A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Továbbra sem moshatunk kezet télen, a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon közlekedő vonatokon!

Kézfertőtlenítő szereket sem helyez ki a MÁV, mert azok adagolására nem áll rendelkezésre megfelelő kialakítás.

2017. december 10. - Mátészalkaleaks

Egy éve küzdünk azért, hogy a téli hónapokban is lehessen kezet most a Mátészalka és Debrecen között közlekedő vonatokon. 2016. telén, a fagyok beálltától 2017. tavaszáig  nem volt lehetősége az utazóközönségnek arra, hogy a wc használat után kezet mosson, hiszen a MÁV minden télen leengedi a kézmosáshoz használható vizet, és a tartályokat csak a téli fagyok után, legtöbbször kora tavasszal  töltik újra.

A MÁV tájékoztatása szerint a téli hónapokban így nem helyeznek ki kéztörlőt és szappant sem, mivel ha nincs víz, akkor nincs szükség ezekre  a dolgokra. Az is jellemző a téli állapotokra, hogy a vasúti kocsik külső tisztítása nem történik meg a fagyos téli hónapokban, így abszud esetben (egy hosszú,fagyos tél esetén) akár öt hónapig is igen csak alacsony szintűek a higiéniai feltételek a vonatokon.

Ez azért is aggasztó, mivel  januártól, egészen márciusig influenza járvány szokott tombolni Magyarországon, és mivel az illemhelyiség használata után így nem tudnak kezet mosni az emberek, így nő a megbetegedések kockázata.

Azért, hogy ebben az idült problémában változás következzen be, a MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigénylést nyújtott be  a vasúttársasághoz, amelyre a napokban érkezet meg a válasz.

A levélből röviden:

A MÁV ezen a télen sem tervezi azt, hogy a kézmosáshoz vizet biztosítson az utazóközönség számára. Szappan és kéztörlő kihelyezése is korlátozottan fog kihelyezésre kerülni, mert  azokat csak eltulajdonítanák, mivel víz hiányában ezeknek a használata nem lehetéges. A vasúti kocsik külső mosása a tavalyihoz hasonló módon fog történni, (tehát majd csak ha a téli  fagyok véget érnek), a vasúti kocsik külső mosása Budapesten kerül sor, mert csak ott rendelkezik a MÁV, zárt kocsimosó  berendezéssel. Kézfertőtlenítőt sem helyez ki a vasúttársaság, mert az adagoláshoz nem áll rendelkezésre megfelelő kialakítás. 

 A MátészalkaLeaks csoport véleménye:

Mivel az alapvető higéniai feltételeket nem biztosítja a MÁV a téli hónapokban a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon, ( a levélben leírt válasz alapján ez nyilvánvaló). Mivel a vasúttársaság eljárása nem vezetett a MátészalkaLeaks csoport számára kielégítő eredménnyel, így  jogorvoslatért a Nemzeti Fejlesztési Miniszériumhoz míg közegészségügyi állásfoglalásért a  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályához fordulunk.

 

 

debrecen_mateszalka_2016_tele.jpg

2016.telén ilyen állapot fogadta a Mátészalka és Debrecen között közlekedő utazóközönséget.

 

A vasúttársaság  teljes levele:

Türelmét ezúton is köszönjük. Az Ön által feltett kérdésekre pontonként az alábbi választ nyújtjuk:

 

  1. 2017. téltől - 2018. tavaszáig továbbra is az idézetben szereplő módszert alkalmazza majd a vasúttársaság a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon? Tehát 2017. téltől - 2018. tavaszáig nem fog sor kerülni a vasúti kocsik külső mosására?

 

A kocsi külső tisztasága kapcsán – mint korábbi válaszlevelünkben is tájékoztattuk Önt – ha a külső hőmérséklet 0 fok körül van, akkor a téli hónapokban a külső mosásokat nem áll módjában Társaságunknak elvégezni. Ugyanakkor, amikor a külső hőmérséklet plusz 5 0C feletti abban az esetben a vasúti személyszállító járművek külső mosását gépi kocsimosó berendezéseken a MÁV-START Zrt. az időjárás függvényében – az országban 6 helyen – nem fűtött csarnokban a tisztítási terv alapján végzi. Társaságunk egyedül Budapesten rendelkezik zárt kocsimosó berendezéssel. Sajnálatosan a telephelynek korlátozott a kapacitása, ezért a területekről csak bizonyos időszakonként tudnak járműveket külső mosásra irányítani. A Debrecen – Mátészalka vonalon közlekedő személykocsik külső mosása az időjárás függvényében fog megtörténni. Természetesen Társaságunk törekszik a kocsik külső tisztaságának javítására, ezért ez évben zárt rendszerű kocsimosó átadására kerül sor Nagykanizsán, valamint örömmel tájékoztatjuk, hogy Debrecen állomásra is tervezünk az átépítés során zárt rendszerű kocsimosó kialakítását.

 

Továbbá, a téli időszakban a magasabb szintű belső tisztítások is csak korlátozottan valósultak meg. Ugyanakkor a mellékhelyiségek WC papírral történő ellátása, azok kihelyezésének ellenőrzése is megtörtént. Azonban az időjárási viszonyok miatt komfort csökkenést jelentett a víztöltés szüneteltetése (víztartályok szétfagyásának megelőzése érdekében a WC-k vízfeltöltésére nem kerül sor, mivel a szerelvényeket folyamatosan fűteni nem áll módunkban, illetve az álló kocsik tartályaiból a víz leengedésére nincs kapacitásunk). A vízhiány miatt a szappan és kéztörlő kihelyezése sem történik meg.

 

  1. 2017. téltől - 2018. tavaszáig továbbra sem szappan és kéztörlő kihelyezésre a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon?

 

Természetesen megértjük a téli időszakban is Utasaink egészségügyi kiszereléssel kapcsolatos igényeit, ugyanakkor az űrcsöves kialakítású mellékhelyiségek vízzel történő feltöltését a fagypont körüli hőmérséklet esetén mellőzzük az elfagyások elkerülése érdekében. A szappan és a kéztörlőpapír kihelyezése is korlátozásra kerül, megelőzve így azok eltulajdonítását, mivel víz hiányában ezek használata nem lehetséges.

 

  1. Tervezi-e a vasúttársaság 2017. téltől - 2018. tavaszáig folyékony kézfertőtlenítők kihelyezését minden vasúti kocsi illemhelyiségében a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon, hogy az alapvető higiéniai feltételeket biztosítsák annak ellenére, hogy nem tudják biztosítani a folyóvizet az utazóközönség számára?

 

Az Önök által javasolt kézfertőtlenítésre jelenleg nincs lehetőségünk, tekintettel arra, hogy folyékony kéztisztító szerek, kézfertőtlenítő szerek adagolására nem áll rendelkezésre megfelelő kialakítás, így azok kihelyezését nem tervezzük. Jelenleg a vasúttársaság a Tisztítási Előírásában szereplő technológiákban foglaltak alapján végzi a tisztítási tevékenységét.

 

Az izzók hiányára vonatkozóan informáljuk, hogy Társaságunk folyamatosan pótolja a hiányzó izzókat, azonban nem minden esetben áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű izzó a pótlás igényéhez mérten.

 

Természetesen megkeresését továbbítottuk az érintett szervezeti egységeink részére.

 

A tapasztalt kellemetlenségek miatt szíves elnézését kérjük.

 

Érezhetően jobbító szándékú megkeresését ismételten köszönjük. További kérdése kapcsán Ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére.

 

Ügyfélszolgálatunk nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk Önnek és minden kedves hozzátartozójának!

 

Üdvözlettel:

 

Osgyáni Gyuláné

ügyfélszolgálati szakértő

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9213470573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2017.12.10. 21:22:43

Ez egy EU-s ország. Szégyen.
De a MÁV vezér fizetése havi 5 milla.
süti beállítások módosítása