A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks


Tárva-nyitva van éjszaka a köztemető kapuja. Miért?

Így könnyű dolguk van a tolvajoknak.

2017. október 21. - Mátészalkaleaks

Többen arról számoltak be, hogy a köztemető kapuja éjszakánként tárva-nyitva van. Most is nyitva található, ami  igen csak nyugtalanító a Mindenszentek közeledtével, hiszen így még könnyebben lába kelhet az emlékezők által kivitt virágoknak és  mécseseknek. A MátészalkaLeaks csoport azért, hogy a…

Tovább

Mit szólnál ha jobban beleszólhatnál az alakulóban lévő vasúti menetrendbe?

Most ezért küzdünk.

Minden évben, december első heteiben lép érvénybe az új vasúti menetrend. Sokak ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a megszokott vonatjaik menetrendje megváltozott, vagy éppen már nem is szerepelnek már azok a vasúti kínálatban. A vasúttársaság csak november végén publikálja a már szinte kész vasúti…

Tovább

Még a fagyok előtt eltűnnek a nyomvályúk a 49-es főút mátészalkai szakaszáról!

Közérdekű adatigénylésünkre kaptunk válaszokat a Magyar Közúttól.

A MátészalkaLeaks csoport két hete adott le  közérdekű adatigénylést a Magyar Közút Nonprofit  Zrt. felé. Megérkeztek az adatok, amelyeket a lentiekben olvashatnak. A Magyar Közút NZRt feladatkörébe  az országos közúthálózat üzemeltetése és karbantartása tartozik, a felújításokról, fejlesztésekről…

Tovább

Saját lakókörnyezetükbe piszkítanak! A térfigyelő rendszer sem tartja vissza a renitenseket!

Komoly gondolkodásbeli problémák lehetnek egyes állampolgároknál.

Nem múlik el olyan hónap, amikor ne kellene az önkormányzatnak, a város különböző részeiről, több köbméternyi illegálisan lerakott szemetet összegyűjteni. A helyzet most ősszel kaotikussá vált a Rácz kerti városrészben. Már megbecsülni sem lehet az illegális szemétlerakókban felhalmozott szemét…

Tovább

Elégtelenek az Országos Mentőszolgálat válaszai!

Két héttel ezelőtt szomorú eset rázta meg a Mátészalka környéki embereket. Történt ugyanis, hogy Vaja helyett  a 473 kilométerre fekvő Bajára küldte  a diszpécser a mentőket. A vajai hölgy életét vesztette. A Mátészalkaleaks csoport az eset után közérdekű adatigénylést adott le, hogy megtudjuk azt,…

Tovább

Panasz leadva: az érintettek megelégelték, hogy nem akadálymentesített a repülőhíd!

Hamarosan megindulhat az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása.

Sok beteg, mozgáskorlátozott embert érint a repülőhíd ügye. A Mátészalka belvárosát az Újtelep városrésszel összekötő   gyalogosforgalmi híd nem akadálymentesített. Nem csak kerekesszékkel, hanem babakocsival is szinte lehetetlen átkelni a hídon, így 1-1,5 km-es kitérőre kényszerülnek…

Tovább

Legkésőbb 2018-ban megtörténik a Mátészalkai Területi Kórház előtti járdaszakasz rekonstrukciója!

Két hete a Mátészalkaleaks csoport közérdekű bejelentést tett amelyben a Mátészalkai Területi Kórház előtti járda rossz állapotára kívántuk felhívni a figyelmet.   Válasz érkezett a közérdekű bejelentésünkre, amelyet a lentiekben olvashatnak.   Tájékoztatom, hogy a járda Mátészalka Város…

Tovább

Teremőrt szeretnének a mátészalkai vasútállomásra!

A Mátészalkaleaks csoport most egy újabb, több éves problémát vet fel, és  a probléma megoldását akarja elérni, a sok érintettel karöltve. Tisztelt MÁV!   Az alábbi közérdekű bejelentéssel fordulunk Önökhöz,  kérjük hogy legyenek szívesek kivizsgálni bejelentésünket, és  amennyiben lehetséges,…

Tovább

Csak karbantartás, jövőre sem tervez menetidő csökkenést eredményező fejlesztéseket Mátészalka és Debrecen között a MÁV!

Sem idén, sem pedig jövőre nem csökken a menetidő.

Szívügyünk a Mátészalka-Debrecen vasútvonal. Már lassan két éve küzdünk azért, hogy a Mátészalka és környékének ezt a stratégiai vasútvonalát újítsák fel. Egy héttel ezelőtt  olyan dokumentumot hoztunk nyilvánosságra, amelyből kiderült, hogy a Mátészalka-Debrecen vasútvonal ez évben megkezdeni…

Tovább

A rossz úttal és az esővízzel küzdenek Mátészalka több utcájában!

Közérdekű adatokat igénylünk, hogy megtudjuk, mikor javulhat a helyzet.

A Facebook közösségi oldalon kifakadtak Mátészalka több utcájának lakói. A Deák Ferenc utca, Deák Ferenc köz, az Irinyi utca, Kalmár utca, Kalmár köz és Szél köz lakói megelégelték a rossz utakat és tenni akarnak azért, hogy változás következzen be az áldatlan állapotokban. Így első körben a…

Tovább

Több padra lenne szükség a Fő téri buszmegállóban!

Csikkgyűjtők kihelyezését is kérjük.

Tisztelt Műszaki Iroda ! Az alábbi közérdekű bejelentéssel fordulunk Önökhöz. Kérjük, hogy bejelentésünket legyenek szívesek megvizsgálni, és megszívlelni. 2013. évi CLXV. törvény,1. § /3.pont "Közérdekű bejelentés: olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg…

Tovább

Tüdőszűrés Mátészalkán: A kórház szerint, csak 45 nap a leghosszabb várakozási idő!

Nincs szakképzett munkaerő jelenleg a rendelési idő kibővítésére.

Ahogyan arról írtunk, a Mátészalkán  tüdőszűrésre jelentkezők akár három hónapos várakozási idővel is számolhatnak,-írta egyik olvasónk. A témában közérdekű adatigényléssel fordultak tagjaink a kórházhoz, amelyre válasz érkezett.   Megkérdeztük:  a 2017.évben mennyi volt a leghosszabb…

Tovább

Közérdekű bejelentéssel éltünk, felszólítjuk a MÁV Zrt-t, hogy javítsa ki a Repülőhídat, valamint rendelje el annak, soron kívüli vizsgálatát !

Mint ahogyan azt megírtuk, pár napja, kilyukadt a Repülőhíd. A mai napon közérdekű bejelentést tettünk,mely a lentiekben olvasható.     Tisztelt MÁV Zrt! Közérdekű adatigénylésünkre adott válaszuknak megfelelően, melyben ezt írták:  "A folyamatosnak tekinthető felügyeleti…

Tovább

Közérdekű adatigénylés: az Országos Mentőszolgálattól kérünk információkat .

Tisztelt Adatgazda !   Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulunk Önökhöz.   Az Internetet bejárta egy több hónapja készített fénykép, amelyen a mátészalkai mentőállomásról kigördülő mentőautót, a…

Tovább

Balesetveszély a mátészalkai buszállomáson !

Több centiméter vastag a jég, akár korcsolyázni is lehetne ...

Tisztelt EMKK Zrt ! Az alábbi közérdekű bejelentéssel fordulunk az EMKK Zrt.-hez,  kérjük, hogy legyenek szívesek kivizsgálni bejelentésünket, és megtenni a szükséges intézkedéseket. Bejelentésünk az alábbi törvényen alapul, 2013. évi CLXV. törvény,1. § /3.pont "Közérdekű…

Tovább

Horror áron cserélnék a vízórákat Mátészalkán !

Ha nincs pénze, megszűnhet a vízszolgáltatási szerződése év végén !

Sokan kaptak már Mátészalkán a képen látható értesítőből, amelyen  5100  Ft-os és 10800 Ft-os darabáron kötelezi vízóra cserére a szolgáltató, egy vállalkozója közreműködésével a fogyasztóit, ez év végéig. A szolgáltató nem tétlenkedik, aki nem cseréli le  a vízóráit december 31-ig, annak megszűnik…

Tovább

Tovább nő a menetidő a Debrecen - Mátészalka viszonylatban!

Már Nyírbátor és Hodász között is rossz a pályaállapot.

Tisztelt Adatigénylő!   Hivatkozással a 2016. november 3-án beérkezett megkeresésére a MÁV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja.   A menetrendtervezési pályaparaméterek figyelembe vételével a menetidő növekedést a pályaállapot romlása miatt bevezetett állandó lassújelek befolyásolták. 2015/2016…

Tovább

Siker!Újabb székekkel bővül a Traumatológiai szakrendelés előtti tér!

Pár nappal ezelőtt közérdekű bejelentést tettünk többedmagunkkal, mert a Mátészalkai Oktatókórház egyes osztályai előtt  alig  találtak székeket a betegek. Ahogy írtuk, : "többedmagammal tapasztaltam, hogy a mátészalkai kórházban a traumatológiai szakrendelés előtt alig van 4-5 szék amire le…

Tovább

Az útra belógó fák zavarják a közlekedést a Kórház utcán!

A tehergépkocsik és az autóbuszok alig férnek el egyes útszakaszokon.

Tisztelt Műszaki iroda !   Az alábbi közérdekű bejelentéssel fordulok Mátészalka Város Műszaki irodájához, kérem legyenek szívesek kivizsgálni bejelentésemet, szükség szerint megtenni a szükséges intézkedéseket.   A Kórház utcán rendkívül sok távolsági buszjárat közlekedik, valamint sok…

Tovább

Siker: Decembertől a Rácz kertben is megállnak a távolsági buszok !

Így egy átlagos hétköznap, csaknem 40 járatpár áll majd a Rácz kerti lakosok rendelkezésére !

A Mátészalkaleaks csapata immár több hónapja küzd  az érintettekkel karöltve azért, hogy a Nyíregyháza/Nyírbátor illetve a Debrecen/Nyírbátor felől közlekedő távolsági buszjáratok megálljanak Mátészalkán,a Rácz kertben is, hiszen jelenleg csak az autóbuszállomáson van lehetőség az említett…

Tovább
süti beállítások módosítása