A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

Siker: a közérdekű bejelentésünk eredményes, klímát szerelnek fel a mátészalkai tüdőszűrő helyiségben!

Komfortosabbak lesznek a körülmények, az eddig levegőtlen helyiségben.

2017. szeptember 19. - Mátészalkaleaks

Egy hónapra volt szüksége a Mátészalkaleaks csoportnak ahhoz, hogy újabb ügyben érjen el olyan sikert, amely sok beteg komfortérzetére hat majd pozitívan Mátészalkán és környékén.

Csoportunk egy hónappal ezelőtt közérdekű bejelentéssel élt a Mátészalkai kórházzal kapcsolatban, mert a kapcsolatépítő beszélgetések során problémaként merült fel az, hogy a tüdőszürésre használt helyiség levegőtlen, abban nincs sem egy ablak, sem pedig klíma.Többek aggodalmuknak adtak hangot, hiszen az ilyen levegőtlen környezetben könnyebben terjednek a betegségek is.

A közérdekű bejelentésünk után a kórház vizsgálatot indított, amely a mai napon zárult le. A vizsgálat megállapította, hogy a közérdekű bejelentésben jelzett probléma alapos.

Levegő cserélő berendezés/klíma kerül beszerelésre.

 

A levél:

 

nyertes.png

 

 

shutterstock_54774865_0.jpg

 

 

 

 

Újabb humoros felirattal hívta fel egy városlakó, a két éves problémára a figyelmet!

Vélhetően inspirálta blogunk az elégedetlenkedő állampolgárt.

A Facebookon találtunk az alábbi fotóra.

Pár héttel ezelőtt hírül adtuk, hogy egy lelményes városlakó "kiégtem" felirattal látta el az egyik lámpaoszlopot, mert már több hete elromlott a közvilágítás, és nem történt semmi érdemleges a kijavítás érdekében.

Most új helyen, új felirat bukkant fel a városban. Most egy két éves lyukat  kínál eladásra valaki humorosan, hiszen két éve szakadt be  a járda a "munkaügyi központnál lévő parknál.

 

2022-re kell befejezni az Őr-Mátészalka-Csengersima útszakasz fejlesztésének az előkészítését!

A 49-es főút mellett élőknek nehéz évekre kell felkészülniük.

Friss hír látott napvilágot a  Magyar Közlöny 2017.szeptember 13-i számában.

A kormány, több ponton is módosította a tavaly nyáron 2022-ig meghirdetett, 2500 milliárd forintos útépítő programot.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint, a tavaly júliusi kormányhatározatban szereplő projektlistába bekerült az M3-as autópálya-Mátészalka-országhatár közötti kapcsolat fejlesztésének az  előkészítése.

Ízlelgessük csak a megfogalmazást:

  • M3 autópálya – Mátészalka – országhatár közötti kapcsolat fejlesztésének előkészítése

 

(Ez lehet  gyorsforgalmi út, és akár autópálya is)

Mindenesetre arra, hogy az új úton közlekedhessünk, még hosszú éveket várni kell. A 49-es főút mellett élőknek még hosszú évekig tűrniük kell a  napi 15-20 ezres járműforgalmat.

kormanyhatarozat.png

 

kormhat2.png

 

m3.png

 

 

 

 

Panasz leadva: az érintettek megelégelték, hogy nem akadálymentesített a repülőhíd!

Hamarosan megindulhat az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása.

Sok beteg, mozgáskorlátozott embert érint a repülőhíd ügye. A Mátészalka belvárosát az Újtelep városrésszel összekötő   gyalogosforgalmi híd nem akadálymentesített. Nem csak kerekesszékkel, hanem babakocsival is szinte lehetetlen átkelni a hídon, így 1-1,5 km-es kitérőre kényszerülnek sokan.

Csaknem egy éve kezdtünk harcba a repülőhíd akadálymentesítéséért. Most szintet lépett az ügy, mivel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.  levélben tájékoztatott miinket, hogy nem tervezi akadálymentesíteni a hídat.

Következő lépésként a mai nap folyamán megtörtént egy panasz benyújtása az Egyenlő Bánásmód Hatóság részére, amelyben az egyik érintett taglalja azt, hogy milyen hátrányok érték.

Az eljárás kimenetelei a következőek lehetnek:

 

- panasz alaptalan

- a panasz jogos

 

Amennyiben jogos  a panasz, a hatóság az alábbiakat rendelheti el:

 

Ha az eljárás során bebizonyosodik, hogy az eljárás alá vont az egyenlő bánásmód követelményét megsértette, a hatóság: 

  • elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,
  • megtilthatja a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását,
  • nyilvánosságra hozhatja a jogsértést megállapító határozatát,
  • 50 ezertől 6 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki,
  • dönthet az eljárási költségről úgy, hogy azt a jogsértő fél köteles viselni.

 

A dokumentum:

 

img_20170914_191931.jpg

img_20170914_191946.jpg

 repulohid-e1474643441486.png

Sokan közlekednek a repülőhídon, sokan csak közlekednének, ha akadálymentes lenne.

 

 

Ügyek, amelyeken dolgozunk

Jeleneleg ezekkel az ügyekkel foglalkozik a Mátészalkaleaks csoport

 

A közvilágítás kijavítása bonyolult faladat Mátészalkán

 

Lakossági jelzés és csoportunk tagjainak jelzései alapján a mátészalkai közvilágítás hibáinak a gyorsabb kijavítását szeretnénk elérni. Jelzések szerint, van olyan, hogy a bejelentések ellenére fél évig nem javítja ki a hibát.

 

Az önkormányzat ebben az évben szolgáltatót váltott a Mezei-vill helyett immár a Szatmár vill végzi a javítási munkákat Mátészalkán.

 

Az izzó és a lámpatest a Szatmárvill KFT tulajdona de az oszlop és az energiaellátás az EON –é.

 

 

A két tulajdonos egyfolytában egymásra mutogat, és a késlekedésük balesetveszélyt eredményez, valamint közbiztonsági kockázattal is jár. Csoportunk nem adja fel a harcot, átláthatóvá akarja tenni a folyamatot és garanciát akar a mátészalkaiaknak arra, ha egy közvilágítás elromlik, akkor azt 24-48 órán belül megjavítják.

 

Az erőfeszítéseinkről az alábbiakban olvashatsz:

 

http://mateszalkaleaks.blog.hu/2017/08/22/sotetben_botorkalnak_a_rossz_kozvilagitas_miatt

 

A használt sínek újrahasznosításáért küzdünk

 

Az elmúlt napokban kezdődött meg az Ebes-Püspökladány vasúti szakasz felújítása. Csoportunk szeretné elérni azt, hogy a kinyert használt, de jó állapotú síneket építsék be a Mátészalka-Debrecen vasúti szakaszba.

 

Csoportunk közérdekű adatigénylést nyújtott be a MÁV-hoz, hogy megtudjuk azt, hogy mi a célja a vasúttársaságnak a kinyert és jó állapotú sínekkel.

 

A válasz megérkezett, amelyet a lenti linkre kattintva lehet megtekinteni:

 

http://mateszalkaleaks.blog.hu/2017/08/25/jelen_allas_szerint_nem_erkeznek_a_mateszalka-debrecen_vasutvonalra_az_ebes_es_puspokladany_kozott_k

 

 

Mémet is készítettünk és levélíró kampányt indítottunk el.

 

 

 

A mém a lenti linkre kattintva tekinthető meg.

 

http://m.blog.hu/ma/mateszalkaleaks/postimage/tram_1503951387.JPG

 

A Mátészalkai Kórház előtti járda hiányos, kerekesszékkel és babakocsival csak alig járható

 

A kapcsolatépítő beszélgetések során és csoporttalálkozókon is téma volt az, hogy a helyi kórház előtti járda alig járható. Csoportunk, több érintettel együtt közérdekű bejelentést tett az önkormányzat felé, amelyben kértük, hogy állapítsák meg azt, hogy kié a járdaszakasz és intézkedjenek a kijavításáról

 

Bővebb információk a lenti linken:

 

http://mateszalkaleaks.blog.hu/2017/08/30/legkeseobb

 

 

 

 

Előreláthatólag 2022-ig nem valósul meg a 471.számú főút megyei szakaszának szélesítése, és burkolaterősítése!

A megyei közgyűlés 2017.szeptember 14-én csütörtökön tartja következő gyűlését, ahol a Nemzeti Infrastruktúra Feljesztő Zrt.  tart beszámolót a megye közúthálózatának az állapotáról és a NIF által megvalósuló közútfejlesztési projektekről.

A megyei önkormányzat weboldalára felkerült beszámoló szerint, elkészültek a tervek, és beszerzésre kerültek az építési engedélyek, amelyek 2019.szeptember 5-ig érvényesek, majd az érvényességi idejük két évvel meghosszabbítható.

 

Megszerezték az építési engedélyeket a két mátészalkai körforgalomhoz, amely nem ehhez a projekthez tartozik. Mivel a szövegből egyértelműen nem derül ki, hogy a két körforgalom mikor kerül megépítésre, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt-hez fordultunk  közérdekű adatigényléssel.

 

A levél:

 

Tisztelt Adatgazda!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulunk Önökhöz.

 

Adatigénylésünk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kérjük, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésünknek 15 napon belül tegyenek eleget.

 

Kérdéseink:

 

A mellékelt beszámoló 25. oldala szerint, a mátészalkai két építendő körforgalom építési engedélyeinek a kiadása megtörtént. A Magyar Közút NZrt. tervezi-e  a két körforgalom megépítését?

 

Ha igen, akkor mikor kezdődik a kivitelezés?

 

-Mátészalkaleaks csoport-

 

 

A dokumentumból:

a_3.png

 

 

 

 

Ha nem újítják fel a Mátészalka-Debrecen vasútvonalat,még jobban leszakadunk!

Egy településfejlesztő szakember értekezése szerint ha nem változik a helyzet, akkor további óvodákat és iskolákat kell majd bezárni.

 

 

Örömmel olvastam a hírt, hogy 2020-ra már sikerül megvalósítani egy álmot, és becsatlakozhat legalább Debrecen az igazi vérkeringésbe. További felújítások nélkül viszont az attól keletebbre lévő települések leszakadása valóban még nagyobb lesz.

 

DE, hogy településfejlesztési szempontból miért pont Mátészalka felé érdemesebb felújítani?

 

Lássuk, mi történik majd ha megújul a Debrecen-Budapest szakasz, de attól keletre semmi nem változik:

 

Véleményem szerint az, hogy a menetidő lecsökken, a debreceni lakosnak már megérheti nem elköltözni a lakóhelyéről, hanem akár minden nap bejárni Budapestre, de legalábbis egy héten többször, (nem csak péntekenként) hazajönni. A csökkent menetidő miatt nem csak a hétköznapi utasforgalom növekedne Budapest felé, hanem az ott megszerzett jövedelmét adott esetben a lakóhelyén fogja elkölteni a foglalkoztatott, ami Debrecen fejlődését bevételeit is befolyásolja. Nem lenne szükség elköltöznie a teljes családoknak a megélhetés miatt, én nem lenne szükség a cégeknek Budapesti székhelyet választani, mert vidékről is könnyebben irányíthatja majd az üzletét, továbbá magasabban képzett munkaerőt is felvehet, hiszen nagyobb területről válogathat szakembert, aki hajlandó beutazni a városba. Megnövekednek a Debrecen közvetlen közelében lévő kistelepülések felől a buszok utasforgalma is, a gyorsabb Budapestre való jutás reményében, ezzel egy időben a hazahozott keresetek miatt azok lassú fejlődése is.

 

Mindeközben Debrecentől távolabbi keleti irányban lévő településeken továbbra is csak nehézkesen járnának be a településre az emberek, ami azt is jelenti, hogy abból az irányból egyre kevésbé éri majd meg bejárni.

 

Nem kellenek statisztikai adatok hozzá, hogy belássuk, egy óra utazás felett már egyre kevesebben választják a bejárást, legyen az munka vagy tanulás tekintetében. (kb.: 20-30 perc a leggyakoribb idő, amit a legtöbben vállalnak) Csak Mátészalkáról 90-110 perc bejutni Debrecenig, de odáig is el kell mennie annak aki még keletebbre lakik. Ha nincs bejárás és mozgás, akkor a keleti települések leszakadása, tovább romlik, az ott élő embereknek pedig megéri majd végleg elhagyni a lakhelyüket közelebb költözve a nagyvárosokba, aminek a hatására a kisebb településeken a népességcsökkenés miatt óvodákat és iskolákat kell bezárni, miközben a nagyobb városok nem győzik majd a beköltözőknek újakat építeni szociális és egészségügyi ellátást biztosítani.

 

Mindez a megye gazdasági helyzetén biztos, hogy nem javít, hiszen olyan dolgokra kell költeni, ami egy egyszerű vasútfelújítással, illetve egyéb közlekedés javításával megelőzhető lenne, miközben értelmét veszti a vidékek fejlesztése is a népességcsökkenés következtében.

 

És mi lenne, ha a vasúti felújítás tovább haladna Mátészalka felé:

 

Ha a Mátészalka-Debrecen szakaszt olyan minőségben újítanák fel, mint a jelenlegi Debrecen Budapest szakasz, (azokból a sínekből) akkor feltehetően a jelenlegi 100 perc helyett 60 perces menetidővel, számolhatunk.

Ha pedig olyan minőségben újítanák fel, amin már 160 km/h sebességgel haladhat a szerelvény akkor a távolság 35 percre való csökkenésével nem csak Mátészalka lakossága tudna bekapcsolódni, hanem már a határ közeli települések is.

Ugrásszerűen megnőne a Mátészalkáról Debrecenbe, vagy arrafelé ingázók száma, a jobb kereseti lehetőség, egészségügyi vagy egyéb szolgáltatás reményében, miközben a Mátészalkáról keletre lévő települések lakóinak is megérné elindulni Mátészalka felé vagy onnan tovább. Emelkedne Mátészalka lakosságszáma is és egyre többet költenének az emberek (megnövekedne a boltok forgalma) Mátészalkán és Debrecenben, azaz több szolgáltatást vennének igénybe, hiszen rövidebb idő alatt visszajuthatnak a településükre és akár Debrecen felé van idő megállni és útba ejteni Mátészalkát is, mert estig megjárja normál időben.

A távolság csökkenésével már helyben lakhat az, aki a végzettségének megfelelő munkahelyet csak távolabb (Debrecenen) találja meg.

Mindez persze az utasforgalom szempontjából is különösen ideális, de vajon megmutatja e mindezt egy szimpla (szokásos) például a MAI napon mért utasszámlálás? Egyáltalán nem! Remélem, hogy akik döntés hoznak ebben azok egy kicsit a jövőbe is néznek és az ok okozati összefüggésekben is tudnak gondolkodni.

 

 

Üdvözlettel:

Hámornyikné Cs. Zita

településfejlesztő szakember

és szociológus 

 

images_7.jpg

 

00455598.jpeg

Vaja helyett Bajára irányította az operátor a mentőket!

Ez már nem az első eset! A Mátészalkaleaks közérdekű adatokat igényelt.

Szerda reggel egy újraélesztéshez hívtak mentőt a szabolcsi Vajára, a háziorvosi rendelőbe, ahol a település mindkét háziorvosa próbálta újraéleszteni azt a 29 éves nőt, aki elvesztette az eszméletét.

A mentők nem érkeztek meg a szabolcsi kisvárosba, mivel a segélyhívást fogadó operátor félreértette a település nevét.

Augusztusban Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj, Hajdú-Dorog, Jász-Nagykun- Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét kapcsolták be abba az új rendszerbe, amely gördülékenyebbé kívánta tenni a segélyhívások koordinálását.

A jelek szerint a rendszer eddig nem vizsgázik túl jól, hiszen egy hónapon  belül ez a sokadik olyan eset, amikor az operátor félreérti, hogy hova kérik a mentőket. Legutóbb a megyénkbeli Vaja helyett Bajára küldték a mentőket. A két város közötti távolság 473 km.

Ez a régi rendszerben nem fordulhatott elő, hiszen akkor legtöbbször megyén belüli mentési erőknél csörgött a  segélyhívó.

A helyzet tisztázása érdekében, és mivel ez az ügy mindenkit érinthet a Mátészalkaleaks csoport közérdekű adatigényléssel fordult az Országos Mentőszolgálathoz.

 

 

 

Tisztelt Adatgazda!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulunk Önökhöz.

Adatigénylésünk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kérjük, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésünknek 15 napon belül tegyen eleget.

Az elmúlt pár hónapban többször adott hírt arról a média, hogy  rossz helyszínre küldte a mentőket a segélyhívást fogadó operátor rossz helyre irányította. Pár héttel ezelőtt például Tóalmás helyett Tolmácsra, legutóbb pedig Vaja helyett Bajára. Ez utóbbi félrehallás emberéletbe is került.

 

Kérdéseink:

Az új irányítási rendszer óta, hány alkalommal irányította téves helyre az operátor a  mentést végzőket?

Tervezik-e új intézkedés bevezetését annak érdekében, hogy ilyen súlyos tévedés ne következhessen be?

Ha a válaszuk igen, akkor miből áll majd az intézkedés?

 

Üdvözlettel:

 

-Mátészalkaleaks csoport-

 

bajavaja.jpeg

A két város közötti távolság, 473 km

 

mento.jpg

Mátészalka, vasútállomás: a MÁV lépésre szánta el magát a renitensekkel szemben!

Több év után rendeződhet a helyzet a vasútállomás várótermében.

Egy hónappal ezelőtt újabb közérdekű ügy  megoldásába kezdett a  Mátészalkaleaks csoport, több érintettel karöltve.


Problémaként merült fel az, hogy   a mátészalkai vasútállomás várótermében rendkívül sok olyan személy tartózkodik minden nap reggeltől-estig, akik nem rendelkeznek menetjeggyel és folyamatosan hangoskodnak, viselkedésükkel megbotránkozást keltenek az utasokban, és inzultálják az utazóközönséget.  Sokan a pénztárak körül csoportosulnak, így kifigyelve azt, hogy ki hol tartja az értékeit, és így megnő annak a veszélye, hogy az utazóközönséget megfosszák értéktárgyaiktól.Erre több példa is volt a közelmúltban.

Közérdekű bejelentést tettünk annak érdekében, hogy a több éves, széles embertömegeket érintő  probléma megoldódjon.

Most úgy néz ki, hogy a MÁV elhatározta magát, és konszolidálja a helyzetet.

 

Idézet a levelükből:

 

Tisztelt Mátészalkaleaks csoport!

 

Köszönjük bejelentésüket, amelyet továbbítottunk a Biztonsági Igazgatóság részére a szükséges intézkedések megtétele céljából.

Bízunk abban, hogy illetékes munkatársaink, mielőbb megoldást találnak a problémára.

 

A kellemetlenségekért addig is szíves elnézését kérve, megértésüket és türelmüket köszönjük.

 

Üdvözlettel:

 

Péter Csaba

ügyfélszolgálati szakelőadó

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

Ügyfélszolgálat

 

img_20170618_135831_1.jpg

Hamarosan már nyugodtabb körülmények között várakozhat az utazóközönség.

Megérkeztek az önkormányzati válaszok a Deák Ferenc utca, Deák Ferenc köz, Irinyi utca, Kalmár utca, Kalmár sor, Szél köz útjaival kapcsolatban!

Jövőre kiépülhet az átemelős rendszerű csapadékvíz elvezetés a Deák és Irinyi utcákon.

A Mátészalkaleaks csoport egy hónappal ezelőtt közérdekű adatigénylést nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy mikor várható elmozdulás hat hányatott sorsú, mátészalkai utca fejlesztésével kapcsolatban.

A válaszok megérkeztek, amelyeket a lentiekben olvashatnak.

