A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Nincs igény a szombat esti járatra a MÁV szerint!

Egyenlőre marad a szombat esti szerelvényvonat. Utast nem szállíthat.

2017. július 06. - Mátészalkaleaks

Ahogyan arról pár hete már írtunk, a szombati napokon 19:12 perc után csak 22:46 perckor közlekedik Debrecenből, Mátészalkára vonat. Szombatonként a vasúttársaság nem közlekedteti a 21:18 perckor Debrecenből induló járatát, így 19:12 és 21:18 között Budapest felől beérkező   három Intercity illetve két sebes vonat utasai órákig rostokolhatnak a debreceni Nagyállomáson.

Mivel sokakat érint ez az ügy,  menetrend módosítást terjesztettek elő az érintettek és a Mátészalkaleaks csoport.

A napokban megérkezett a vasúttársaság válasza, amelyet az alábbiakban idézünk:

 

Tisztelt Mátészalkaleaks csoport!

 

Köszönettel vettük Társaságunk részére 2017. június 11-én, elektronikus úton tett megkeresésüket, mely vonatkozásában a közérdekű adatigénylésére adott válaszunkat azzal egészítjük ki, hogy méréseink alapján a 6328-as szombati közlekedtetése a jelentkező potenciális utazási igények nagyságával sajnálatosan nem támasztható alá.

 

Társaságunk kizárólag olyan menetrendi bővítést támogathat, és tehet erre vonatkozó javaslatot a közszolgáltatás megrendelője részére, amely a jelentkező potenciális utazási igények nagyságával alátámasztható. Az Önök menetrendi igénye sajnálatosan ezen feltételnek nem felel meg, így felvetésüket nem áll módunkban támogatni.

 

Megkeresésüket nagyon köszönjük, egyben kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását. Ügyfélszolgálatunk egyéb kérdés, észrevétel kapcsán természetesen a jövőben is áll szíves rendelkezésükre.

 

Üdvözlettel:

 

Karai Mária Terézia

ügyfélkapcsolati szakelőadó

 

 

Összegzés: a vasúttársaság nem is továbbította a menetrend módosítási kérelmet az NFM illetékes osztályának,saját maga eldöntötte, hogy jelenleg nincs 19:12 perc után Budapest felől olyan utasforgalom Mátészalka felé, amely indokolná a járatot.

A Mátészalkaleaks csoport újabb kérdései:

1, Miért gazdaságosabb utasok nélkül indítani egy szerelvényt, mint pár utassal? A nulla bevétel miért jobb mint egy pár tízezer forintos?

2, Hogyan lenne  igény jelenleg utasszámok alapján a 6328-as vonat szombat esti közlekedtetésére, ha jelenleg három és fél órát kellene Debrecenben rostokolnia a Budapest felől érkező, és Mátészalka felé  közlekedő utasoknak? Önök utaznának azzal a három Budapestről  19:12 perc után érkező Intercityvel és két sebes vonattal, amelyhez nincs csatlakozás?

 

A Mátészalkaleaks csoport nem fogadja el a vasúttársaság semmitmondó válaszát, és jogorvoslatért a NFM-hez fordul.

 

e2ec07445044f788277455f0f7126305_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr5212646301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.