A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

December 9-től nem kell bottal ütniük az Intercity nyomát az utasoknak.

2018. október 03. - Mátészalkaleaks

Két héttel ezelőtt jeleztük az Északkelet-Magyarországi Közlekedésszervező Iroda felé azt, hogy az érvényben lévő vágányzári menetrend miatt több, a 110-es vasútvonalról   Debrecenbe érkező utas lekési a Budapest felé közlekedő Intercityt, mivel a mátészalkai vonat Debrecenbe érkezése és az…

Tovább

Veszélyesnek tűnik a Kölcsey utcai épület állapota.

Tisztelt  Mátészalkai Járási Hivatal,   Közérdekű bejelentéssel fordulunk Önökhöz.   Bejelentésünk az alábbi törvényen alapul, 2013. évi CLXV. törvény,1. § /3.pont "Közérdekű bejelentés: olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az…

Tovább

Felkaroltuk a Seregély utca felújításának az ügyét.

A Seregély utca stratégiai jelentőségű mátészalkai utca, hiszen az EMKK Zrt (busztársaság) telephelye is itt található, valamint ez az utca biztosít rövidebb eljutási lehetőséget a Zöldfa utca felől érkezőknek a vasútállomás felé, hiszen  használatával nem kell a belváros érintésével, több…

Tovább

Már 48 helyen van sebességkorlátozás a 78 kilométeres Mátészalka-Debrecen vasútvonalon !

A 2015/2016-os menetrendnél még  tizenkettő, a 2016/2017-es menetrendben már tizennégy, míg a 2018.10.01-i állapotok szerint már 22 állandó (lassújel) sebességkorlátozás van érvényben a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon. Az ideiglenes lassújelek száma  pedig 26 darab. Az adatok forrása: MÁV,…

Tovább
süti beállítások módosítása