A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Magyarország első vonat bojkottját mi szerveztük!

Addig folytatódik a tiltakozás, ameddig nem lesz változás...

2017. május 29. - Mátészalkaleaks

2017.május 24-én megrendezésre került Magyarország első vonat bojkottja a Mátészalkaleaks és az Őrleaks csoport szervezésében.

Ezen a napon arra kértük az embereket, hogy akinek nem szükséges, az ne vegye  igénybe  a vasúttársaság Mátészalka-Debrecen járatát.

Ezen a szerdai napon nem tolongott a tömeg a mátészalkai vasútállomáson, hiszen sokan otthonmaradásukkal tiltakoztak az ellen, hogy kideült az Uniós fejlesztések közül ez a vasútvonal, illetve hogy a felénk közlekedő vasúti kocsik kora 40-45 év, és a vasúti kocsikon sokszor nincs folyó víz, szappan és kéztörlő sem. A 78 km-es távot, a vonatok 105 perc alatt teszik meg, ez 44km/órás átlagsebességet jelent.

A hozzánk befutó jelzések mostanra befejezett összesítése alapján 78 személy jelezte, hogy a mi felhívásunkra egy másik időpontot választott az utazásra, ehhez jönnek még  akik nem is jelezték...

Debrecenben flash mobot tartottunk, ami a rendőrség szerint nem volt az, így vélhetően szabálysértési eljárást kezdeményeznek ellenünk. A rendőrség igyekezett lassítani az állomásra való bejutásunkat, hosszú percekig faggattak minket, így csaknem lemaradtunk a Mátészalkáról érkező személyvonatról.

Begördült  a vonat mi beizzítottuk  a hangosbeszélőt, elővettük a tábláinkat és megtettük amire készültünk.

Miután végeztünk, a pár perc múlva Mátészalkára induló vonat előtt ismét akcióztunk, szórólapot és legyezőket (a nagy meleg ellen, hiszen a vonatokon nincs klíma) osztogattunk az utasoknak, akik nagyon bátorítottak minket.

Elértük célunkat, olyat tettük, amire felfigyeltek az emberek, és talán a döntéshozók is.

 

Pár újságcikk:

 

http://www.szon.hu/mateszalka/bojkottot-javasolnak-a-vasutvonalert-aggodo-mateszalkaiak/3491489

http://www.szon.hu/mateszalka/sinre-tennek-a-vasutvonal-ugyet-a-szalkaiak/3492598

http://www.szon.hu/mateszalka/a-vasut-nem-futyul-az-utasokra-fokozatosan-fejlesztenek-a-mateszalka-debrecen-vonalon/3497817

 

Pár kép és videó az eseményről:

 

 

 

3_2.jpg

Mátészalka.

demo1.png

       Debrecen, flash mob.

 

img_20170524_104922.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr212548911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása