Egyik olvasónk jelezte, hogy Seregély utcán, több hete folyik a víz az egyik víznyerő helyből. Így folynak el az adóforintjaink.
Egyik olvasónk jelezte, hogy Seregély utcán, több hete folyik a víz az egyik víznyerő helyből. Így folynak el az adóforintjaink.
A 2016. április 12.-én küldött levelében foglalt problémákra az alábbi tájékoztatást adom:
Téli időszakban tartott közös helyszíni szemlénk során megállapításra került, hogy az eddigiek során több alkalommal korábban már javított burkolat nem kizárólag a felszíni csapadékvíz problémákból adódó hibája miatt, hanem a zárt rendszer dugulása járult hozzá a burkolat problémák kialakulásához.
A Kórház utca – Ráczkert csomópontban történt kátyúsodásról tudomásunk volt, melynek kapcsán a Szalka-Víz Kft-hez, mint 100% önkormányzati tulajdonban lévő cégtől, mint városüzemeltetési feladatokat ellátó társaságtól kértük a hiba kijavítását. A hiba kijavítása (több más városbeli kátyúk mellett ) 2016. május 9. megkezdődött. Az időjárás kedvezőtlen alakulása (csapadékos időszak), illetve a környéken lévő aszfaltkeverő üzemek nyitása – pl.: Nagyhalász, Oros – is nehezítette a városi önkormányzati kezelésben lévő útidőszakos időszakos, ütemezetten végrehajtandó meleg aszfalttal történő karbantartását.2016.évtől a város által fenntartott közutak kátyúzását további más városüzemeltetési feladatai mellett , önkormányzatunk cége a Szalka-Víz Kft végzi, amely rendelkezik a feladatellátáshoz szükséges technikai feltételekkel. Így ezen évtől nem külső vállalkozásnak fizet a város a kátyúzásért, hanem saját cége látja el.
A fedlap legyártását helyben, mérethez igazítva a Szalka-Víz Kft elvégezte (a pótlás így költséghatékonyabb ) , a fedlap cseréje 2016. május hónap első hetében megtörtént.
Együttműködését és bejelentését megköszönve, üdvözlettel:
Dr. Takács Csaba
A hipermarket szomszédságában, a Zöldfa utcán található ez a fedetlen akdna. Épp a közmunkások "főhadiszállása" előtt.
Az elmúlt pár napban megokszorozódott azoknak a leveleknek és telefonhívésoknak a száma, amelyek a Nyíregyházi kisvasút elszállított mozdonyának és vasúti kocsijainak sorsáról érdeklődtek. Mivel nem mátészalkai témáról van szó, kis csapatunkkal gondolkodtunk azon, hogy másszunk-e bele a témába. Szabolcsiak vagyunk, igen, bevállaltuk!
Minden politikai színezet nélkül szeretnénk megtudni, hogy milyen módon kerültek a Vál-vidéki kivasút kötelékébe a mozdonyok és vasúti kocsik.A részletekről, majd folyamatosan tájékoztatjuk az olvasóinkat.
KÖZÉRDEKŰ ADATIGÉNYLÉS – Nyírvidéki Regionális Kisvasút
Tisztelt Vasúttársaság!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulok Önhöz.
Kérem, hogy az alábbi adatokat részemre szíveskedjen kiadni és legyen szíves kérdéseimre választ adni:
A Nyírvidéki Regionális Kisvasút mozdonyai és vasúti kocsijai a Felcsútra való elszállításuk előtt, kinek a tulajdonában voltak?
A mozdonyok és a vasúti kocsik átadása milyen anyagi kondíciókkal történt?
Kérem, hogy az átszállítás körülményeit tisztázó dokumentumokat, részemre megküldeni szíveskedjen.
Adatigénylésem információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kérem, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésemnek 30 napon belül tegyen eleget.
Amennyiben a világhálón elérhetőek az általam kért információk, kérem, hogy az adatszolgáltatást az adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével szíveskedjen teljesíteni a törvény 30.§ (2) bekezdésével összhangban.
Amennyiben nincsenek az általam kért adatok birtokukban, kérem jelöljék meg az válaszlevelükben, hogy ki az adatgazda.
Mátészalka, 2016. május 7.
Lintényi Levente
Már csaknem egy hónapja küldtünk levelet Mátészalka város jegyzőjének, három mátészalkai problémáról.A levelet az alábbiakban olvashatják.A fél útsávot elfoglalják a Kórház utcán lévő úthibák...
Tisztelt Jegyző Úr!
Először is szeretném megköszönni a Nyíregyháza-Mátészalka közötti szombat esti közlekedés ügyében végzett munkájukat.Az emúlt hónapban több olyan kisebb-nagyobb problémát vetettek fel olvasóink,amelyben megoldásában kérjük a segítségüket.A legfontosabb probléma az, hogy a Kórház utcán óriási úthibák akadályozzák a forgalmat. Itt járnak a távolsági buszok is. Kérjük, hogy javítsák ki ezeket.A Képes Géza és a Jármi út kereszteződésénél található egy fából készült épület.Itt, a járdától pár méterre van egy fedetlen akna, legyenek szívesen befedni. A közelben iskola,ovi és gyermekvédelmi intézmény is található.A Kölcsey utcán, a volt Boszorkány falatozó épületéről különböző tárgyak lógnak. Bár biztosan nincs áram alatt a több kilógó vezeték,de mégsem illik a városképbe. Kérjük, hogy tegyenek valamit a megoldás érdekében.Lintényi Levente, Mátészalkaleaks
A napokban olyan bejegyzés jelent meg a Mátészalka Város Önkormányzatának közösségi oldalán, mely szerint az önkormányzat és a szolgáltató hatékony közreműködése miatt valósulhatott meg a menetrendi fejlesztés.
Mi civilek jól tudtuk, hogy ez az állítás nem fedi a valóságot, hiszen minden egy civil felvetéssel, a Mátészalkaleaks felvetésével kezdődött, 2015. november 26-án, a közmeghallgatáson.
Tagjaink levelet írtak az önkormányzatnak, hogy nem elegáns "elfelejteni" azt hogy honnan indult a kezdeményezés.
A mai napon az önkormányzat módosította a bejegyzést.
Olvasónk jelezte, hogy három napja nincs közvilágítás Mátészalkán, a Kosztolányi utcán, valamint a Meggyesi úton, a Vikuvtól a Hubertus étteremig.
Önkéntes segítőnk jelezte a problémát Mátészalka város jegyzőjének.
Válasz érekezett:
A jelzett hibákat a városi szolgáltató Mezei-Vill Kft irányába az elmúlt héten jeleztük.Ismételten sürgetjük a javítást. Türelmét megköszönöm .
Mátészalka, 2016. április 18.
Tisztelettel: Dr. Takács Csaba jegyző
Április 20.- a hibát elhárították.- Mátészalkaleaks
A Mátészalkaleaks blog célja az is, hogy a helyi nyilvánosság megerősödjön, és az állampolgárok olyan adatokhoz jussanak hozzá, amelyekbe sokszor csak nagyon nehezen lehet betekinteni. Bár híd is található az újonnan épített 1634 méteren,de a csaknem 320 milliós teljes kivitelezési ár, még így is borsosnak mondható.
Ezért közérdekű adatigényléssel fordulunk Mátészalka város jegyzőjéhez, hogy adja ki a projekt adatait.
Előzmények:
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Közlekedés Operatív Program (továbbiakban: OP) keretén belül 2010. 03. 31. napján Kerékpárút-hálózat fejlesztése tárgyú KÖZOP-2008-3.2. jelű felhívást tett közzé, melyre Kedvezményezett KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0018 azonosítószámon 2011. szeptember 9. napján befogadott pályázatot nyújtott be, melynek támogatásáról az NFÜ 2011. december 12. napján kelt döntésével határozott.
A projekt célja:
Mátészalka-Kocsord települések közötti önálló, közút melletti kétirányú kerékpárút került kialakításra, az ÚT 2-1.203:2010 Kerékpárutak Tervezése Útügyi Műszaki Előírásokban meghatározottak szerint. Az 1634 méter hosszú kerékpárút kétrétegű aszfaltburkolattal tervezett, burkolatszélessége: 2, 50 méter. A Kraszna folyón való átvezetés, kerékpáros hídon kétirányú kerékpáros forgalommal biztosított.
Kedvezményezett: Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás
A megvalósítás időszaka: 2012.10.15. – 2015.06.30.
Támogató: A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Támogatási összeg: 319 218 885 Ft.
Projekt összköltsége: 319 218 885 Ft.
A munkák főbb mennyiségi paraméterei:
Kerékpárút:
Burkolat szélesség: egyesített elválasztás nélküli gyalog és kerékpárútnál 2,75 m, (1+466-1+624,64) kerékpárútnál 2,5 m (0+000-1+466 km szelvény)
A tervezett pályaszerkezet: AC-4 kopóréteg: 3,5 cm, AC-11 kötőréteg: 2,5 cm, Z0/35 zúzottkő: 20 cm Homokos kavics fagyvédő réteg: 21 cm, A tervezett kerékpárút 1+400 km szelvényben keresztezi a Kraszna folyót.
A híd adatai:
A híd szélessége az acél rácsos tartók külső síkja között: 4,90 m
A híd szélessége az acél rácsos tartók belső síkja között: 4,30 m
A híd szélessége szegélyek külső szélei között: 3,75 m
A híd szélessége szegélyek belső szélei között: 3,25 m
A megoldandó csapadékelvezetésre vonatkozó adatok:
Engedélyezett létesítmények:
SZ-1 jelű szikkasztó árok: 1061,70 fm földmeder
SZ-2 jelű szikkasztó árok: 70,60 fm földmeder
SZ-3 jelű szikkasztó árok: 141,00 fm földmeder
Az adatok forrása: www.mateszalka.hu
A Nyíregyháza-Mátészalka közötti közösségi közlekedés ügyét már sikerült megoldani a civilek segítségével.Itt a következő megoldásra váró ügy.
Az Ipari út, 2,5 km hosszú kerékpárútjára a nyári hónapokban helyezzen ki párakapukat és ivókutakat az önkormányzat, ez a legújabb kérdőíves felmérésünk eredménye.
Már tavasztól megfigyelhető, hogy a késő délutáni és esti órákban sok a kerékpározó, de többen használják kocogásra és görkorizásra a kerékpárutat. Arról nem is beszélve, hogy a Zeiss,Hoya,Szatmár Optika és Flabeg dolgozói is ezen az úton közelitik meg munkahelyüket.
Új autóbuszvonal, új járatok – menetrendi fejlesztések a helyközi autóbusz-közlekedésben
Folytatódik a szolgáltatás-fejlesztés a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben: a 2015/16. évi Hivatalos Autóbusz Menetrend tavaly decemberi életbe lépésétől bevezetett, éves szinten mintegy 234.000 többletkilométert jelentő járatfejlesztések után 2016. április 4-től ismét bővítette az utazási lehetőségeket az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.
Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy 2016. április 4-től Mátészalka-Nyíregyháza között autópályán közlekedő új autóbuszjáratokat indítottunk Fehérgyarmatról Nyíregyházára. A 4237 Nyíregyháza-Jármi-Mátészalka-Fehérgyarmat új autóbuszvonalon - Nyíregyháza-Jármi között autópályán közlekedve - munkanapokon:
5.45 órakor Fehérgyarmatról Nyíregyházára,
14.05 órakor Mátészalkáról Nyíregyházára,
11.00 órakor Nyíregyházáról Mátészalkára,
17.05 órakor Nyíregyházáról Fehérgyarmatra indulnak új járatok.
Ezen túlmenően a hétvégi időszak jobb kiszolgálása érdekében – szintén az autópályán – a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon 16.00 órakor közlekedik autóbuszjáratunk Fehérgyarmatról Nyíregyházára. A járatokon ingyenes wifi-elérést biztosítunk!
További új járatok:
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon 16.00 órakor új autóbuszjáratot indítunk Nyíregyházáról (Baktalórántházán át) Mátészalkára.
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon 19.05 órakor új autóbuszjáratot indítunk Mátészalkáról (Nagykállón át) Nyíregyházára.
Szabadnapokon az esti órákban egy új járatpárt helyezünk forgalomba. Ennek megfelelően
Új járat indul 17.05 órakor Mátészalkáról (Nagykállón át) Nyíregyházára,
Új járat indul 19.00 órakor Nyíregyházáról (Nagykállón át) Mátészalkára.
A megye és a régió további menetrendi fejlesztéseiről a www.emkk.hu weboldalon részletes tájékoztató olvasható.
A fejlesztések mértéke régiós szinten összességében 81.447 km/év, melynek nagy részét a Nyíregyháza-Mátészalka közötti autópályás eljutási lehetőségek beindítása eredményezi.
Az érvényes menetrendi adatok megtalálhatók a www.emkk.hu honlapon, a Menetrend/Vonali menetrendek menüpontban, illetve a www.menetrendek.hu címen elérhető országos menetrendi keresőprogramban. Kérjük tisztelt Utasainkat, hogy tájékozódjanak az interneten vagy autóbusz-állomásaink információs szolgálatainál az aktuális menetrendekről. Bízunk benne, hogy az új utazási lehetőségek az Utazóközönség megelégedésére szolgálnak.
Kellemes utazást kíván az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.!
2015.novemberében még arról számoltunk be, hogy szombati napokon, délután 16:35 perc után nincs közvetlen busz és vonatközlekedés a megyeszékhely és a megye második legnagyobb népességű városa között.Mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy a civilek nyomásgyakorlása eredményt mutasson fel, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztálya engedélyt adott a menetrend módosítására, ezzel nagyságrendekkel nőnek a szabolcsi emberek közlekedési lehetőségei, 2016.április 04-től.
Több új járat áll majd az emeberek rendelkezésére, valamint újdonság is bevezetésre kerül.
Az autópályán, hétköznaponként közlekedő buszjáratok gyorsabb eljutási lehetőséget biztosítanak a Jósa András megyei kórház pácienseinek és az egyetem hallgatóinak.
A baktalórántházi,csengeri,fehérgyarmati,mátészalkai,nagykállói,nyírbátori,és vásárosnaményi kistérségek mintegy kettőszáz ötvenezer főnyi lakosságának életére hat ki pozitívan a bevezetendő intézkedés.
A szombat esti buszpár beállításával több éves probléma oldódott meg, a Fiatalok Mátészalkáért programunk civiljeinek segítségével, valamint kezdeményezésünknek, a helyi kiszivárogtató oldal, a Mátészalkaleaks blog közreműködésével. Köszönet illeti meg Mátészalka város polgármesterét, Hanusi Pétert, Dr. Takács Csaba jegyzőt, valamint mindenkit, aki bármit is segített abban, hogy az ügy megoldódjon.
Befejeződött a mátészalkai Szalkatávhő Kft. ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék a 2011 és 2014 közötti időszakra nézve értékelte a társaság közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenység szabályszerűségét. Az ellenőrzés megállapította, hogy a számviteli szabályozás tartalmi hiányosságai mellett a társaság vagyongazdálkodása alapvetően szabályszerű volt. Számos hiányosságot tártak fel ugyanakkor a számvevők a tulajdonosi joggyakorlás területén, az önköltségszámítással és a számviteli elszámolásokkal összefüggésben is. Az ÁSZ ütemezetten végzi az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató gazdasági társaságok ellenőrzését.
A Szalkatávhő Kft. a több mint 17 ezer fős Mátészalka területén látott el távfűtési, valamint használati melegvíz szolgáltatást. Vagyona az ellenőrzött időszakban 129,4 millió Ft-tal csökkent, amit a befektetett eszközök forgóeszközök növekedését meghaladó csökkenése eredményezett. A társaság likviditási helyzete 2012-2014. között javult, rövid lejáratú kötelezettségeit döntően fizetési határidőn belül teljesítette. A követelések fedezetet nyújtottak a kötelezettségek teljesítésére.
Az Önkormányzat a távhőszolgáltatás közfeladatának megszervezéséről a jogszabályi előírásoknak megfelelően döntött, annak ellátásáról kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társasága útján gondoskodott. Rendeletalkotási kötelezettségének eleget tett, viszont a rendeletet annak ellenére nem módosította, hogy ármegállapítási jogköre a csatlakozási díj kivételével 2011. április 15-ével megszűnt. Az Önkormányzat meghatározta a tulajdonosi joggyakorlás szabályait, amelynek gyakorlása azonban részben volt szabályszerű. A felügyelő bizottság 2013. kivételével az ügyrendjében meghatározottnál kevesebb alkalommal ülésezett, a 2014. évi beszámolóról pedig nem készített írásbeli jelentést, így arról a Képviselő-testület a felügyelő bizottság véleménye nélkül döntött.
A társaság az előírt számviteli szabályzatokkal rendelkezett, azonban azok tartalma és összhangja nem minden esetben volt biztosított. Hiányosságokat tárt fel az ÁSZ a számviteli politikával, a készletek nyilvántartásával, értékelésével kapcsolatos szabályozással, valamint az eszközök terv szerinti értékcsökkenése elszámolásának gyakoriságával összefüggésben is. A társaság a számviteli szétválasztási szabályokat, valamint az önköltségszámítás szabályait nem határozta meg, az SZMSZ-t nem módosította. Az üzletszabályzatot a jegyző nem hagyta jóvá és nem küldte meg véleményezésre a fogyasztóvédelmi hatóságnak. Adatvédelmi felelőst a társaságnál nem neveztek ki. A Kft. beszámolási és letétbe helyezési kötelezettségének eleget tett, a könyvvizsgáló azonban a 2012. évi beszámolóhoz kapcsolódóan csak késve igazolta a számviteli szétválasztási szabályok megfelelőségét, valamint a keresztfinanszírozás-mentességet. Jelentéseiben ezekről annak ellenére nyilatkozott, hogy azok szabályait a társaság nem dolgozta ki. Az értékesítés nettó árbevétele és az anyagjellegű ráfordítások elszámolása során nem érvényesültek a jogszabályok és a belső szabályok előírásai. A lakossági célra felhasznált hődíj mértékét 2011. január 1. – 2011. április 14. között a társaság szabálytalanul, a távhőszolgáltatási rendeletben előírtnál alacsonyabb összegben alkalmazta. A beruházások, felújítások és az értékcsökkenési leírás elszámolása nem volt megfelelő, és az árképzés sem volt szabályszerű, mert az önköltségszámítás szabályait az előírások ellenére nem határozták meg, a távhődíjakat pedig számításokkal, kalkulációval nem támasztották alá.
A megállapítások alapján a társaság ügyvezető igazgatójának kilenc, Mátészalka Város polgármesterének három, jegyzőjének pedig két javaslatot tett az ÁSZ.
Az ÁSZ célja, hogy a közfeladat-ellátásában résztvevő, államháztartáson kívüli gazdálkodó szervezetek működési és pénzügyi kockázatainak feltárásával, valamint az önköltségszámítás szabályszerűségének ellenőrzésével támogassa a közműdíjakkal kapcsolatos döntések megalapozottságát.
– Állami Számvevőszék –
"Pár" hónapja fejeződött be az Északi lakótelep szennyvízhálózatának a kiépítése, de az alábbi tábla még nem került vissza a helyére. Nem mutat jól a jelenlegi helyén...
Egyik olvasónk jelezte, hogy újra tudná hasznosítani a táblát a kertjében :):)
-A táblát visszahelyezték,2016.április-Mátészalkaleaks