A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Egy lépés hátra: csökkentették a mátészalkai vasútállomás vasútőri létszámát.

2019. március 12. - Mátészalkaleaks

Több éve problémát okoznak  a garázda személyek a mátészalkai vasútállomáson. Még  a MátészalkaLeaks csoport közreműködésével sikerült anno elérni azt, hogy teremőrt kapott a váróterem. Később a  MÁV az éjszaka szolgálatot teljesítő vasútőrök létszámát megemelte, így nappal egy  és éjszaka  két fő  látta el a védelmi feladatokat.

Információink szerint 2019.március 01-től a 2 fős éjszakai vasútőri létszámot 1 főre redukálta  a MÁV.

A döntés hátterében az állhat, hogy a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon történő, az utasokat rendszeresen érő atrocitások miatt a vasúttársaság a vasútőrök által végzett  hetenkénti két napról három napra, azaz a 12 vonatkísérést 18-ra emelte, és mivel vélhetően nem akartak plusz költséget szánni erre a műveletre, így a leépítéssel megtakarított  235950 Ft-os havi bérköltség nagy részét „benyelték”, hiszen a hattal több vonatkísérés a havi bérköltség tized része.

Az éjszakai (este 7-től reggel 7óráig tartó szolgálat) vasútőri létszám csökkentése már most negatív hatással van a  mátészalkai vasútállomás közbiztonságára, hiszen egy több fős csoportosulásnál esélye sincs közbeavatkozni a vasútőrnek egymaga. Annál is inkább, mert éjszakánként akár 7 szerelvényt is kell őrizniük, valamint elég nagy területet kell bejárniuk.  A vasútőrök  amúgy  hatósági jogkörrel  amúgy sem rendelkeznek, de jelenlétük nagyobb biztonságérzetet nyújt a váróteremben tartózkodó utasoknak.

Más:

Tovább rontotta az is  a mátészalkai vasútállomás biztonságát, hogy 22 óra 30 perc helyett csak 0 óra 40 perckor kerül bezárásra a váróterem, így az egy szem teremőrnek rendszeresen hadakoznia kell a maradni akaró személyekkel.

A megoldást az jelenthetné, hogy a MÁV megváltoztatná korábbi döntését, és visszaállítaná az éjszakai vasútőri létszámot két főre, így a legproblémásabb időszakban 19 órától 0 óra 40 percig két vasútőr vigyázná ismét a mátészalkai állomás és környékének biztonságát.

 

A MátészalkaLeaks csoport levéllel fordul a MÁV-hoz, amelyben kérjük, hogy ne a mátészalkai utazóközönség biztonságán spóroljanak. Állítsák vissza két főre a 19 órától reggel 7 óráig szolgálatot teljesítő vasútőrök számát.

 

szalka-e1494946524946.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr7514685124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.