A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

A csiga után, most a gyermekei is versenyre keltek a Mátészalka és Debrecen között közlekedő személyvonattal.

A versenyt a csiga nyerte, és a csöppségek is szépen teljesítettek.

2018. október 20. - Mátészalkaleaks

Lassan három hónapja annak, hogy egy csiga (jelmezbe öltözött aktivista) versenyre kelt a Mátészalka és Debrecen között közlekedő személyvonattal Nyírmihálydi és Nyíradony állomások között egy kétszáz méteres szakaszon, ahol 20 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség. A versenyt akkor  a csiga nyerte, és az erről készült videóról beszámolt a hazai, és a nemzetközi sajtó is.

A vasúttársaságnak a csaknem  három hónap sem volt elegendő arra, hogy ezt a kétszáz méteres szakaszt magasabb sebességre alkalmassá tegye, sőt a helyzet tovább romlott a Mátészalka-Debrecen vasútvonal 78 kilométerén,  hiszen napjainkban már 48 sebességkorlátozás van érvényben a vasútvonalon.

Mivel a vasútvonal állapota egyre aggasztóbb, és a teljes felújításról még nincs hivatalos információ, ezért az idő közben megszületett csiga gyermekek is megmutatták magukat Nyírmihálydi és Nyíradony állomások között.

A Mátészalka környéki emberek számára stratégiai jelentőségű ez a vasútvonal, hiszen ennek  az igénybevételével nemcsak Debrecent lehet elérni, hanem ez a kapocs Budapest irányába is.

A MátészalkaLeaks csoport és minden érintett azt szeretné elérni, hogy a döntéshozók biztosítsák a vasútvonal teljes hosszában történő felújításához a pénzösszeget.

Amennyiben támogatnád ezt az ügyet, írd alá petíciónkat, amelyet az alábbi linken érhetsz el:

 

https://terjed.ahang.hu/campaigns/mateszalka

 

Az akcióról készült videót, az RTL, Fókusz műsorában láthatja a közönség, szerda este.

 

Fotók: Papp Dóra

csiga_kolykok.jpg

A jókedv határtalan volt.

 

csiga4.jpg

Elkőkészületek.

 

csiga1.jpg

Pillanatkép.

 

csiga2.jpg

Az apa már a célban, a gyermekek még futnak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9314312059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása