A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

A vizsgálat lezárult: a jogszabályi feltételeknek megfelel a 49-es főút és a 471-es főút mátészalkai útkereszteződése.

2019. január 19. - Mátészalkaleaks

Két héttel ezelőtt olvasói bejelentés érkezett hozzánk, amelyben Béla nevet viselő olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy Mátészalkán a  hipermarket után a Cine-vég felé vezető 49-es főútra érdemes lenne néhány közvilágítási lámpát kihelyezni (főleg a kereszteződésbe), mert rendkívül balesetveszélyes és szinte semmit/senkit nem lehet látni abban a sötétben. 

A MátészalkaLeaks csoport közérdekű bejelentéssel kereste meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságát, hogy folytassanak le vizsgálatot az ügyben.

A kivizsgálás megtörtént, a szakértők pedig megküldték válaszukat, amelyet a lentiekben olvashatnak.

valasz_3.png

 

 

Az útkereszteződés megvilágítása tehát  Mátészalka Város Önkormányzatának anyagi erőforrásainak felhasználásával   érhető el, ezért hozzájuk fordultunk, hogy végezzenek egy kalkulációt, mennyibe kerülne a képen látható, az említett útkereszteződésben található  oszlopra  a közvilágítás kiépítése?

 

ide.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9814571972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajtomagnes 2019.01.21. 08:32:57

A nyíllal jelölt oszlop nem kisfeszültségű vezetékhez tartozhat - legalábbis úgy néz ki - arra kisfeszültségű hálózat nélkül közvilágítás biztos nem telepíthető. Egy oszlopon egy lámpa biztosan nem volna elegendő megvilágításként, a belterületi szakaszon is az úttest mindkét oldalán vannak oszlopok az út szélessége miatt. Inkább azt a megoldást tudnám elképzelni, mint a Dózsa Gy. utca végén: sebességkorlátozás, folyamatosan villogó sárga veszélyt jelző lámpával. (A leghalványabb fantáziavilágban: körforgalom...)

Mátészalkaleaks 2019.01.22. 12:46:58

Köszönjük a véleményt.
süti beállítások módosítása