A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Petíciót indítottunk a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújításáért.

Lassan ezren írták már alá.

2018. március 05. - Mátészalkaleaks

Váltson évszázadot a MÁV a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon is! A térség közlekedésének fejlesztésére a helyi lakosság eddig csak ígéreteket kapott.

Írd alá te is a petíciót, ha egyetértesz azzal, hogy a MÁV-nak és az illetékes minisztériumnak garantálnia kell a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújítását!

 

Miért fontos ez?

Évente 825 ezer alkalommal veszik igénybe állampolgárok a Mátészalka-Debrecen vasútvonalat, amely  stratégiai jelentőségű a  mátészalkai, fehérgyarmati, csengeri és nyírbátori járás  107 településén élő, mintegy 150 ezer lakosnak.

A lassú vonatközlekedés sokszor akadályozza az embereket abban, hogy munkát vállaljanak közelebbi vagy távolabbi városokban, pedig a munkanélküliek aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 2017. harmadik negyed évében 7,8 % volt.

A jelenlegi állapotokra jellemző hogy a Mátészalka és Debrecen közötti  78 kilométeres távolságot 45 km/h átlagsebességgel teszik meg a személyvonatok! Míg 1997-ben a leggyorsabb vonat még 75 perc alatt tette meg a Mátészalka-Debrecen közötti 78 kilométeres távolságot, napjainkban ehhez már 91 percre van szükség. A vasútvonalon 24 állandó sebességkorlátozás van jelenleg is érvényben.

A helyi és környékbeli emberekből álló Mátészalkaleaks csoport el szeretné érni azt, hogy újítsák fel  a vasútvonalat úgy, hogy azon a vonatok 80, esetleg 100 km/órás sebességgel haladhassanak, így akár Debrecenben is vállalhatnának munkát, ahol jelenleg is tárt karokkal várnák a munkás kezeket, de mivel a mindennapi ingázás nem oldható meg a vasúti közlekedés lassúsága miatt, ez egyenlőre nem kivitelezhető.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr913718096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.