóvár

Komló

11 597

50

Dombóvár

Bátaszék

31 560

60

Gyékényes

Pécs

212 302

61

Sellye

Szentlőrinc

63 925

65

Pécs

Magyarbóly

242 067

66

Villány

Mohács

14 147

70

Budapest-Nyugati

Szob

11 404 867

71

Budapest-Nyugati

Vác

3 030 055

75

Vác

Balassagyarmat

603 519

77

Aszód

Vác

1 641

78

Aszód

Ipolytarnóc

131 508

80

Budapest-Keleti

Sátoraljaújhely

3 993 959

100c

Miskolc-Tiszai

Nyíregyháza

1 016 972

81

Hatvan

Somoskőújfalu

339 591

82

Hatvan

Szolnok

343 781

85

Gyöngyös

Vámosgyörk

57 046

86

Vámosgyörk

Szolnok

126 115

87a

Füzesabony

Eger

767 519

87

Eger

Szilvásvárad

29 662

89

Tiszapalkonya-Erőmű

Miskolc-Tiszai

28 091

90

Miskolc-Tiszai

Hidasnémeti

579 646

92

Miskolc-Tiszai

Ózd

190 067

94

Miskolc-Tiszai

Tornanádaska

157 845

98

Szerencs

Hidasnémeti

80 381

100

Budapest-Nyugati

Záhony

6 865 517

101

Püspökladány

Biharkeresztes

171 598

102

Kál-Kápolna

Kisújszállás

70 986

103

Karcag

Tiszafüred

13 951

105

Debrecen

Nyírábrány

129 131

106

Debrecen

Nagykereki

349 578

108

Debrecen

Füzesabony

377 403

109

Debrecen

Tiszalök

139 067

110

Debrecen

Mátészalka

446 768

111

Mátészalka

Záhony

156 688

113

Nyíregyháza

Zajta

84 674

114

Mátészalka

Csenger

2 209

115

Mátészalka

Tiborszállás

144 079

116

Nyíregyháza

Vásárosnamény

119 672

117

Tiszalök

Nyíregyháza

134 192

120

Budapest-Keleti

Lőkösháza

1 472 078

121

Békéscsaba

Újszeged

281 240

125

Mezőtúr

Battonya

205 622

127

Vésztő

Gyoma

65 520

128

Békéscsaba

Püspökladány

468 361

130

Szolnok

Hódmezővásárhely

463 921

135

Szeged

Békéscsaba

572 532

TramTrain

Szeged

Hódmezővásárhely

850 794

140

Budapest-Nyugati

Szeged

3 196 228

142

Budapest-Nyugati

Kecskemét

1 343 104

145

Szolnok

Kecskemét

179 470

146

Kunszentmárton

Kiskunfélegyháza

70 238

147

Kiskunfélegyháza

Orosháza

71 620

150

Budapest-Nyugati

Kelebia

55 803

154

Bátaszék

Kiskunhalas

489 282

155

Kiskunhalas

Kiskunfélegyháza

299 948

*.: a vonalat a GySEV üzemelteti, az utasszám azokra az utasokra vonatkozik, akik a MÁV-START hálózatán is utaztak (pl.: Budapest – Sopron utazás megjelenik a 8-as vonalnál, de egy Győr – Sopron utazás nem.)

**.: a vonalat részben a GySEV üzemelteti, az utasszám azokra az utasokra vonatkozik, akik a MÁV-START hálózatán is utaztak (pl.: Nagykanizsa – Vasvár utazás megjelenik a 17-es vonalnál, de egy Szombathely – Sorkifalud utazás nem.)

 

Az adatok forrása a viszonylatos jegyértékesítési adatbázis. Az egyes vonalak adata mindazon utazások teljesítményeit jelentik, ahol az adott időszakban megvásárolt belföldi menetjeggyel vagy bérlettel a rajta feltüntetett viszonylat alapján legalább 1 állomásközt utaztak. A számok nem tartalmazzák azokat az utasokat, akik:

-         nemzetközi utasok;

-         kizárólag a GySEV hálózatán utaztak;

-         jogszabály alapján díjmentesen utaznak (65 év felettiek, 6 év alattiak, határon túli magyarok, múzeumlátogatásra díjmentesen utazó diákcsoport);  

-         nem gépi kiállítású vagy viszonylat nélküli jeggyel utaznak;  

-         Budapesten belüli utazásukhoz (pl.: Rákospalota-Kertváros – Budapest-Nyugati, Kelenföld – Kőbánya-Kispest) Budapest-bérletet használnak;

-         START Klub Bónusz, VIP vagy Prémium kártyával utaznak;   

-         vasutasok, egyéb díjmentes utasok (pl.: hatósági személyek).

