A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Szappan-gate ügy.Nincs pénz a kézfertőtlenítők kihelyezésére!

Hosszabb távú fejlődés az elöregedett vasúti kocsik folyamatos kifutásával, újabb, korszerűbb személykocsik, vonatok megjelenésével várható.

2018. február 19. - Mátészalkaleaks

Már több mint egy éve folyik a Szappan-gate ügy, amely arról szól, hogy a a téli időszakban az állami vasúttársaság a tartályok szétfagyásának megakadályozása érdekében nem tölti fel vízzel a vasúti kocsik víztartályait.  Mivel nincs víz, teljesen felesleges a szappan és a kéztörlő kihelyezése is szerintük. Tehát télen a wc-t nem lehet leöblíteni, illetve kezet sem tud mosni az utazóközönség a Mátészalka és Debrecen közötti 105 perces úton.

Most újabb fejezetéhez érkezett a történet, és kezd komédiává fajulni.A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium legújabb levelében már az alábbiakat írja:

 

Pár érdekesebb részlet, a MátészalkaLeaks csoport értelmezésével:

 

A Közszolgáltatási Szerződés „Szolgáltatási szint megállapodás, valamint a szolgáltatási szint mérésének szabályai”-ról szóló, a közösségi közlekedés minőségi paramétereire vonatkozó megrendelői elvárásokat tartalmazó 8. számú mellékletében a WC-k tisztaságára és higiéniájára vonatkozó megrendelői elvárás a következő:

„1.2.10.

WC: szappannal, vízzel, WC-papírral fel van töltve. A WC-kagyló, WC ülőke, tükör, mosdókagyló, padló, falak elszennyeződése nem haladhatja meg az igénybevételből adódó, és a padló esetén az időjárás okozta szokásos mértéket, figyelembe véve a kocsi konstrukcióját és műszaki állapotát, valamint az állomás infrastrukturális adottságait. (Amennyiben fagypont alatti hőmérséklet miatt a Szolgáltató a kocsik műszaki kiépítettsége, továbbá az állomási technológia figyelembe vételével a vízfeltöltés és a szappanfeltöltés korlátozásáról a Megrendelőnek bejelentést tesz, az erre vonatkozó kötelezettség alól mentesül. A mentesség a korlátozás feloldásának bejelentéséig érvényes.) A WC csésze, ülőke nem szennyezett, hulladéktól mentes. „

A hideg időjárás miatti korlátozások megfelelnek a vonatkozó szerződési elvárásoknak. 

 

A  MátészalkaLeaks csoport értelmezése: 

Tehát amikor eljönnek a téli hőmérsékletek, amennyiben  a MÁV a megrendelőnek (NFM) bejelentést tesz arról, hogy télen nem tud kézmosó vizet biztosítani, és korlátozni kívánja a szappan és egyéb tisztasági felszerelések kihelyezését, akkor már a bevezetett korlátozások, (nincs víz, nem öblíthetünk wc-t, nincs szappan) már megfelelnek a szerződési elvárásoknak.

 Az már más kérdés, hogy  ez a szerződés nem írja felül  a törvényt, amely kimondja: 

"A személyszállító vasúti járművek WC biztosítása kötelező. Az illemhelyek használhatóságához az üzemeltetőnek a WC helyiségekben toalett-papír, valamint a kézmosás feltételeihez víz (kézmosáshoz megfelelő minőségben), kézmosószer és kézszárítási lehetőség biztosítása a környezeti viszonyoktól függetlenül folyamatos kötelessége a szolgáltatást nyújtónak"

- válaszolta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főigazgatóságának Népegészségügyi Főosztály.

A kézfertőtlenítők kihelyezéséről hallani sem akar a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium:

Egyben tájékoztatom, hogy a közszolgáltatási személyszállítás működtetése, annak üzemeltetése - az utasoktól beszedett menetdíjbevétel mellett - állami költségtérítésű, mely évente meghatározott keretösszeget biztosít a vasúti személyszállítás működtetésére.

Ezen finanszírozásból a kézfertőtlenítőre tett javaslat, azaz a jelenleg használatban lévő szappanforgácsoló folyékony-szappan adagolóra való lecserélése, továbbá a fertőtlenítőszer folyamatos utántöltése országos léptékben rendkívüli költségeket vonna maga után.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszát nem tudjuk elfogadni, így válaszlevélben fejtjük ki álláspontunkat.

 

nfm1_3.png

nfm2_2.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr7913682772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.