A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks


Az új menetrendi tervezet szerint, ismét nő a menetidő Mátészalka és Debrecen között.

2018. október 29. - Mátészalkaleaks

Ahogyan azt tegnap este ígértük,  ma a Mátészalka-Debrecen vasútvonal menetrend tervezetét publikáljuk.Túl sok kommentárt nem kell hozá fűznünk, a menetrendet a járatok számának tekintetében az állandóság jellemzi. A menetidő viszont ahogyan azt már megszokhattuk ismét nő, hiszen míg eddig hét…

Tovább

Utasbarátabbnak tűnik a Csenger-Mátészalka vasútvonal menetrendi tervezete.

Elkaptuk a 2018/2019.évi menetrendi tervezetet, amelyből a mai napon a Mátészalka-Csenger viszonylat, holnap pedig a Mátészalka-Debrecen vonal  tervezett menetrendjét hozzuk nyilvánosságra.Örömteli változás, hogy utasbarátabb lett a tervezett menetrend, Csenger és Mátészalka között akár iskolába is…

Tovább

Siker: hamarosan módosítják a Csengerből 6 órakor Mátészalkára induló busz menetrendjét.

Így a Csenger felől érkező utasok elérik majd a 6 óra 54 perckor Debrecenbe induló vonatot.

Pár napja arról írtunk, hogy hétköznaponként  a  Csengerből 6 órakor és 6  óra 05 perckor induló járatok, a 2018.december 08-ig érvényben lévő vágányzári menetrend miatt nem érik el a 7 óra 03 perc helyett  6 óra 54 perckor induló, Mátészalka és Debrecen között közlekedő személyvonatot. Ugyanez a…

Tovább

Meghallgatták a kérésünk: 2019-ben beszámolót tart a megyei közgyűlés előtt a MÁV.

A MátészalkaLeaks csoport közérdekű javaslattal fordult 2018.júniusában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei közgyűlés elnökéhez, mivel a  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2016.június 30-án, azaz több mint két éve hallgatott meg  legutoljára tájékoztatót a vasúti közlekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg…

Tovább

Minden engedély rendelkezésre áll, de mégsem épülnek körforgalmak a 471-es út mátészalkai szakaszán.

A középtávú fejlesztési tervek között szerepelnek.

Két héttel ezelőtt a MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigénylést nyújtott be  a  Magyar Közút Nonprofit ZRT-hez, amelyben azt kérdeztük, hogy tervezi-e a Közút megvalósítani a Mátészalka,  Zöldfa utca-Meggyesi út -Kinizsi utca körforgalmat, illetve hogy tervben van-e  a Mátészalka, Ipari út  -…

Tovább

Már 48 helyen van sebességkorlátozás a 78 kilométeres Mátészalka-Debrecen vasútvonalon !

A 2015/2016-os menetrendnél még  tizenkettő, a 2016/2017-es menetrendben már tizennégy, míg a 2018.10.01-i állapotok szerint már 22 állandó (lassújel) sebességkorlátozás van érvényben a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon. Az ideiglenes lassújelek száma  pedig 26 darab. Az adatok forrása: MÁV,…

Tovább

Visszaállítják a sorompót a Parkerdőnél, és elszállítják az illegálisan elhelyezett hulladékot.

Két héttel ezelőtt arról adtunk hírt, hogy  a Parkerdő egyik bejáratánál  hiányzik az egyik  sorompó, vélhetően ellopták. A MátészalkaLeaks csoport közérdekű bejelentést tett Mátészalka Város Műszaki Irodája felé, amelyre a mai napon érkezett válasz. A sorompót hamarosan pótolják, utasították a…

Tovább

Versenytárgyalás útján értékesítenének két önkormányzati bérlakást.

Mátészalka Város Önkormányzata,  a  következő gyűlésén tárgyalja azt  az előterjesztést,  amely elfogadása után kettő darab, jelenleg nem lakott, nagyobb felújításra szoruló önkormányzati bérlakást értékesítenének versenytárgyalás útján. Az első ingatlan a Seregély utca 1. szám alatt található.…

Tovább

Már hivatalos: Dr. Mosóczi meghártált, nem tárgyal a Mátészalka-Debrecen vasútvonalról.

Bár két hete még megígérte,mégis meghátrált a Mátészalka-Debrecen vasútvonalról szóló vita elől Dr. Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Az államtitkár levelét az alábbiakban olvashatják, mi továbbra sem veszünk részt semmilyen sárdobálásban, sajnáljuk az államtitkár …

Tovább

Szeptember végére megtörténik a mátészalkai buszállomás kátyúmentesítése.

Még április végén fordult  a MátészalkaLeaks csoport közérdekű bejelentéssel az EMKK Zrt. felé, hiszen a mátészalkai buszállomáson mintegy 20 darab, méretes kátyút észleltek az utasok. Akkor az EMKK Zrt. a nyári hónapokra irányozta elő a kátyúmentesítést, de mivel ez nem történt meg, így ismét…

Tovább

Eldőlt! Mátészalkára érkezik Dr. Mosóczi László.

A csiga vs. vonat futam után a MátészalkaLeaks csoport egy jellegzetes szatmári ebédre és egy beszélgetésre invitálta  videóüzenetében Dr. Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt Mátészalkára, hiszen az ő  módjában áll biztosítani a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújításához…

Tovább

Magyarországon megyénkben a legalacsonyabb továbbra is a nettó átlagbér.

Jelenleg, 28336 Ft-tal magasabbak az átlagbérek Hajdú-Bihar, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A KSH kiadta legújabb adatait azzal  kapcsolatban, hogy miként is alakult az alkalmazásban állók nettó átlagkeresete Magyarországon. Az elmúlt időszakok adataihoz képest, (amelyekben ide kattintva kutakodhat) nem történt jelentős változás, jelenleg is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a…

Tovább

Kezdődik a Repülőhíd szerkezeti elemeinek a visszaemelése, térvilágítást is beszerelnek.

Ismét plusz elem került a projektbe: térvilágítást kap a híd.

Két hónap után, pár napon belül   ismét birtokba vehetik a mátészalkaiak  a városközpontot az Újtelep városrésszel összekötő gyalogosforgalmi felüljárót, ismertebb nevén a Repülőhidat. A munkálatok során acélszerkezeti javítások, és a hídszerkezet korrózióvédelme szerepelt a projektben, de  a…

Tovább

Négyszázan is utaznak heti rendszerességgel telekocsival, a Mátészalka-Nyíregyháza-Budapest útvonalon.

A vasúttársaság vesztesége, csak ezen a vonalon 110 millió forintra rúg évente.

A Mátészalka-Debrecen vasútvonalon keresztül lehet a leggördülékenyebben elérni Budapestet kötött pályás közlekedéssel Zajta, Fehérgyarmat és Mátészalka környékéről. Tanítási időszakban, vasárnapi napokon a leginkább kihasznált járat a Zajta állomásól Budapestig közlekedő Hétmérföldes fantázianevet…

Tovább

Repülőhíd felújítása: három új helyi buszjárat a munkálatok végéig.

Mátészalka Város Önkormányzata, annak érdekében, hogy a Repülőhíd felújítása alatt biztosítsa az Újtelep városrészen élők gördülékeny közlekedését, három új buszjáratot rendelt meg az EMKK Zrt-től. A járatok hétköznaponként és 2018.augusztus 24-ig közlekednek.

Tovább

Elértük a kivitelezés módosítását, kopásálló és csúszásmentes felületet kap a Repülőhíd.

Biztosítják a forrásokat a drágább technológia alkalmazására.

Kilencven éves idén a Repülőhíd, hivatalos nevén gyalogosforgalmi felüljáró amely Mátészalka belvárosát köti össze az Újtelep városrésszel. A híd megérett a felújításra, így azt 2018.június 17-én a gyalogosforgalmi felüljáró acélszerkezetének leemelésével a MÁV FKG KFT megkezdte . A munkálatok során…

Tovább

Üzletközpont épülhet Mátészalkán.

Mátészalka Város Képviselő Testülete 2018.július 26-án tárgyal  Mátészalka Város Településrendezési Terv  módosításának a  megindításáról. A módosításra azért van szükség, mert a Zöldfa Ingatlanfejlesztő KFT. a Tesco áruház szomszédságában, a Zöldfa-Rákóczi-Alkotmány utca telektömbnél egy 3500-4000…

Tovább

Megújul a Rákóczi utca kritikus állapotú járdaszakasza.

Két héttel ezelőtt arról írtunk, hogy Rákóczi utca járdáján egy idő személy elesett és vállsérülése miatt a Mátészalkai Kórházba kellett szállítani. A Mátészalkaleaks csoport közérdekű bejelentés tett, amelyre a mai napon érkezett válasz. Még ez évben megújul  a balesetveszélyes járdaszakasz. 160…

Tovább

900 milliárd forintos vasúti pálya korszerűsítés: nem szerepel benne a Mátészalka-Debrecen vasútvonal.

Hamarosan újabb levélíró kampánnyal és több nyilvános akcióval folytatódik a küzdelem a mielőbbi, teljes átépítésért.

A kormány 2022-ig vasúti fejlesztésekre 1500 milliárd forintot fordít, ebből 900 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek. Az összeg 55 százalékát a magyar költségvetés, 45 százalékát uniós forrás biztosítja.A Magyar Export-Import Bank és Magyar Exporthitel Biztosító (Exim) szervezésében tartott…

Tovább
süti beállítások módosítása