A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.


Válaszok érkeztek a közmeghallgatáson elhangzott kérdéseinkre!

Két probléma is megoldódott.

2017. december 16. - Mátészalkaleaks

2017.november 30-án a MátészalkaLeaks csoport is  képviseltette magát a mátészalkai közmeghallgatáson. Akkor, két kérdésünkre nem tudott  azonnali választ adni az önkormányzat, így 15 napjuk volt arra, hogy írásban  válaszoljanak. Az önkormányzat válaszai határidőben belül megérkeztek, amelyet az…

Tovább

Kikértük az adatokat: 84 ezer ember utazik Budapest és Belgrád között, mégis 750 milliárd forintért felújítják.

Csaknem tízszer többen utaznak Mátészalka és Debrecen között. Minimum 130 év alatt térülhet meg a beruházás.

A Mátészalka-Debrecen vasútvonalon 825 ezer fő utazik évente, mégis kimaradt a 2014-2020 között megvalósuló EU-s forrásból finanszírozott feljesztésekből. Az elmúlt hónapban röppent fel  a hír, mely szerint a kormány elkötelezte magát a  Budapest-Belgárád vasútvonal felújítása mellett, ez 750…

Tovább

Nőhet a mátészalkai központi ügyelet leterheltsége, a személyi feltételek változatlanok maradhatnak!

13 ezer fővel nőhet az ellátási körzet, egy képviselő-testületi előterjesztés szerint.

2017.november 30-án, második napirendi pontként tárgyalja Mátészalka Város képviselő-testülete a Szatmári Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézményi Társulás Társulási Megállapodása módosításának elfogadását. Az előterjesztés ezen a linken olvasható. A módosítás azért válik…

Tovább

A következő Uniós ciklusban valósulhat meg a Mátészalka-Debrecen vasútvonal rekonstrukciója!

A MátészalkaLeaks csoport folyamatosan  melegen tartja a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújításának ügyét. Most a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz intéztünk több kérdést a témában. Válaszaikból  kiderült: a Mátészalka-Debrecen vasútvonal rekonstrukciója a 2021-2028-as Uniós ciklusban…

Tovább

Siker: 50 perccel tovább alhatnak a Fehérgyarmaton élő, Mátészalkán tanuló fiatalok! Optimalizálták a reggeli buszközlekedést Fehérgyarmat és Mátészalka között. !

Öt hónapos munka után, megadta az engedélyt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Még 2017. májusában merült fel igény arra, hogy szükség lenne a Fehérgyarmat és Mátészalka közötti hétköznaponkénti buszközlekedés megreformálására. Ugyanis diákok és szüleik egyaránt  sérelmezték, hogy 5 óra 55 perckor el kell indulniuk Fehérgyarmatról ahhoz, hogy a 7 óra 30 perces iskolakezdésre…

Tovább

Írásbeli kérdést intézett Dr. Seszták Miklós felé, a Mátészalka-Debrecen vasútvonal ügyében (is) az egyik parlamenti képviselő!

Írásbeli kérdést nyújtott be az egyik ellenzéki képviselő „Mit kívánnak végre tenni az alföldi vasútvonalak mentén élőkért?” címmel, Dr. Seszták Miklós, Nemzeti Fejlesztési Miniszterhez. A választ Dr. Fónagy János államtitkár adta,  amelyet itt olvashat.   A MátészalkaLeaks csoport…

Tovább

A múltból lépnénk a jövőbe! Legyen beleszólása az utasoknak is a formálódó vasúti menetrendbe.

Elavult a jelenleg alkalmazott gyakorlat.

Pár nappal ezelőtt a MátészalkaLeaks csoport közérdekű javaslattal élt  a MÁV felé,  mert egy jól működő külföldi példa alapján azt szeretnénk elérni, hogy még  a  vasúti menetrend  formálódása, a folyó egyeztetések alatt tegye közzé a vasúttársaság a weboldalán a menetrend tervezetet, így…

Tovább

26 ezer fő közlekedésének javítását értük el! Az EMKK Zrt javaslataink nagy részét jogosnak találta.

Tizenöt település érintett.

Pár napja új ügy megoldásába kezdett a MátészalkaLeaks és az ŐrLeaks csoport. Történt ugyanis, hogy az Ebes-Püspökladány vasúti szakasz felújítása miatt, vágányzári menetrendet léptetett életbe a MÁV, ám a másik közlekedési közszolgáltató az EMKK Zrt elfelejtette a MÁV menetrendjéhez igazítani a…

Tovább

2017.november 01-től már 105 perc alatt ér Debrecenbe a Kraszna Intercity!

1997-ben még csak 75 perc kellett ehhez a távolsághoz a vasútnak.

Egy archív vasúti menetrend került most birtokunkba. Fellapoztuk és ismét elcsodálkoztunk. Míg 1997-ben, vagyis 20 évvel ezelőtt 75 perc alatt tette meg a Mátészalka-Debrecen gyorsvonat a 78 kilométeres távolságot, 2017. november 01-től erre már 95 percre lesz szüksége a Kraszna…

Tovább

Megtörtént a volt utasellátó helyiségének a birtokba adása!

Lassan rendeződik, a több éve kihasználatlan helyiség sorsa.

Ahogyan arról két hónapja hírt adtunk, eredményesen zárult a   volt utasellátó helyiségének a hasznosítására kírt pályázat. Az emúlt két hónapban nem történt semmi látványos esemény a helyiségben, ezért már több városlakó fordult hozzánk azzal az aggodalmával, hogy talán valami probléma merült fel…

Tovább

Újabb fejlemény a Fehérgyarmat-Mátészalka reggeli buszjáratainak ügyében!

Az öt napos utasszámlálás megtörtént.

Már három hónapja folyik a munka annak érdekében, hogy javuljanak a fehérgyarmati és környékbeli diákok és munkavállalók reggeli  eljutási lehetőségei Mátészalkára. Az ügy a következő tanulmány alapján indult, amelyet egy településfejlesztő szakember készített.   Aki a 7 óra 30 perces tanítási…

Tovább

2022-re kell befejezni az Őr-Mátészalka-Csengersima útszakasz fejlesztésének az előkészítését!

A 49-es főút mellett élőknek nehéz évekre kell felkészülniük.

Friss hír látott napvilágot a  Magyar Közlöny 2017.szeptember 13-i számában. A kormány, több ponton is módosította a tavaly nyáron 2022-ig meghirdetett, 2500 milliárd forintos útépítő programot. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint, a tavaly júliusi kormányhatározatban szereplő…

Tovább

Elvándorlás: megérkeztek az önkormányzat válaszai!

Bérlakások építése nincs tervben egyenlőre, véleményük szerint az első lakáshoz jutók kamatmentes kölcsöne mérsékelheti az elvándorlást.

Pár napja arról írtunk, hogy 2016-ban 300 fő vándorolt el Mátészalkáról. Mivel ezt a számot  igen csak aggasztónak ítélte meg a csoportunk, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk Mátészalka Város Önkormányzatához. A feltett kérdéseink:     Mátészalka Város Polgármesteri Hivatala meg tudja…

Tovább

Jelen állás szerint nem érkeznek a Mátészalka-Debrecen vasútvonalra az Ebes és Püspökladány között kitermelt, jó állapotú vasúti sínek!

Más eredményesen lobbizott, olyan helyen építik be ahová napi 166 busz jár... Folytatódik a küzdelem a használt vasúti sínekért.

Pár nappal ezeleőtt, a Mátészalkaleaks csoport közérdekű adatigénylést adott le a MÁV felé, amelyben arról érdeklődtünk, hogy a napokban megkezdődő Ebes és Püspökladány közötti vasúti szakaszból kinyert használt síneket melyik vasúti szakaszokba fogják beépíteni. A válaszok megérkeztek, melyet a…

Tovább

Kiderült: lényegében csak kamu volt a Mátészalka-Debrecen vasútvonal ez évre tervezett felújítása!

Megvalósíthatósági tanulmány és konkrét tervek sem készültek.

Ha mindent előkészítenek,  leghamarabb 2020 végén kezdődhetne a kivitelezés Uniós forrásból ...   Hét hónappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy egy kormányhatározat alapján a 2017.évre betervezett Mátészalka-Debrecen vasúti szakasz felújítás elmarad. Levélíró kampányt hirdettünk, amelyben az…

Tovább

Jogos az érintettek igénye a Fehérgyarmat-Mátészalka reggeli buszközlekedéssel kapcsolatban!

Utasforgalmi felmérés lesz szeptemberben, és azt követően születhet döntés.

Már két hónapja folyik a Mátészalkaleaks csoport és az érintettek küzdelme az ügyben, hogy hétköznapokon, reggel 6:40 perc körüli időpontban is legyen Fehérgyarmatról, Mátészalkára buszjárat, így elősegítve a munkaerő  nagyobb mobilitását, és azt, hogy tovább pihenhessenek a Mátészalkára…

Tovább

Miért ilyen nehézkes a közlekedés Fehérgyarmat környékéről Mátészalkára?

Egy településfejlesztő szakember tanulmánya.

Kedves Olvasóink! Mostanában nagyon sok tanulmányt kapunk olyan  szakamberektől akik olvasnak minket és próbálják ezzel is segíteni a munkánkat. Ez is bizonyítja azt, hogy jó úton haladunk, hiszen a Mátészalkaleaks csoport aktív szerepvállalása a közügykbe való bekapcsolódásra inspirálja az…

Tovább

Hoppá ! A miniszter nem tud a döntésről, a levélküldő kampányunk már hatásos !

A miniszter válaszolt !

Ahogyan azt tegnap megírtuk, a  kormány jóváhagyta a  2014–20-as fejlesztési ciklusban az Európai Uniónak küldendő legújabb IKOP-projektlistát, melyek az egész ország területét érintő közlekedési fejlesztéseket tartalmazza. Kevés változtatás volt a korábbi tervezethez képest, a legszembetűnőbb, hogy…

Tovább

Külterületi utak felújítására pályázhat Mátészalka !

A képviselő-testület, 2016. december 09. napján gyűlést tart, amelyen 4.napirendi pontként szerepel a "Külterületi, helyi közutak Mátészalkán elnevezésű pályázat". Amennyiben a testület támogatja  a pályázat beadását,  a dokumentum szerint, a Mátészalka által maximálisan elrenyerhető, mintegy 100…

Tovább