A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Pert nyertünk első fokon a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen!

Talán ha a szabályozás módosul, még ebben az évben bejuthatunk a Kormányinfóra.

2018. január 15. - Mátészalkaleaks

Kilenc hónapja már annak, hogy a MátészalkaLeaks csoport azzal állt elő, hogy a Mátészalka környéki fejlesztésekről a legilletékesebbeket a kormányszóvivőt és a miniszterelnökséget vezető minisztert kérdeznék a  szerdánkénti Kormányinfónk valamelyikén.

Mint regisztrált média, regisztrációt nyújtottunk be, elviekben előbb-utóbb sorra kellett volna kerülnünk, de nem így történt. Megkeresésünket elutasította a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mivel "a Kormányinfónak helyet biztosító terem mérete nem teszi lehetővé, hogy az amúgy is nagy számban jelenlévő sajtó létszámát tovább bővítsük, ezért akkreditációját sajnos nem tudjuk elfogadni."

A napokban született elsőfokú ítélet abban a perben, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen indítottunk abból a célból, hogy ha már nemleges választ kaptunk a regisztrációra, megtudhassuk azt, hogy milyen szempontok alapján döntenek a regisztrációk elfogadásáról vagy elutasításáról.

Mivel jelenleg nincs kiforrott szabályozás arról, hogy mi alapján kaphat zöld utat (belépést a Kormányinfóra) egy média, így nagy jelentőséggel bír az elsőfokú ítélet azon hazai médiák számára, akik hasonló okok miatt nem kaptak meghívást a Kormányinfóra.

 

Ítéletében a bíróság arra kötelezte a kormányzati szervet, mondja el ki és milyen szempontok alapján dönt arról, hogy mely újságírónak mit válaszolnak, ha be szeretne jutni a Kormányinfóra. Az is kiderült a perben, hogy a helyzet meglehetősen kiszámíthatatlan.   

"A MátészalkaLeaks szerkesztőjeként szerettem volna bejutni a Kormányinfóra, hogy kérdéseket tehessek fel a mátészalkai és környékbeli embereket érintő fontos ügyekben a  kormányszóvívőnek. Ahogyan az a kormányzati instrukcióban szerepel, regisztrációs kérelmeket írtam a megfelelő email címre. A megkereséseimre vagy egyáltalán nem kaptam reakciót vagy pedig elutasító választ kaptam helyhiányra való hivatkozással. Mindezidáig  egyetlen alkalommal sem kaptam  belépési engedélyt a Parlamentbe, hogy részt vehessek a MátészalkaLeaks csoportot képviselve  a Kormányinfón. "  (Lintényi Levente)

Ezen a szálon elindulva szerettük volna megtudni, hogy ki az, aki ebben a kérdésben döntést hoz, milyen szempontok alapján válogatják ki a szerencséseket és hogy mi történik a beérkező regisztrációs kérelmekkel.

A per során az derült ki, hogy nincsen a Miniszterelnökségen felelőse ennek a kérdésnek. Valóban érkeznek regisztrációs kérelmek a kormanyszovivo@mk.gov.hu email címre, de nincsen meghatározva, hogy azokra ki válaszol és az sem, hogy mit és milyen szempontok alapján válaszol.

Meglehetősen furcsa, hogy a közigazgatásban egy ilyen kérdés gyakorlatilag ad hoc jelleggel dől el, de legalább ezt is megtudtuk.

Az is kiderült a perből, hogy azok akik egyébként a Parlamentben vannak, külön regisztráció nélkül beléphetnek a Kormányinfóra, ha van ott hely. Ugyan ez örömteli hír, de azoknak az újságíróknak nem segít, akiknek nincsen belépőjük az épületbe.

A bíróság egyébként a döntésével kötelezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy legalább azt nevezzék meg, melyik szervezeti egysége dönt arról, hogy mit válaszolnak az egyes megkeresésekre, illetve kötelezte őket arra is, hogy számolják meg, 2017. március 1. és 2017. június 25. között hány alkalommal és milyen indokkal utasítottak vissza a kormanyszovivo@mk.gov.hu e-mail címre érkező, a Kormányinfón való részvételre vonatkozó újságírói regisztrációt, illetve hány alkalommal hagytak válasz nélkül ilyen kérelmet.

Abban bízunk, hogy ha a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem is ismeri el a saját válogatási szempontjait, az újságírók akkor is okosabbak lesznek ezen válaszok birtokában. Az ítélet azonban egyelőre még nem jogerős.

 

 

maxresdefault_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9913578077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.