Közérdekű bejelentést tett a MátészalkaLeaks csoport a hétvégi és ünnepnapi sürgősségi fogorvosi ügyelet ügyében 2021.szeptember 01-én.
2013. évi CLXV. törvény,1. §/3.pontja szerint, a közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.
A hétvégi és ünnepnapi sürgősségi fogorvosi ügyelet ügye ilyen közügy, hiszen minimum 139 település érintett, és a csengeri,fehérgyarmati,mátészalkai,nyírbátori és vásárosnaményi kistérségek lakói számára rendkívül nehezen érhető el a nyíregyházi, sürgősségi ünnepnapi és hétvégi fogorvosi ügyelet közösségi közlekedéssel, jellemzően csak több órás buszozással vagy vonatozással.
Az ügy fontosságára jellemző, hogy több mint 1400-an kedvelték az ügyről szóló posztot és 231 hozzászólás érkezett.
A közérdekű bejelentés címzettje a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat volt. A napokban érkezett válasz, amely a lentiekben olvasható, változatlan formában. Álláspontunkat, és az ügy további, általunk tenni kívánt lépéseit a napokban hozzuk nyilvánosságra.
A levél alapján azonban már most elmondható, hogy innentől a Szatmári Többcélú Kistérségi társulásnál, illetve a Kelet-Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás térfelén pattog a labda, hiszen a két kistérségi társulásban lévő települések közös finanszírozásával lehetne létrehozni egy ünnepnapi és hétvégi fogászati ügyeletet, a két kistérség valamelyikében.


Előzmény: