A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks


Többlettámogatást kapott a Kálvin János Református Általános Iskola pályázata.

2020. július 27. - Mátészalkaleaks

A Magyar Közlöny 2020/176. lapszáma szerint több mint 300 millió forinttal nőtt az általános iskola azon pályázatának támogatása, amelyben az iskola infrastruktúrájának  fejlesztése, épületbővítés, a meglévő infrastruktúra korszerűsítése, átalakítása,  valamint a beruházások megvalósításához…

Tovább

Több mellékvonalon hamarosan visszatérhet a régi menetrend, megyénk ebből is kimarad?

Visszaáll a menetrend szerinti  közlekedési rend több vasúti mellékvonalon, amelyeken a járványhelyzet miatt megcsappant utasszámra hivatkozva történtek járatritkítások és pótlóbuszok beállítása pár héttel ezelőtt,  értesültünk az ITM-hez közel álló forrásunktól. A konkrét időpont még nem…

Tovább

Három hónapos karbantartás kezdődik szeptembertől a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon.

Bár most a  a közbeszédet a járvány uralja, de igyekszünk azért melegen tartani a Mátészalka-Debrecen vasútvonal ügyét. Az alábbiakban a MÁV Zrt azon válaszát olvashatják, amely közérdekű adatigénylésünkre érkezett. A MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MÁV Zrt.) a 2020.…

Tovább

Szabolcsban egyre népszerűbb a telekocsizás, a csigalassú vonat helyett.

A Mátészalka-Debrecen vasútvonal jelenti az egyetlen, viszonylag gyorsabb vasúti kapcsolatot a szabolcsi emberek számára Budapest felé. A Csenger, Fehérgyarmat és Mátészalka felől Budapestre igyekvő utasok ennek a vasútvonalnak a szolgáltatásait veszik igénybe akkor, amikor a fővárosba igyekeznek. …

Tovább

Történelmi városközpont turisztikai rekonstrukciója. Növelték a támogatás összegét.

A Magyar Közlönyben megjelent  1788/2019. kormányhatározat szerint csaknem 76 millió forinttal növelték a  „Történelmi városközpont turisztikai rekonstrukciója Mátészalka városában” elnevezésű pályázat támogatási összegét. Így a projekt költségvetése 654 507 218  Ft-ról 730 441 606 Ft-ra…

Tovább

Térképen ellenőrizheti, hogy Önnél magas-e a ivóvíz arzéntartalma.

Bár milliárdokat költöttek ivóvízminőség-javító beruházásokra, még mindig rákkeltő anyagot tartalmazó víz folyik a csapokból — írta meg a G7. Magyarországon nincs a vízben annyi arzén, hogy rögtön meghaljunk tőle, arra viszont évtizedes távlatban elegendő, hogy növelje néhány ráktípus (bőr-,…

Tovább

Pénteken kerül adásba a rendkívüli testületi ülés.

2019.szeptember 09-én került sor egy rendkívüli testületi ülésre, amelyen a "Történelmi városközpont turisztikai rekonstrukciója Mátészalka városában" című projekt kapcsán forrás kiegészítésről és többlet forrás iránti  igény benyújtásáról dönthettek a város döntéshozói. Több olvasónk is kérdezte,…

Tovább

Hétfőn este holttestet találtak a vasúti pályán, Nyírmihálydi közelében.

Ahogyan azt a MátészalkaLeaks csoport Facebook oldalán hírül adtuk, 2019. július 22-én késő este Nyíradony és Nyírgelse között szünetelt a vonatközlekedés , hatósági intézkedés miatt. Vonatpótlókat rendeltek a helyszínre -írta akkor a MÁVINFORM. A MátészalkaLeaks csoport kérdést intézett a…

Tovább

Új vasúti stratégia: 100-120 km/órás sebesség a százezer főnél kisebb népességű városokba?

2019.májusában került  a kormány elé a  hazai vasútfejlesztési stratégia, amely 2030-ig fogalmazza meg a vasúthálózat korszerűsítésére vonatkozó elképzeléseket. Az új vasúti stratégia a százezer lakosnál népesebb nagyvárosok eléréséhez minimum óránként 120-160 kilométeres sebességű vonatokat irányoz…

Tovább

Fejlesztik az egy napos sebészeti ellátást Mátészalkán.

Fejlesztik az egy napos sebészeti ellátást a Mátészalkai kórházban, fedezte fel a MátészalkaLeaks csoport az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében. Az egy napos sebészet fejlesztése  a hotel-diagnosztikai tömb negyedik és ötödik emeletén valósul meg. A hotel-diagnosztikai tömb negyedik és…

Tovább

Közérdekű adatok: ennyibe került a szúnyoggyérítés Mátészalkán.

A MátészalkaLeaks csoport kikérte az arra vonatkozó közérdekű adatokat, hogy melyik cég és milyen ellenértékért végzi a szúnyoggyérítést Mátészalkán. Mátészalka Város Önkormányzatának levele a lentiekben olvasható, rövidített formában:  

Tovább

Vasút: műszaki hibák és időjárási okok miatt jelentős késések vannak térségünkben

Ófehértó és Baktalórántháza között meghibásodott egy motorvonat és a két állomás között elzárta a vágányt, ezért ezen a szakaszon pótlóbusz közlekedett.  A vonalon 44 és 77 perc közöttiek a késések. A Csenger és Nyíregyháza között közlekedő személyvonat még be tudott érkezni Mátészalkára, de …

Tovább

Egyelőre biztosan nem újul meg a debreceni Nagyállomás és környezete.

Az anyagi erőforrások hiányoznak.

Több éve beharangozták, minden tanulmányt, tervet elkészítettek, minden  engedélyt megszereztek, mégsem kezdődik a debreceni Intermodális központ építése. A MátészalkaLeaks csoport közérdekű adatigénylésben kérdezte a NIF Zrt-t, hogy megvalósul-e a közeljövőben a beruházás. A válasz szerint csak…

Tovább

Amennyiben lesz rá forrás, 2019. II. negyedévében kezdődik Debreceni Intermodális Központ építése.

A MátészalkaLeaks csoport folyamatosan figyeli  azoknak a beruházásoknak a megvalósítását, amelyek szűkebb lakókörnyezetünk és régiónk életére nagy hatással lehetnek. Most a  Debreceni Intermodális Személyszállítási Központ beruházását figyeljük élénken. A fejlesztésről, a NIF Zrt munkatársait…

Tovább

Versenytárgyalás útján értékesítenének két önkormányzati bérlakást.

Mátészalka Város Önkormányzata,  a  következő gyűlésén tárgyalja azt  az előterjesztést,  amely elfogadása után kettő darab, jelenleg nem lakott, nagyobb felújításra szoruló önkormányzati bérlakást értékesítenének versenytárgyalás útján. Az első ingatlan a Seregély utca 1. szám alatt található.…

Tovább

Magyarországon megyénkben a legalacsonyabb továbbra is a nettó átlagbér.

Jelenleg, 28336 Ft-tal magasabbak az átlagbérek Hajdú-Bihar, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A KSH kiadta legújabb adatait azzal  kapcsolatban, hogy miként is alakult az alkalmazásban állók nettó átlagkeresete Magyarországon. Az elmúlt időszakok adataihoz képest, (amelyekben ide kattintva kutakodhat) nem történt jelentős változás, jelenleg is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a…

Tovább

Igaz csak kétszáz méteren, de 10 km/órás a menetsebesség a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon.

A MÁV tájékoztatása szerint a  Nyíradony–Nyírgelse vonalszakaszon májusban, a magas hőmérséklet következményeként a biztonság érdekében ideiglenesen, kétszáz méter hosszban, 10 km/h-ás sebességkorlátozás mellett közlekedhetnek a vonatok. A pályaszakasz kijavítása és a sebességkorlátozás feloldása…

Tovább

Máris csúszik az M49-es gyorsforgalmi út tervezésének közbeszerzése.

Az Uniós közbeszerzési értesítő szerint  változott az  M3-as autópálya-Mátészalka-Országhatár közötti kapcsolat fejlesztésének az előkészítésére kíírt közbeszerzés, - fedezte fel a Mátészalkaleaks csoport. Az ajánlatok leadási határideje 2018. 05.22-ről 2018. 07.06-ra módosult, mivel a kiírás…

Tovább

Megújul a patológia Mátészalkán.

Kisebb eszközbeszerzések is történnek.

Felújítási munkálatok elvégzésére kerül sor  a jövőben a  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház mátészalkai kórházában az EFOP-2.2.0-16-2016-00007-es projekt keretein belül írja az Unió  közbeszerzési tájékoztatója . A Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat…

Tovább
süti beállítások módosítása