A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Padok és buszmegállók újulhatnak meg, közérdekű javaslatot tettünk.

2018. május 15. - Mátészalkaleaks

Mátészalka Város képviselő-testülete 2018.május 8-i gyűlésén elhangzott az, hogy a közmunkaprogram keretein belül padok gyártása fog megtörténni, szót ejtettek  arról is, hogy az ez évi képviselői pénzügyi keret felhasználására milyen tervek vannak. Felvetődött az, hogy mivel a  képviselői keret teljes összege sem lenne elég egy modern játszótér kivitelezéséhez, ezért az ez évi keretből a városban található buszmegállók egy részének részben vagy egészben fedetté tétele valósulhat meg.

A Mátészalkaleaks csoport szívügye a közösségi közlekedés, ezért ebben a témában egy közérdekű javaslatot tettünk Mátészalka Város Önkormányzata felé.

 

 A közérdekű javaslatunk:

Tisztelt Mátészalka Város Önkormányzata !

A 2018. május 8-i testületi gyűlésen örömmel hallottuk, hogy az önkormányzat a közmunka program keretein belül padokat kíván gyártani, illeve azt is, hogy a képviselői keret egyik lehetséges célja ebben az évben a városban található buszmegállók egy részének legalább részben fedetté tétele, és padok kihelyezése.
Szeretnénk egy közérdekű javaslattal élni ebben a témában, hiszen mint Önök is tudják, a Mátészalkaleaks csoport  szívügye a közösségi közlekedés és annak jobbá tétele.
A románai Szatmárnémeti városában láttuk az alábbi módszert, amellyel mindenféle befektetés nélkül modernizáltak több buszmegállót. A módszer lényege az volt, hogy a forgalmasabb helyeken lévő  buszmegállók teljes kivitelezési  költségét átvállalták cégek, akik úgy alakítottak ki modern buszmegállókat, hogy az nekik jó reklám legyen, a buszmegállón lévő nagy méretű hirdetőtáblán elhelyezhették a reklámjukat.
Persze vélhetően Magyaországon más a jogszabályi környezet, nem biztos hogy egy hasonló módszert könnyen lehetne kivitelezni, de gondolatébresztőnek talán megfelelő közérdekű javaslatunk.
Mátészalkán és környékén  egyre több tőkeerős vállalkozás van, amelyeknek jó reklámhetőség lenne  ilyen megjelenési lehetőség.
Mi a következő távolsági, frekventáltabb helyen lévő   buszmegállók  ilyen konstrukcióban történő felújítását fontolnánk meg:
  • Alkotmány út ( Széchenyi iskola előtt)
  • Munkaügyi központ
  • Tejipar
  • Kórház utca
  • Rákóczi utca
  • Tesco
  • nyírbátori útelágazás
27752333_1655111861198426_2835368037170762191_n.jpg
Jó példa Szatmárnémetiből.

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr8513954186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása