A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Egyelőre biztosan nem újul meg a debreceni Nagyállomás és környezete.

Az anyagi erőforrások hiányoznak.

2019. április 04. - Mátészalkaleaks

Több éve beharangozták, minden tanulmányt, tervet elkészítettek, minden  engedélyt megszereztek, mégsem kezdődik a debreceni Intermodális központ építése.

A MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigénylésben kérdezte a NIF Zrt-t, hogy megvalósul-e a közeljövőben a beruházás.

A válasz szerint csak 22,05 milliárd fortint áll rendelkezésre, pedig a megvalósítás költségeit már 2017-ben is 34 milliárd forintra becsülték.

A beruházás műszaki tartalmáról részletes infókat itt olvashatnak.

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Megkeresésére az alábbi választ adjuk:

 

  1. Van-e anyagi forrás a debreceni intermodális központ építésére?

 

A Kormány az intermodális csomópont projektek megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló 1696/2018. (XII.17.) Korm. határozatával elrendelte, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter az érdekeltek bevonásával végezze el többek között a debreceni IMCS projekt indokoltságának és tervezett műszaki tartalmának közlekedésszakmai felülvizsgálatát, ennek határideje  a Korm. határozat alapján 2019. március 31. Társaságunknál jelenleg 22,05 Mrd Ft összeg áll rendelkezésre a debreceni IMCS megvalósítására.

 

 

  1. Sajtóhírek ebben az évben semmiképpen sem kezdődik meg az építkezés, mert  a közbeszerzést érvénytelennek minősítették. Meg tudják ezt erősíteni?

 

A NIF Zrt. 2018-ban a fejlesztés kivitelezése érdekében feltételes közbeszerzési eljárást folytatott le. Az eljárás eredményéről szóló írásbeli összegezés alapján (amely 2018. november 9-én került kiküldésre valamennyi ajánlattevő részére) az eljárás eredményesen zárult, a nyertes ajánlatot a HUNÉP Universal Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság tette. Az írásbeli összegezés megküldését követően azonban – ahogyan azt az Európai Unió Hivatalos Lapjában TED 2019/S 012-023090. sz. alatt 2019. január 17. napján megjelent hirdetmény is tartalmazza - a NIF Zrt. a Vállalkozási Szerződés megkötésére – számára az ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható körülmény folytán – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLII. törvény 131. § (9) bekezdése értelmében képtelenné vált, így tárgyi közbeszerzési eljárás alapján a szerződés nem került megkötésre.

 

Tisztelettel:

 

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

1134 Budapest, Váci út 45.

www.facebook.com/nifzrt

 

db1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr4814740101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.