A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Videó készült a Mátészalka-Debrecen vasútvonalról.

2021. január 03. - Mátészalkaleaks

A közelmúltban Youtube videó jelent meg, amely a Mátészalka-Debrecen vasútvonal jelenlegi állapotával foglalkozik. A videó készítője Kuhár Bence, ezt írja magáról a Facebook bemutatkozójában, ( részlet):

„A MÁV hivatalos támogatóm akik érdekes helyekre engednek be a kulisszák mögé!”

A videó az alábbi címet kapta:  a vasútvonal, amit 2018-ban lefutott egy csiga. Tényleg olyan rossz?

Mivel a fiatalember hivatalos támogatója a MÁV, így az objektivitásban okkal kételkedhet a néző/olvasó, de mivel mi előre nem ítélkezünk senki felett, így megnéztük Bence videóját.

Kicsit furának tartjuk, hogy miért pont a kisebb felújítások  és a Fecske vasúti kocsik érkezése után készítette (vélhetően) a videót  a Vasúttársaság.

Nézzünk a kulisszák mögé, kicsit elemezgessük a videót, bár tartalmilag nincs sok elemezgetni valónk.

A  kezdés életszerű, hiszen a Fecske kocsikkal kiállított „Csörgő” még Debrecen állomást sem tudja elhagyni, így Uzsgyi indul útnak Mátészalka felé. A videóban szereplő fiatalember többször mondja, hogy ennek sem nézett utána, ezt sem tudja, azt  sem tudja. Így nem érdemes videót készíteni.

Elhangzik az is, hogy alapvetően jó volt  a csiga vs. vonat videó, de neki csak azért nem volt szimpatikus, mert ezt az ország sok helyén meg lehetne csinálni, ha kimennek a leglassúbb szakaszra, ott is kivitelezhető hasonló akció. Azt is mondja, hogy a videó után megjelent cikkek úgy tálalják a Mátészalka –Debrecen vasútvonal ügyét, mintha az teljes vonalhosszon  tényleg csigalassú lenne…

Nézzük a tényeket:

2018.10.01.

A MÁV hivatalos kimutatása alapján a pályaállapot, pár hónappal a csiga vs. vonat akció után:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/2018/10/01/mar_48_helyen_van_sebessegkorlatozas_a_78_kilometeres_mateszalka-debrecen_vasutvonalon

A 2019.10.09 és a  2020.11.26-i pályaállapotokról a lentiekben találnak részletes információkat.

https://mateszalkaleaks.blog.hu/2020/12/05/21600_meteren_nott_a_megengedett_palyasebesseg_mateszalka_es_debrecen_kozott

 

Összegzés és vélemény:

A csiga vs. vonat akció óta került be a köztudatba a Mátészalka-Debrecen vasútvonal ügye. A videó célja a figyelem felkeltése volt, és a MátészalkaLeaks csoport  mindig is hangsúlyozta, hogy a videó  Nyíradony és Nyírmihálydi szakaszon készült, ahol 20 km/órás lassújel van érvényben.

Csoportunk, folyamatos közérdekű adatigénylésekkel, hitelesen tájékoztatja az utazóközönséget a pályaállapotokról, felújításokról, üzemzavarokról. Csoportunk több nyilvános akcióval hívta fel a vasútvonal lassúságára, a vasúti kocsik kétes tisztaságára, a mi kitartó nyomásgyakorlásunk következtében kerültek pld. kézfertőtlenítő - adagolók a 110-es vasútvonal vasúti kocsijaiba.

https://mfor.hu/cikkek/makro/fejlodik-a-mav-vegre-telen-is-lehet-kezet-mosni-a-vonaton.html

https://www.youtube.com/watch?v=7dIp0K-KdRQ

https://hvg.hu/itthon/20200223_Megelegeltek_a_hosszu_utazast_tulelocsomagot_osztottak_a_MateszalkaDebrecen_vonatjaraton

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/utasok-takaritottak-ki-a-vonatot

 

Álláspontunk szerint a készült videó akkor lett volna időszerű, amikor a csiga vs. vonat akciónk megtörtént, hiszen akkor merően más állapotokról tudott volna beszámolni a vlogger. Így a jelenleg látható anyag mivel csak egy részét mutatja be a vasútvonalnak, és a szerző több, fontos kérdésre nem tudja a nézők számára megadni a választ nem igazán jó információforrás.

Annak érdekében, hogy hitelesebben tudjon tájékoztatni Kuhár Bence, a járvány utáni időszakban meghívjuk a következő vasútvonalak közös bejárására.  Apafa – Nyírbátor, Nyírbátor-Nyíregyháza, Mátészalka- Fehérgyarmat-Zajta.

Minden költséget mi állunk és egy jellegzetes szatmári vendéglátást biztosítunk.

 

astgerz.png

 

 

A fiatalembernek az alábbiakban lehet véleményt eljuttatni:

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr4816369952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása