A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Nyíregyháza - Mátészalka közösségi közlekedés: újabb ügy zárult sikerrel.

2021. január 16. - Mátészalkaleaks

Még 2020.augusztusában írtunk arról, hogy ismét csapás érte a közösségi közlekedéssel közlekedő személyeket, hiszen Nyíregyháza és Mátészalka között,  15 óra 20 perckor indult egy  olyan busz, amellyel átszállás nélkül Mátészalkára lehet jutni, de utána már csak 19 órakor.

A probléma abból adódott, hogy  járványügyi veszélyhelyzet miatt kikerült  a vasúti kínálatból a 16 óra 35 perckor Nyíregyházáról induló és Mátészalkáig közlekedő vonat, így 15 óra 20 perc és 19 óra között csak Vásárosnamény, Debrecen, netán Záhony érintésével lehetett eljutni Mátészalkára, amely  jelentős időtöbbletet és mintegy háromszoros költség növekedést okozott az utazóközönségnek.

A MátészalkaLeaks csoport úgy gondolta, hogy ezek olyan aránytalan sérelmek amelyek miatt  az ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODÁHOZ célszerű fordulni, szerették volna  elérni azt az  érintettekkel karöltve, hogy  a szombati napon  Nyíregyházáról 16 óra 35 perckor indult, Mátészalkára közlekedő vonatot állítsák vissza,  vagy legalább egy buszt állítsanak be ugyanilyen indulási idővel.

A csoport petíciót is indított, amelyet közel százan írtak alá a potenciális utasok közül.

2020.december 13-tól a ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODA szakmai álláspontja szerint módosult a menetrend, így szombati napokon 16 óra 45 perckor Nyíregyházáról indul egy Nyírbátor vasútállomásig  közlekedő autóbusz, amelyhez a beérkezés után hat perccel van vonat csatlakozása Mátészalkáig.

 

m3_autopalya_bus_1.jpg

 

valtozas_2.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr6416392714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása