A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Miért nem kapott Mátészalka-Debrecen vasútvonal Desiro vonatokat?

Számokkal alátámasztott okfejtésünket az alábbiakban olvashatják.

2018. november 28. - Mátészalkaleaks

2018.október elsejétől két Desiro motorvonat került Debrecen környékére, erről hírt is adott az egyik  közlekedési  szaklap.

A modern vonatok a Nagykereki- Debrecen és a Füzesabony-Debrecen vasútvonalakon teljesítenek szolgálatot.Néha jut ezekből a vonatokból a Debrecen-Nyírábrány vonalra is. Ezek a járművek  a kor követelményeinek megfelelően korszerű utas tájékoztató rendszerrel, légkondicionált, részben alacsonypadlós, kerekes székek és babakocsik fogadására, négy kerékpár szállítására is alkalmas utasterekkel, valamint mozgáskorlátozottak által is könnyen használható mosdóval rendelkeznek.

A MátészalkaLeaks csoport csaknem három éve küzd azért, hogy újítsák fel a 110-es vasútvonalat, de az is a kívánalmaik között szerepel az utazóközönségnek, hogy modernebb vasúti kocsik is  közlekedjenek a jelenlegi 40-50 évesek helyett. Ne feledjük, a Desirók  2010.január 25-től már napi kilenc alkalommal  biztosították a komfortosabb utazást a 110-es vasútvonalon, de az országgyűlési választás után vissza irányították őket eredeti állomáshelyeikre.

Kíváncsiak voltunk, hogy mi alapozta meg a két döntés hátterét, így közérdekű adatokat kértünk a MÁV-tól. Az adatok megérkeztek,azokat kiegészítve népességi és átlagsebességi adatokkal tárjuk most Önök elé.

 

Nagykereki-Debrecen vasútvonal /a vasútvonal által érintett települések és azok lakosságszáma/

Sáránd 2225

Derecske 8403

Konyár  2183

Pocsaj 2642

Esztár   1335

Kismarja  1254

Nagykereki 1375

Összesen:  19 417 fő

A vonal főbb adatai:

 

Táv: 52 kilométer

Menetidő: 70 és 77 perc között

A leggyorsabb személyvonat  átlagsebessége 44,6 km/h

Éves utasforgalom, MÁV közadat + jegyvásárlási kötelezettség nélkül utazók (20%) = 427 810 fő

 

Füzesabony-Debrecen vasútvonal / a vasútvonal által érintett települések és azok lakosságszáma/

Füzesabony 7412

Mezőtárkány 1612

Egerfarmos 680

Poroszló 2920

Tiszafüred  10745

Egyek 5071

Ohat-Pusztakócs :Egyek teleüléshez tartozik közigazgatásilag

Hortobágy  1470

Kónya: Balmazújvároshoz  tartozik közigazgatásilag

Balmazújváros 17109

Nagyhát: Balmazújvároshoz  tartozik közigazgatásilag

Összesen: 47019 fő

 

A vonal főbb adatai:

Táv: 103 kilométer

Menetidő: 121 perc 

A leggyorsabb személyvonat átlagsebessége : 51,1 km/h

Éves utasforgalom, MÁV közadat + jegyvásárlási kötelezettség nélkül utazók (20%) = 624 514 fő

 

Mátészalka-Debrecen vasútvonal / a vasútvonal által érintett települések és azok lakosságszáma/

Mátészalka 16 576

Nyírmeggyes  2172

Hodász  3380

Nyírcsászári  1185

Nyírbátor  11831

Nyírbogát   3105

Nyírgelse 1112

Nyírmihálydi 2255

Nyíradony   7677

Aradványpuszta 962

Tamásipuszta:  nem ismert a lakosságszáma

Hajdúsámson 12961

Dombostanya: Debrecenhez tartozik közigazgatásilag

Összesen:   63216 fő

 

 A vonal főbb adatai: 

Táv: 78 kilométer

Menetidő: 105 perc

A leggyorsabb személyvonat átlagsebessége:  44, 6 km/h

Éves utasforgalom, MÁV közadat + jegyvásárlási kötelezettség nélkül utazók (20%) = 825 000 fő

 

Összegzés,a  MátészalkaLeaks csoport álláspontja:

A Nagykereki-Debrecen, a Füzesabony-Debrecen és a Nyírábrány-Debrecen vonalak utasforgalma együttesen alig haladja meg a Mátészalka-Debrecen viszonylat utasforgalmát. Az egyes vonalak átlagsebessége sem tartalmaz szignifikáns eltéréseket az előzőekben említett három vasútvonal javára.

A Mátészalka-Debrecen vasútvonal 83 település számára egyetlen kapocs  Debrecen és Budapest felé, hiszen ennek a vasútvonalnak a használatával lehet még jelen állapotok szerint is a leggyorsabban eljutni a hajdúsági megyeszékhelyre és a fővárosba. Ezen a 83 településen csaknem 160 ezer fő él. Az adatok nem tartalmazzák Debrecen lakosságát, akikből minden bizonnyal szintén szoktak a 110-es vasútvonalon utazni.

A 110-es vasútvonal utasai joggal várhatják el a cikkben szereplő számok alapján, hogy ezt a térségi számokhoz képest   forgalmas vasútvonalat építsék át, és tegyék alkalmassá a 80 km/órás sebességre, és az is jogos igény, hogy modern vonatok biztosítsák a közlekedést, hiszen a számok alátámasztják azt, hogy a vasútvonalban van fejlődési potenciál.

 

Az érintett 83  szabolcsi, és hajdúsági település:

kozvetlenul_erintett.png

 

 

kihasznaltsag.png

Piros számokkal jelöltük a tényleges utasszámot, amely tartalmazza a hálózati átlag  (20%) azon utasokat, akik nem rendelkeznek jegyvásárlási kötelezettséggel.

 

46368183_2005549556151092_1389613565991714816_n.jpg

Nyírábrányból érkezett Desiro.  Fotó: debreceni vonatozás Facebook oldal 

 

 

 

            

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9114401694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.