 

Ha az utazás több vonalat is érintett a fentiek közül, akkor a teljesítmény mindegyik érintett vonalnál megjelenik (pl.: Budapest – Debrecen – Mátészalka a 100-as és a 110-es vonalnál is), ezért a számok nem adhatók össze.

 

Az elővárosi vonalak utasteljesítménye nem tartalmazza azon utazásokat, ahol a folytatásnak minősülő vonalon is történt legalább 1 állomásköznyi utazás (pl.: Budapest – Debrecen utazás a 100a vonalon nem jelenik meg, csak a 100-as vonalnál).

 

Elővárosi vonal

Folytatásnak minősülő távolsági vonal

1a

1

30a

20, 29, 30

40a

40

80a

80

100a

100, 140

120a

120

150a

150

 

 

Közös szakaszokon belül utazók vonalhoz rendelése: a teljesítmény mindig a sorrendben legelső vonalnál jelenik meg (az elővárosi vonal megelőzi a távolságit). Pl.:

 

Budapest-Nyugati – Rákosrendező (2, 70, 71)

2-es vonal

Nyírbátor – Mátészalka (110, 113)

110-es vonal

Vác-Alsóváros – Vác (70, 71)

70-es vonal

Szolnok – Szajol (100, 120, 130)

100-as vonal

Győr – Győrszabadhegy (10, 11)

10-es vonal

 

 

 

Lezárult az első utasforgalmi felmérés a Nyíregyháza és Mátészalka között közlekedő buszokon.

Lassan két hónapja próbálunk tenni annak érdekében, hogy főképp a pénteki napokon,  minden Nyíregyháza és Mátészalka között  busszal utazni szándékozó utas felférjen a kora és késő délutáni járatokra. Olvasói jelzések alapján közérdekű bejelentést tettünk a  VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. Közlekedés-szervezési Igazgatóság, Közszolgáltatási Szakterület ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODA felé, hiszen ahogy arról több tucatnyi  követőnk írt, már gyakran Nagykállóban is olyannyira tele vannak a buszok, hogy már ott sem férnek fel a járatra.

Így, főleg akik Mátészalkán túlra utaznak, gyakran csak a  következő járatok valamelyikére tudnak felférni, amely azt eredményezi, hogy akár egy órát is élvezhetik a Mátészalka Vasútállomás  vendégszeretetét és így órákkal később juthatnak csak haza.

Most egy második utasforgalmi felmérés kerül megtartásra 2023.február 06 és 2023.február 12 között, és utána alakítják ki álláspontjukat a szakemberek.

Kérjük az érintetteket, hogy  az említett időpontban próbáljanak meg felférni arra a buszra, amelyre szinte még soha nem sikerült, így a döntéshozók szembesülhetnek majd  a problémával.

A levél:

 

sztb_level.png

 

cimlap_29_1_1.jpg

 

 

 

 

Mátészalka-Debrecen vasútvonal:egy fő jegyvizsgálókat kísérő vasútőr teljesít szolgálatot.

A közelmúltban közérdekű adatigényléssel fordultunk a MÁV felé, annak érdekében, hogy a Mátészalka- Debrecen vasútvonal biztonsági helyzetéről tájékozódjunk. Egy éve történt ugyanis, amikor egy látássérült fiatalt megvertek és kiraboltak, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az adatigénylésből kiderült, hogy egy fő jegyvizsgálókat kísérő vasútőr teljesít szolgálatot, aki napi négy, de amennyiben szükségesnek látják nyolc vonatot kísér. A 2022-es évben négy alkalommal kellett beavatkozniuk olyan módon a vonatokon, amikor a rendőrség segítségét kellett kérni. Alkalomadtán a Készenléti Rendőrség is megjelenik a vonatokon.

 

Vannak olyan Fecske vasúti kocsik, amelyek kamerával vannak felszerelve, ezek száma a Debreceni Igazgatóság területén kilenc darab.

A MátészalkaLeaks csoport közérdekű bejelentésben kéri a Vasúttársaságot és a közszolgáltatás megrendelőjét, hogy folytassák a Fecske vasúti kocsik kamerával való felszerelését, a közszolgáltatás megrendelője biztosítson ehhez anyagi forrásokat. Szeretné a MátészalkaLeaks csoport azt elérni, hogy minden Fecske vasúti kocsiból kiadott Mátészalka-Debrecen vasútvonalon közlekedő vonaton legyen egy olyan „védett” vasúti kocsi, amelyben nagyobb biztonsággal utazhatnak az utasok.

A Vasúttársaság levele:

valaszlevel_mav.png

Vásárosnamény próbálta megoldani a hétvégi és ünnepnapi fogorvosi ügyeletet, nem sikerült.

Több hónapja foglalkozik a MátészalkaLeaks és a Közügyekben utazunk csapata a sürgősségi hétvégi és ünnepnapi fogorvosi ügyelet ügyével. Próbáltunk már a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökéhez fordulni, de ő nem illetékes a témában, viszont válaszlevelében azt írta, hogy Vásárosnamény Város Önkormányzata tervezi olyan fogorvosi ügyelet létrehozását, amely lefedné a hétvégét és ünnepnapokat.

Mint köztudott, jelenleg ilyen jellegű ügyeleti fogorvosi ellátás csak Nyíregyházán áll rendelkezésre, 8 és 14 óra között. A megyei közösségi közlekedés fejletlensége miatt hétvégén és ünnepnapokon, főleg a román határ melletti területekről  akár 3-4 órás út is várhat a megyeszékhelyre igyekvőknek, ráadásul valljuk be, egy gyulladt fog kihúzása után a visszaút sem kecsegtet sok jóval.

Vásárosnamény Város Önkormányzatának leveléből kiderül, hogy egy vásárosnaményi, vállalkozó fogorvos egy olyan lehetőséget kínált az önkormányzat számára, amelynek segítségével megoldódott volna a fogorvosi ügyelet problémája, előszerződést is kötöttek. A  vállalkozó fogorvos közben elkezdte megkeresni az önkormányzatokat, hogy csatlakozzanak a  tervezett területi ügyeleti ellátáshoz, de értelmezésünk szerint nem járt sikerrel.

A közeljövőben online petíciót fogunk indítani annak érdekében, hogy a  Mátészalka, Nyírbátor,Vásárosnamény,Fehérgyarmat és Csenger környéki települések közös összefogással és finanszírozással hozzanak létre egy hétvégi és ünnepnapi, sürgősségi fogorvosi ügyeletet.

Az önkormányzat levele az alábbiakban olvasható.

vnameny1.png

vnameny2.png

Plazma center nyílik Mátészalkán.

Sokan ismerik már a plazma adást, amely során alkalmanként 7-10 ezer forintért, némi enni és inni valóért cserébe  embereken segíthet a plazmát adó. A szolgáltatás jelenleg térségünkben csak Nyíregyházán és Debrecenben érhető el, hamarosan azonban jön a változás, az új helyszín : Mátészalka - szúrta ki a MátészalkaLeaks,  egy Internetes hirdetésben.

A  plazmaadási procedúra  35-45 percig tart alkalmanként, éves szinten akár 45 alkalommal adhat plazmát az egészséges, az orvosi vizsgálaton megfelelt státuszt kapó állampolgár.

Jó lehetőség ez az egészséges embereknek arra, hogy embereken segítsenek, hiszen a vérplazma  számos olyan létfontosságú gyógyszer alapjául szolgál, melyeket szintetikus úton nem lehetne előállítani, másrészt az anyagi ellenszolgáltatás is kecsegtető, na és persze a vállalkozó is jól jár, hiszen legtöbbször busás haszonnal adhatja el a vérplazmát külföldre.

A Plasma Expert KFT. Mátészalkán is terjeszkedik, már el is kezdte a mátészalkai plazma centerbe  a munkatársak verbuválását.

 

img-2.jpg

Fotó: Andras Lung Photography@2016

2022.július 1-től újra a teljes útvonalán jár a Hétmérföldes sebesvonat.

A járványügyi veszélyhelyzet 2022.június 1-én megszűnt, így a közösségi közlekedés igénybevételével utazók joggal tették fel a kérdést, hogy miért nem kerültek visszavonásra a járványügyi menetrendek több mint egy tucatnyi mellékvonalon.

2022. június 18-án tette közzé a MÁV a legújabb, rendkívüli menetrend módosítását,  a legtöbb mellékvonalon visszaáll az eredeti alapmenetrend.

Térségünkben annyi a fejlemény, hogy ismét a teljes vonalán közlekedik majd a vasárnapi napokon a Hétmérföldes sebesvonat, így nem kell majd Zajta és Fehérgyarmat pótló buszozni. Üröm az örömben viszont, hogy jobbára marad a pótlóbuszozás ezen a szakaszon, annak ellenére, hogy hogy információink szerint egy BZ, egész délután a Fehérgyarmati állomáson áll.

A Nyíregyháza- Mátészalka és a Csenger-Mátészalka vonalon marad a napi egy, közvetlen vonatpár.

Az országos teljes lista, azaz a változások ezen a linken érhetőek el.

 

maxresdefault_5.jpg

Fotó: Ács Máté

 

Megújulhat a a 471-es főút Nyírcsászári és Mátészalka közötti szakasza.

Megújulhat pár éven belül a 471-es főút Nyírcsászári és Mátészalka közötti szakasza, hiszen megkezdődhet a 11,5 tonnás burkolatmegerősítés kiviteli terveinek elkészítése - írja a Közbeszerzési Értesítő.

A leírás szerint, az út 11,5 t  teherbírásra történő burkolatmegerősítése mintegy 35 km hosszon történhet majd meg, amelyből 22 km külterületi szakasz, 13 km pedig belterületi szakasz, 2 db új körforgalommal, 4 db szintbeli vasúti csomópont korszerűsítésével, Nyírbátor – Nyírcsászári között kétoldali különálló öböllel rendelkező tengelysúly-mérő állomás kialakításával. 

Elkezdődik a döntéselőkészítő tanulmányterv szinten történő vizsgálata egy esetleges Nyírbogátot elkerülő út létjogosultságának.

Fontos előrelépésnek tűnik, hogy  a  471. számú főút Nyírbátort elkerülő nyugati-, déli,- és keleti szakaszainak tervezése is megkezdődhet, új nyomvonalon, mintegy 13,5 km hosszon, amelyből mintegy 5,5 km a Nyírbátor nyugati elkerülő szakasz és mintegy 8 km a Nyírbátor déli-, keleti- elkerülő szakasz.

 

img_4999-1024x768.jpg

Fotó forrása: NIF zrt.  (illusztráció)

Vasúti atrocitások: tervek vannak, konkrétum még semmi !

2022.január 19-én Debrecenből Mátészalkára közlekedő személyvonaton az egyik utast két tettes bántalmazta, és miután értékeit megszerezték a nyírmihálydi megállóhelyen leszálltak a vonatról. A Rendőrség előkerítette az elkövetőket.

A MátészalkaLeaks csoport a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrkapitányság és a MÁV-Start segítségét kérte annak érdekében, hogy a utasok biztonsága szavatolva legyen  a jövőben, hiszen az utasok szolgáltatást vásárolnak, és az a minimális elvárás, hogy épségben érkezzenek utazásuk célállomására.

A rendőrség válaszát pár napja olvashatták, a MÁV-Start válaszai most érkeztek meg, amelyeket teljes terjedelmében olvashatnak.

Röviden: tervek már vannak, de konkrétum semmi !

A MátészalkaLeaks csoport elégtelennek tartja a választ, ezért jogorvoslattal fordul az  Innovációs és Technológiai Minisztérium Vasúti Igazgatási Szervhez.

A  MÁV-Start levele:

aaaa1.png

aaaa2.png

 

 

 

M49-es gyorsforgalmi út: pár napon belül aláírhatják a szerződést.

Még 2021.október végén járt le az M49 gyorsforgalmi út, M3 autópálya és Ököritófülpös közötti szakasz kivitelezési feladatainak elvégzésére kiírt  közbeszerzés ajánlatainak, részvételi kérelmeinek benyújtásának határideje. A napokban megjelent a  Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben egy összegzés, amelyet kiszúrt a MátészalkaLeaks csoport.

A dokumentumból kiderül, hogy a szerződéskötési moratórium 2022.február 04-én jár le,  így csak utána köthető meg a szerződés amelynek nyertese a  Duna Aszfalt Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, amely  nettó 138 046 671 674  Forintért építheti a 28,2 km hosszú, egybefüggő 2x2 forgalmi sávos autóutat, 4 db külön szintű csomóponttal és 5 db körforgalmi csomóponttal, 22 db műtárggyal, kétoldali komplex és egyszerű pihenővel, 3,3 km hosszú Győrtelek elkerülő (másodrendű főút) szakasszal, valamint a szükséges közműépítéssel együtt. 

 

gyorsforgalmi_1.jpg

 

 

Nyertest hirdettek, felújításra kerül a Győrteleket Mérkkel összekötő (4922-es) út.

Még 2020. szeptemberében írtunk közérdekű adatigénylést a Magyar Közút Nonprofit Zrt-hez az út esetleges felújításával kapcsolatban, amelyre válasz is érkezett, és azt ígérték, hogy lesz felújítás, hiszen a Magyar Falu Program 2021-re tervezett burkolatfelújításra javasolt útszakaszok jegyzékében szerepeltetik a 4922-es jelű Győrtelek-Mérk összekötő út 5 kilométeres szakaszát.

A terveztetés megtörtént, a felújítási munkálatok kivitelezésére kiírt pályázaton is eredményt hirdettek az európai Uniós közbeszerzési Értesítőben a napokban

A munkálatokat a  STRABAG Általános Építő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi majd, a felújítások összköltsége több mint 648 millió forint.

 

 

Végre eredményt hirdettek, a Colas Út Építőipari Zrt építheti a Zöldfa - Meggyesi út találkozásánál a körforgalmat.

Több határidő  módosítás után végre eredményt hirdettek a  Zöldfa utca- (471-es főút)- Meggyesi út találkozásánál épülő körforgalom közbeszerzésénél. A nyertes ajánlattevő a  Colas Út Építőipari  Zrt, amely 912241630 Ft-ért vállalta a kivitelezést.

A projekt keretein belül körforgalom épül a Zöldfa és Meggyesi utak találkozásánál, a körforgalom és a vasútállomás közötti útszakasz is megújul,  (a Seregély utca is). A Nyírmeggyes és Nyírcsaholy felől érkező kerékpárutat átvezetik az épülő körforgalmon, és az út megszélesítésével kerékpársávot hoznak létre, egészen az állomásig.

 

csuszik.png

A projekt fő helyszíne.   Kép: Google térkép

Máris változik egyes buszok menetrendje megyénkben.

Közel egy hónapja lépett életbe az új busz menetrend, mégis 2022. január 10-től az alábbi menetrendi változások lépnek életbe.

4216 Nyíregyháza – Nyírbátor – Mérk

A hetek utolsó iskolai előadási napján 13:20-kor Nyíregyházáról Mérkre közlekedő járat 55 perccel később, 14:15-kor indul, valamint Kisléta és Nyírbogát érintésével közlekedik.

4218 Nyíregyháza – Nyírbátor – Mátészalka – Fehérgyarmat – Tiszabecs

A hétfőtől csütörtökig 13:20-kor Nyíregyházáról Nyírbátorba közlekedő járat pénteki iskolai előadási napokon is közlekedik.

A munkanapokon 19:50-kor Mátészalkáról Nyíregyházára közlekedő járat 5 perccel korábban, 19:45-kor indul.

A szabad- és munkaszüneti napokon 19:10-kor Fehérgyarmatról Nyíregyházára közlekedő járat 5 perccel, 19:05-kor indul.

4219 Nyíregyháza – Nagykálló – Kállósemjén

A munkanapokon 4:30-kor Kállósemjén, Péterhalomról Kállósemjénbe közlekedő járat 5 perccel korábban, 4:25-kor indul.

4220 Nyíregyháza – Nagykálló – Kállósemjén – Máriapócs – Nyírbogát – Nyírbátor

A munkanapokon 4:02-kor Nyírbátorból Nyíregyházára közlekedő járat 12 perccel korábban, 3:50-kor indul, és a menetideje kis mértékben változik.

A szabad- és munkaszüneti napokon 4:07-kor Kislétáról Nyíregyházára közlekedő járat 5 perccel korábban, 4:02-kor indul, és a menetideje kis mértékben változik.

4227 Balkány – Perkedpuszta

Tanítási napokon új járat közlekedik. Perkedpusztáról 6:35-kor indul, Balkány felé.

4290 Nyíregyháza – Nagykálló – Balkány – Szakoly – Téglás

A munkanapokon 20:03-kor Téglásról Nyíregyházára közlekedő járat 8 perccel korábban, 19:55-kor indul, és a menetideje kis mértékben változik.

A szabad- és munkaszüneti napokon 20:10-kor Bökönyből Nyíregyházára közlekedő járat 8 perccel korábban, 20:02-kor indul, és a menetideje kis mértékben változik.

4310 Vásárosnamény – Gulács – Tarpa – Fehérgyarmat

A tanítási napokon 15:00-kor Tarpáról Vásárosnaményba közlekedő járat 10 perccel később, 15:10-kor indul.

4322 Csenger – Pátyod – Porcsalma – Mátészalka

A tanítási napokon 6:05-kor és 6:55-kor Csengerből Porcsalmára közlekedő járat Pátyod, Fő tér megállóhely érintésével közlekedik.

4325 Mátészalka – Fehérgyarmat

A 16:10-kor Fehérgyarmatról Tunyogmatolcsra közlekedő járat iskolai előadási napokon Mátészalkáig közlekedik.

Tanítási napokon új járat indul 17:15-kor Mátészalkáról Tunyogmatolcsra.

4373 Nyírbátor – Vállaj – Mérk

A hetek utolsó iskolai előadási napján 15:10 helyett 16:30-kor indul járat Mérkről Nyírbátorba.

 

Forrás: www.volanbusz.hu

 

cimlap_29_1.jpg

Ezen indokok alapján került megszüntetésre több Mátészalka és Debrecen között közlekedő buszjárat.

Mint ahogyan még 2021. december elején írtuk, Mátészalka és Debrecen között több buszjárat is megszüntetésre került a decemberi menetrendváltástól. Az okokról, a döntés hátteréről az Északkelet-magyarországi Közlekedésszervező Irodát kérdeztük.

A levél változatlan formában az alábbiakban olvasható.

 

kti1_1.png

kti2_1.png

Két napot bírt a Fehérgyarmati CT, ráadásul a mátészalkai még jelenleg is üzemképtelen.

Tegnap adtunk arról hírt, hogy a Fehérgyarmati CT berendezést  a szerdai napon megjavították, és újból végeznek vizsgálatokat Fehérgyarmaton. Ma délután kaptuk a hírt,  hogy ismét  elromlott a Fehérgyarmati berendezés,  el kellett küldeni a vizsgálatra oda rendelt betegeket.

A Mátészalkai berendezés még jelenleg is üzemképtelen, hiszen az 2021.november 02. óta áll ,tehát lassan egy hónapja folyik a javításhoz szükséges  alkatrészek beszerzése. Az akut eseteket a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Radiológiai Osztálya látja el továbbra is.

A MátészalkaLeaks csoport az SZSZBMK kommunikációs vezetőjét, Vitkai Évát kérdezte a mai napon a mátészalkai CT ügyéről, az  esti órákig nem kaptunk választ.

 

rbaktkpturbxy9lnmqyzdnmmdnlzjkxmmm5odninjvkzgqyztfjmzhhmy5qcgeslqmaam0d6m0cmpuczqnsamld.jpeg

Fotó: www.egeszsegkalauz.hu

Mátészalka után már Fehérgyarmaton is üzemképtelen a CT.

2021.november 02-án üzemképtelenné vált  a Mátészalkai Kórház CT-berendezése. Mivel a javítás hosszabb időt vesz igénybe, ezért a normál CT vizsgálatokat Fehérgyarmaton, a sürgőseket pedig Nyíregyházán végezték. A legújabb, hiteles forrásból származó információink szerint, a fehérgyarmati CT-berendezés is meghibásodott, már a kedd délutánra berendelt betegeket vissza kellett mondani.

Amennyiben elmozdulás történik az ügyben, tájékoztatjuk Önöket.

 

860297723.jpeg

                                  Képünk illusztráció. Forrása: www.machinio.com

Két videó is készült napjainkban a Mátészalka-Debrecen vasútvonalról.

Egy hét alatt két videó is felkerült a YouTube-ra  a Mátészalka-Debrecen vasútvonalról. Az első videón Debrecen és Mátészalka "Csörgővel", majd  a másodikon Mátészalka és Nyírbátor között InterPicivel , majd a Hétmérföldes sebesvonattal utazik Kuhár Bence  Youtuber, aki rendszeresen járja Magyarország vasútvonalait.

 

Debrecen-Mátészalka, "Csörgővel".

 

 

 

 

Mátészalka-Nyírbátor (InterPici), illetve Nyírbátor-Debrecen (Hétmérföldes sebesvonat)

Akkreditált és ingyenes vízvizsgálatot kínál a Nyírségvíz a panaszos fogyasztóinak.

Három héttel ezelőtt egy olvasói levelet adtunk közre, amelyben a mátészalkai ivóvíz minőségét  kifogásolta  egyik olvasónk.  Akkor közérdekű bejelentést tettünk a közszolgáltatást végző Nyírségvíz Zrt. felé, amelyre a mai napon érkezett válasz.

Értelmezésünk szerint a vízszűrő rendszer szűrőbetétjét okolják, álláspontjuk szerint az ott kiváló vas, mivel  a szűrőbetét sem fertőtlenítve, sem pedig mosva nincs,  kitűnő táptalaja a különböző mikrobiológiai szervezeteknek. Úgynevezett biofilm képződik, amelyet vöröses-barnás trutymóként aposztrofált a levélíró. A Nyírségvíz Zrt. álláspontja szerint, ez okozhat kellemetlen szag és ízhatást, amely  aminőség romlásával jár, és akár komoly egészségügyi kockázattal járhat.

A Nyírségvíz Zrt. akkreditált és ingyenes vízvizsgálatot kínál a minőségi panasszal hozzáforduló ügyfeleinek. Egy előzetes időpont egyeztetés után mintavétel történik a fogyasztónál, majd  a legközelebbi közkifolyónál.

Az igényt jelezni a következő e-mail címen lehet:  nyirsegviz@mail.nyirsegviz.hu 

Adja meg a fogyasztó nevét,címét,ügyfélszámát és telefonszámát, és hogy akkreditált és ingyenes vízvizsgálatot szeretne kérni, mivel az ivóvíz minőségével nincs megelégedve.

Ha  a levél másolatába becsatol minket, azt megköszönjük. E-mail címünk: mateszalkaleaks@gmail.com

 

 

 A Közszolgáltató levele a lentiekben olvasható.

valaszlevel001.png

 

Burkolatmegerősítést és elkerülő utakat terveznek Nyírmihálydi és Mátészalka között.

A 471. számú főút Nyírmihálydi - Mátészalka közötti szakaszának 11,5 tonna tengelyterhelésre történő burkolatmegerősítésének a tervezésére írt ki közbeszerzést a NIF Zrt. A mintegy 35 km hosszú szakaszból , 22 km külterületi, míg 13 km belterületi. Két új körforgalom kerülne a tervek szerint kialakításra, valamint négy szintbeli vasúti átjárót korszerűsítenének. A tervezési feladat magában foglalja  a 471. számú főút Nyírbogát elkerülő megvalósításának döntés előkészítő tanulmányterv szinten történő vizsgálatát.

 

A 471. számú főút Nyírbátort elkerülő út  engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére is közbeszerzést írtak ki. Itt 2 x 1 sávos elkerülő utat terveznek, 13,5 km hosszban, kilenc szintbeli csomóponttal, két szintbeli vasúti keresztezéssel, és egy vasút feletti híddal- írja a Közbeszerzési Értesítő.

 

image1383823913.jpg

süti beállítások módosítása