A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Közérdekű adatigénylés: milyen adatok, tanulmányok alapján került ki a fejlesztések közül a Mátészalka-Debrecen vasútvonal?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztréiumot kérdezzük.

2017. január 29. - Mátészalkaleaks

 

KÖZÉRDEKŰ ADATIGÉNYLÉS

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

1011 Budapest, Fő utca 44-50

 

Tisztelt Adatgazda !

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulunk Önökhöz.

 

A Magyar Közlöny szerint elmarad a Debrecen–Mátészalka vasútvonal felújítása, mivel a szóban forgó szakasz korszerűsítése helyett végül a Nyugati és Keleti pályaudvar állomásépületének felújítása mellett döntöttek. Mint írták, a kormány jóváhagyta a 2014–2020-as fejlesztési ciklusban az Európai Uniónak küldendő IKOP-projektlistát, mely az egész ország területét érintő közlekedési fejlesztéseket tartalmazza. A korábbi tervezethez képest ebben a Debrecen–Mátészalka szakasz korszerűsítése már nem szerepel, holott erre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ígéretet tett: egy debreceni sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 30 milliárd forintból megújul a 78 km hosszú vasútvonal, amelyen jelenleg csak személyvonatok közlekednek, s több mint 100 perc alatt teszik meg a távolságot.

 

 

Ezzel kapcsolatban a kérdéseink:

 

1,

 

Van-e lehetőség arra, hogy a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújítása visszakerüljön a 2014–2020-as fejlesztési ciklusban megvalósítandó fejlesztések közé, azaz IKOP-projektlistába?

 

2,

 

Van e konkrét terv arra, hogy hazai forrásból megújuljon a Mátészalka-Debrecen vasútvonal Ha van terv, akkor mikor újulhat meg az említett vasútvonal?

 

3,

 

Miért került ki az IKOP-projektlistából ilyen hirtelen, az említett vasútvonal fejlesztése? Milyen adatok, tanulmányok alapján hozták meg a döntést? (Amennyiben vannak ilyen dokumentumok, azt legyenek szívesek becsatolni válaszlevelükbe)

 

 

 

Adatigénylésünk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kérjük, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésünknek 15 napon belül tegyenek eleget.

 

 

 

A legegyszerűbb technikai megoldás érdekében kérjük, hogy mateszalkaleaks@gmail.com

email címre elektronikus úton küldjék lehetőleg a közölt adatokat .doc vagy .pdf kiterjesztésű file-okban.

 

 

 

Amennyiben a világhálón elérhetőek az általunk kért információk, kérjük, hogy az adatszolgáltatást az adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével szíveskedjenek teljesíteni a törvény 30.§ (2) bekezdésével összhangban.

 

 

 

 

 

Mátészalka, 2017. január 29.                                                               -Mátészalkaleaks-

 

sinek_nagy.jpg

     Az ilyen vasúti pálya egyenlőre csak vágyálom a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr812166905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása