A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Új vasúti menetrend: kicsit gyorsuló vonatok, jobb csatlakozás Tiborszállás irányába.

2020. november 18. - Mátészalkaleaks

2020.december 13-tól új vasúti menetrend lép érvénybe, amely kisebb változásokat tartogat térségünk lakosságának.

Szűkebb környezetünkben ami fontos változás, hogy 4-5 perccel csökken a vonatok menetideje a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon, ráadásul meghallgatásra került a MátészalkaLeaks csoport azon felvetése is, hogy az olyan megállóhelyeken ahol bizonyítottan kritikusan alacsony az utasforgalom, és van minőségi busz alternatíva ne álljon meg a vonat. Így Tisztavíz vasúti megállóhely  az új menetrend életbelépésétől kezdve megszűnik.

Fontos és előremutató változás lesz az, hogy a Budapest felől érkező, Mátészalka állomásig közlekedő Kraszna Intercity vonathoz immár lesz csatlakozás Nyírcsaholy, Nagyecsed, Tiborszállás felé, hiszen jelenleg még az a helyzet, hogy a Kraszna Intercity 19 óra 41 perckor ér Mátészalkára, de akkor már a Tiborszállás felé közlekedő személyvonat 13 percre elhagyta Mátészalkát. Ezzel párhuzamosan, a Tiborszállásról eddig 20 óra 08 perckor induló vonat indulása Mátészalka felé is 20 perccel későbbre kerül. 

 

67805282_2395165170598964_3235421966705885184_n_1.jpg

                                                A Kraszna Intercity. ( Fotó: MátészalkaLeaks

 

A fontosabb vasúti viszonylatok információi:

100a sz. Budapest – Cegléd – Szolnok vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.
  • A 7020 sz. vonat Budapest-Nyugati – Cegléd között 10 perccel korábban közlekedik.
  • 6240 sz. vonat helyett 2640 sz. személyvonat közlekedik Budapest-Nyugati – Szolnok között. A 6240 sz. vonat Szolnokról indul 6140 vonatszámban.

Indoklás: Eszközkapacitások racionalizálása.

 

100 sz. (Budapest –) Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony (– Chop) vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúrában a hatályos utasításoknak megfelelően újraszámozva közlekednek a vonatok.
  • 6240 sz. vonat Szolnokról indul 6140 vonatszámban.

Indoklás: Eszközkapacitások racionalizálása.

 

100c sz. (Miskolc –) Szerencs – Nyíregyháza vonal:

  • A sátoraljaújhelyi ç vonatok közlekedése miatt a vonalon az IC519 helyett 519 számú gyorsvonat közlekedik Nyíregyháza – Szerencs között csatlakozással az IC529-hez, az IC586 pedig az IC516- végén közlekedik Budapest-Keleti – Szerencs között. A(Miskolc-) Szerencs – Nyíregyháza személyvonatok közül több viszonylata (Füzesabony-) Miskolc – Nyíregyházára módosul.
  • Az 5110 sz. vonat Miskolc – Görögszállás között korábban közlekedik.

Indoklás:A 80 sz. vonalon új menetrendi struktúra kerül bevezetésre.

 

101 sz. Püspökladány – Biharkeresztes vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.
  • A vonalon a villamosítás miatt június – augusztus időszakbanvágányzárak várhatóak.

 

102 sz. Kál-Kápolna – Kisújszállás vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

 

103 sz. Karcag – Tiszafüred vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

 

105 sz. Debrecen – Nyírábrány vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.
  • A Nagyvárad – Debrecen nemzetközi személyvonat Nyírábrányból 20:09 helyett a 18:09-kor induló személyvonat menetvonalán fog közlekedni és a 20:09-es vonat lesz a belföldi (6811 és 6821 sz. vonat megcserélődik).

Indoklás: A nemzetközi tárgyalásokon egyeztetett módosítások átvezetése.

 

106 sz. Debrecen – Nagykereki vonal:

  • Új 36748 sz. vonat közlekedik munkanapokon Debrecen – Nagykereki között 18:21órás indulással.

Indoklás: Szolgáltatásfejlesztés.

 

108 sz. Debrecen – Füzesabony vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.
  • A vonalon a BMW gyár építése miatt Debrecen – Balmazújváros között előreláthatóan 2021. október 28-ig vágányzár lesz.

 

109 sz. Debrecen – Tiszalök vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.
  • A vonalon a BMW gyár építése miatt Debrecen – Hajdúböszörmény között előreláthatóan 2021. február 28-ig vágányzár lesz.

 

 

110 sz. Debrecen – Nyírbátor – Mátészalka vonal:

  • Debrecen és Nyíradony között 4-5perccel csökken a vonatok menettartama.
  • Tisztavíz megállóhelyen a kritikusan alacsony utasforgalom miatt a vonatok nem állnak meg.

 

111 sz. Mátészalka – Vásárosnamény – Záhony vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

 

113 sz. Nyíregyháza – Mátészalka – Fehérgyarmat – Zajta vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

 

114 sz. Mátészalka – Csenger vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúraszerintközlekednek a vonatok.

 

115 sz. Tiborszállás – Mátészalka vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok. A 36311-36318 sz. vonatok +20 perccel később közlekednek.

Indoklás: A regionális utasforgalmi igények jobban kiszolgálása, ç csatlakozási lehetőségek biztosítása.

 

116 sz. Nyíregyháza – Vásárosnamény vonal:

  • A vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok.

 

117 sz. Tiszalök – Nyíregyháza vonal:

  • Két új vonatpár közlekedik 7-8 és 19-20 óra időszakban Görögszállás – Tiszalök – Görögszállás viszonylatban. Járulékosan a 36412 sz. vonat Nyírgyháza helyett csak Görögszállásig közlekedik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr1216290010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása