A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

A mátészalkai közmeghallgatáson történt.

2019. november 30. - Mátészalkaleaks

2019. november 28-án tartotta Mátészalka Város Önkormányzata az éves  közmeghallgatását, amelyen a város lakossága és a helyben érdekelt szervezetek intézhettek  kérdéseket a város  vezetői felé, olyan ügyekben, amelyek  közügynek minősülnek.

A felszólalók több, mint egy tucat kérdést tettek fel a város döntéshozóinak.

Elsőként egy olyan közérdekű javaslat hangzott el az egyik mátészalkai lakostól, hogy más településekhez hasonlóan szeretné, ha minden mátészalkai gyermek születésekor ültetnénk egy fát. Persze, ehhez ki kellene jelölni egy megfelelő helyet, ahol ezt kivitelezni lehet – mondta.  A javaslattevő sietősen távozott, ezért a választ majd levélben kapja kézhez.

Szóba került az új piac ügye. Az egyik városlakó kérdezte a polgármestert a MátészalkaLeaks csoporttól.

Mikor nyílik meg a vásárlók előtt az új piac? Miként lesz megoldva a városlakók kijutása? Hiszen nincs mindenkinek gépkocsija, és az idősebb generáció már nem igazán tud nyeregbe pattanni és sokat gyalogolni.

A polgármesteri válaszban elhangzott, hogy többféle elképzelés van arra, hogy mikor nyílik meg a piac. Jelenleg a használatbavételi engedélyeztetés folyik, ami lassú folyamat, hiszen itt több hatóság járja be a helyszínt. A nyitás 2020 februárjában várható, de mivel a piacon lévő üzlethelyiségeket bérbe kívánják adni, így  a bérlők igényei szerint akár több lépcsős átadás is elképzelhető.

A kérdező kitért még a kispiac ügyére is, mert elmondása szerint kevés a kuka és a szemét elhelyezése nincs megnyugtatóan megoldva. Erre a kérdésre a Szalka-víz KFT vezetője válaszolt, aki elmondta: a házirend szabályozza az árusok által keletkezett hulladékok sorsát. A vállalkozásoknak a keletkezett hulladékok elszállítását maguknak kell megoldaniuk.  Ha plusz edényzetet kell kihelyezni és a többlet hulladékot elszállítani, az a bérleti díjak emelkedésével járhatna.

Felvetésre került az is, hogy a Főtéri buszmegállónál fedett buszmegállókat lenne célszerű létrehozni. Erre a javaslatra Torma Tamás alpolgármester igyekezett választ adni. Elmondta, hogy tárgyalásokat folytattak a Volánnal, de a busztársaság elzárkózott a buszvárók befedésétől, modernizálásától, anyagi forrásaik szűkösségére hivatkozva.

Egy másik, szintén a MátészalkaLeaks csoporthoz tartozó felszólaló, a közlekedési lámpák újrahangolásáért emelt szót. Elmondta, hogy Mátészalkán este 8 órakor kikapcsolják a jelzőlámpákat és onnantól kezdve kész életveszély az Alkotmány úti gyalogos átkelőhelyeken átkelni. Este 8 óra után megindulnak a külföldi kamionok, és a gépkocsivezetők nem mindegyike veszi figyelembe a gyalogos átkelőhelyeket, így száguldozás kezdődik. Sokszor még a főúttól több száz méterre is jól hallatszik az esti, éjszakai száguldozás.

A felszólaló javasolta, hogy végeztessenek forgalomszámlálást, és később kerüljenek kikapcsolásra a jelzőlámpák. Annál is inkább, mert Mátészalkán sokan dolgoznak gyárakban, ahol 21 óráig tart a munkavégzés, ha 21:30 körül kerülnének kikapcsolásra a jelzőlámpák, nagyobb lenne az esély arra, hogy biztonságban hazaérkezik az állampolgár.

A polgármester válaszolt az állampolgári javaslatra. Elmondta, hogy támogatandó a felvetés és nem hinné, hogy ennek akadálya lenne. Megjegyezte, hogy a rendőrségnek már jelezték a problémát és javasolták, hogy este is végezzenek sebességméréseket Mátészalkán.

A következő MátészalkaLeaks-hez tartozó felszólaló öt kérdéssel, javaslattal érkezett a képviselőtestület elé.

Elmondta, hogy rendszeresen figyelemmel kíséri a testületi gyűléseket,  de mivel az ilyen gyűlések több órásak és nem mindegyik napirendi pont érdekes a városlakóknak, így azt javasolná,hogy a legnagyobb közösségi videó megosztóra vagy az önkormányzat Facebook oldalára kerüljenek fel ezek a felvételek. Érvként azt hozta fel, hogy nem mindenki tudja fogni a Mátészalka televíziót, valamint mivel Mátészalkán nagyon sokan gyárakban dolgoznak három vagy négy műszakban, így nem feltétlenül van idejük arra, hogy órákon át a Mátészalka televíziót nézzék. Ha a javaslatot elfogadnák, bele lehetne tekerni a felvételbe és azokat a napirendi pontokat nézhetné meg az állampolgár, amit őt érdekli. Elmondta, hogy saját kutatásai szerint a közeli Nyírbátor városában a legnagyobb közösségi videó megosztóra feltöltik a testületi gyűléseket, és azok 250-750-es nézettséget produkálnak.

A polgármester, később a jegyző válaszolt a jobbító szándékú felvetésre. Előbbi elmondta, hogy már tavaly is a Kölcsey televízióval közösen megvizsgálták a kérdést, és akkor még nem állt rendelkezésre olyan technika, amellyel kizárható lett volna a tv-felvétel manipulációjának a lehetősége. A jegyző elmondta, más városlakótól nem érkezett még ilyen igény. Ismét szót kért a polgármester, aki kifejtette, hogy természetesen nincs takargatnivalójuk, ismét megvizsgálják a lehetőségeket, de ha a kérés teljesítéséhez jelentős anyagiak szükségesek, abban az esetben alaposan át kell gondolni a továbbiakat.

Szót kért a TESZ egyik képviselője, aki elmondta, hogy honlapjukon közzé akarják tenni a testületi gyűléseket, így megoldódhat a helyzet hamarosan.

A második kérdés a Mátészalka-Debrecen vasútvonal modernizációjával volt kapcsolatos. A felszólaló elmondta, hogy köszöni azt, hogy a mátészalkai térség országgyűlési képviselője is tett a mielőbbi felújítás érdekében, de megemlítette azt is, hogy 2018. őszén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés közmeghallgatásán szólaltak fel, és a megyei közgyűlés elnöke is sokat tett annak érdekében, hogy részleges felújítások kezdődjenek 2020-ban, hiszen több tárgyalást is folytatott MÁV vezetőkkel.

A polgármester kért szót, aki elmondta, hogy a közmeghallgatás után ismét levélben keresik meg az illetékes minisztériumot, hogy sürgessék a vasútvonal felújítását. Elmondta, hogy szorosabb együttműködésre törekszenek Debrecennel, de a lassú vasút ennek gátja lehet. Véleménye szerint manapság 40-45 percnek kellene lennie a két város közötti menetidőnek.

A harmadik kérdés a tervezés alatt álló M49-es gyorsforgalmi út tárgykörébe tartozott A polgármester elmondta, hogy épp aznap volt Mátészalkán egy egyeztetés, ahol a következőkről volt szó. Talán 2020-ban elkezdődhet az építéshez szükséges területek kisajátítása, maga a kivitelezés 2021-ben vagy 2022-ben kezdődhet meg. További információként elhangzott, hogy egy év alatt 17 százalékkal növekedett a mátészalkai gépjárművek száma, illetve az is elhangzott, hogy az M49-es megépülte után a szakemberek számításai szerint 70 százalékkal fog csökkeni az átmenő gépjárműforgalom.

A negyedik észrevétel a Meggyesi úti sertésteleppel volt kapcsolatos. A felszólaló elmondta, hogy nem akar politikát behozni a testületi gyűlésre, de valami bűzlik, és a város több pontján érezni a szúrós szagot.

A polgármester elmondta, hogy ebben nem ők az illetékesek. A jegyző is szót kért, elmondása szerint hozzá nem érkezett bejelentés, megerősítette hogy ez a kérdés a kormányhivatalhoz tartozik.

Az ötödik felvetésben a buszállomás környékének téli síkosság-mentesítése került szóba. A felszólaló szerint problémát jelent, ha leesik a hó, mert sokszor több centiméteres tükörjég alakul ki. Nem tudja ki a felelős ezért, de jó lenne, ha ezen a télen már gördülékenyebben menne a hó eltakarítás- mondta.

A jegyző kért szót, aki elmondta ez nem az ő hatáskörük. A Volánt érdemes megkeresni.

 

Volt még állampolgári észrevétel iskolai verekedésekkel kapcsolatban, de felvetette egy másik felszólaló, hogy a Rácz kertben érdemes lenne jobban beállítani egyes köztéri lámpákat. Azt is nehezményezte azt, hogy a Rácz kerti Óvodánál kevés a fény esténként, mert a véleménye szerint hiányzik egy lámpatest, de azt is felvetette, hogy ő szerinte kevés a gyerekprogram Mátészalkán, szerinte olyan programokra is szükség lenne, ahol ismerkedni tudnának a családok.

 

176.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9615332194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása