A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Az M49-es gyorsforgalmi út Csenger és Óvári között lépi majd át az országhatárt.

2019. május 13. - Mátészalkaleaks

Az M3-as autópályára vezető M49-es gyorsforgalmi út  tervezése már előrehaladott stádiumban van—  az épp az M49-es megépítése kapcsán megalakított magyar-román munkacsoport múlt heti találkozóján körvonalazódott, hogy a gyorsforgalmi út Csenger–Óvári vonalon fogja átlépni az országhatárt. Mind a megvalósíthatósági tanulmányokból, mind a tervekből több, különböző változat készül, a két tervezőcsoport pedig elemez, egyeztet; a magyar fél döntése értelmében a gyorsforgalmi Óvárinál lép be Románia és Szatmár megye területére.

Információnk szerint,   Răzvan Cuc szállításügyi miniszter  a hétvégén Szatmárnémetiben bejelentette, hogy  már idén nyár végén elindítják a  gyorsforgalmi út romániai folytatásának előkészítését. A megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése után, kezdődhet a tervezés. Az M49-es romániai folytatása az országhatár–Szatmárnémeti–Nagybánya gyorsforgalmi út lesz.

 

gyorsforgalmiut99_1.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr414823528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.