A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Nem adjuk fel! A Kormányinfón kérdeznénk az illetékeseket a Mátészalka környéki fejlesztésekről.Az ombudsmanhoz fordultunk.

2017. november 13. - Mátészalkaleaks

Csaknem hét hónapja került szóba csoportunkban az ötlet, amely szerint a mátészalkai és környékbeli fontosabb ügyekben, ilyen például a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújítása, és Őr- Csengersima országhatár közúti kapcsolat javítása, a Kormányinfón kérdeznénk az illetékeseket.

Mint regisztrált média, regisztrációt nyújtottunk be, elviekben előbb-utóbb sorra kellett volna kerülnünk, de nem így történt. Megkeresésünket elutasította a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mivel "a Kormányinfónak helyet biztosító terem mérete nem teszi lehetővé, hogy az amúgy is nagy számban jelenlévő sajtó létszámát tovább bővítsük, ezért akkreditációját sajnos nem tudjuk elfogadni."

Most az ügy szintett lépett, ugyanis az Ombudsmanhoz fordultunk. 

 

Indokaink:

Az akkreditáció megtagadása valamely újságírótól egyértelműen korlátozza a sajtószabadságot. Hogy ez a korlátozás jogsértő-e, az a korlátozás indoka és körülményei alapján ítélhető meg.

A helyhiány természetes korlátját jelenti a tudósításnak. A férőhelyek véges kapacitása miatt elkerülhetetlen, hogy egyes médiaszolgáltatók alkalmanként kiszoruljanak sajtótájékoztatókról. 

Az akkreditáció kiosztásának ugyanakkor mindenképpen olyan rendszerben kell megvalósulnia, amely kizárja a médiaszolgáltatók közötti önkényes szelekciót, vagyis azt, hogy a Kormány saját szempontjai szerint döntsön arról, ki vehet részt sajtótájékoztatón.

Sérti a tudósítás szabadságát, és a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményével is szöges ellentétben áll, ha egy állami, önkormányzati vagy egyéb közfeladatot ellátó szerv az akkreditáció kiosztása során önkényesen befolyásolhatja a médiapiacon megjelenő médiatartalmat. Ez az előzetes cenzúra indirekt formája, amely fokozott veszélyt jelent a demokratikus berendezkedésre.Az önkényes jogkorlátozás kiküszöböléséhez elengedhetetlen, hogy az akkreditáció kiosztása előre lefektetett szempontok szerint, az újságírók által is megismerhető és ellenőrizhető módon történjék. 

A médiaszolgáltatók közötti önkényes különbségtétel lehetőségét többféle megoldással is ki lehet zárni. Teljesen bevett technikája ennek a tudósítási jogosultság időrend szerinti kiosztása. Ez a megoldás tulajdonképpen automatizálja az akkreditáció kiosztását, és ezzel elvileg kizár mindenfajta manipulációt.Nincs információnk arról, hogy milyen eljárásban és milyen szempontok szerint döntenek a Kormányinfóra való regisztrációról, és láthatóan az újságírók sem kapnak ezzel kapcsolatos megfelelő tájékoztatást. Ez véleményünk szerint már önmagában is jogsértő. Az nekünk  adott válaszból pedig az is vélhető, hogy nem is létezik olyan szempontrendszer, ami kizárná az önkényes megkülönböztetést.

Szerkesztőtársaimmal, akik szintén helyi vagy környékbeli lakosok, immáron két éve működtetjük a Mátészalkaleaks elnevezésű közösségi lapot, amely regisztrált újság, és a Mátészalkaleaks blogot  (http://mateszalkaleaks.blog.hu).

A Mátészalkaleaks egy helyi közügyekkel foglalkozó időszaki kiadvány,  amelynek célja, hogy a lakosság folyamatos tájékoztatásával és különféle érdekérvényesítő akciók szervezésével felhívja a polgárok figyelmét egyes helyi közéleti problémákra, aktivizálja őket, és ezzel hozzájáruljon a lakosság mindennapi életét befolyásoló közéleti problémák megoldásának kikényszerítéséhez. A Mátészalkaleaks munkatársai munkájukat nem üzletszerűen, pénzügyi nyereség elérése érdekében, hanem nonprofit alapon - társadalmi felelősségvállalás fontosságának tudatában - végzik civilek támogatásával.

Működésünkről, sikereinkről nemrég közölt cikket az az Index hírportál:

 http://index.hu/belfold/2017/05/16/szalkak_akarunk_lenni_a_hatalom_szemeben/. "

 

 

                                                              -MátészalkaLeaks csoport-

 

nincs_hely.jpeg

Méghogy nincs hely?                                                                                                  fotó: www.szantograf.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr5813263799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.