 

Mátészalka Város Önkormányzata 2017.évben külön  nem tervezte a nevezett utcák teljes felújításának, rekonstrukciójának megvalósítását. Belterületi utak fejlesztése tekintetében lehetőségeinket kihasználtuk korábban a Baross utca, Ipari út, Hodászi út tekintetében, azóta további pályázatok nem kerültek kiírásra, saját forrásból továbbá ezen utak teljes felújítása összességében százmilliós nagyságrendű tételt képviselne, mely összeg nem áll rendelkezésünkre.

 

A belterületi utak felújítása pályázat kapcsán a megnevezett utak szerepeltek a listáinkon, de sajnos a pályázati kiírások feltételei kizárták ezen utcák felújításának lehetőségét.

 

Saját forrásból igyekszünk a kötelező útkarbantartási munkáink keretében járhatóbbá tenni a nevezett utcák burkolatait, azonban szinte mindegyik esetben a csapadékvíz elvezetés hiánya miatt a javításokat követő néhány esőzés okán a burkolatok állapota jelentősen visszaromlik.

 

A csapadékvíz elvezetők kiépítésére, javítására anyagi forrásunk szintén korlátozott.

 

Legutóbb lakossági bejelentés okán is megvizsgáltuk a Deák-Irinyi utcák csapadékvíz elvezetésének lehetőségét, azonban az utca lejtési viszonyai miatt nagyjából 8 millió Forintra lenne szükség egy átemelős rendszerű csapadékvíz elvezetés kiépítésére (gravitációs megoldás nem működik a lejtési viszonyok miatt), mely rekonstrukcióra jelenleg nincs anyagi forrásunk. A beruházást valószínűleg a jövő évi költségvetés terhére igyekszünk elvégezni.

 

Hasonló nagyságrendű beavatkozásokra lenne szükség a többi, fentebb említett közterületi szakaszon is, azonban a csapadékvíz rendszerek felújítására szánt költségvetési keret a problémákhoz mért mértéke csak több éves és több lépcsős rekonstrukció megvalósítást tesz lehetővé.

 

Önkormányzatunk igyekszik a fejlesztésekre állami illetve uniós támogatást is elnyerni, lehetőségei szerint, mely ténykedésünknek köszönhetően ebben az évben legutóbb bruttó 400 millió Forint értékben nyertünk el egy, a csapadékvíz elvezető rendszereink felújítására fordítható összeget, melyet a Keleti lakótelep (Bánki D. utcai vezeték-reksonstrukció, Zrínyi köz csapadékvíz kivezetése a Kraszna felé), az Újtelep (Petőfi tér, Jókai utca vízelvezetés javítása, Baross utca-Sporttelep előtt és alatt futó elvezető rendszer rekonstrukciója), a Bencsi köz, Hodászi út, Kórház utca egyes területein megvalósuló rekonstrukciók megvalósításával használunk el.

 

Tájékoztatom arról is, hogy a Kalmár sor (vasúti nyomvonal mellett) ingatlanai előtt húzódó út, továbbá a Kalmár utca Alfi áruház és a Jármi út közti szakaszának területe nem Önkormányzatunké, hanem Állami tulajdon (MÁV). Ezen a szakaszon ezért út- és csapadékvíz karbantartási munkákat nem végezhetünk.

 

Összefoglalva tehát anyagi forrásaink figyelembe vételével egyelőre csak a kötelező karbantartási munkákat tudjuk elvégezni az adott utcákon, fejlesztésre illetve teljes felújításra pályázati forrás igénybevételével tudnánk intézkedni. Az általános útkarbantartási munkákat a Szalka-Víz Kft saját időbeosztása alapján, a rendelkezésre álló költségvetési forrás figyelembe vételével végzi.

 

Kovács István

Mátészalkai Polgármesteri Hivatal

Műszaki Irodavezető

 

csiki_1.png

Jövőre megoldódhat a  Deák és Irinyi utcák csapadékvíz elvezetése.

Legkésőbb 2018-ban megtörténik a Mátészalkai Területi Kórház előtti járdaszakasz rekonstrukciója!

Két hete a Mátészalkaleaks csoport közérdekű bejelentést tett amelyben a Mátészalkai Területi Kórház előtti járda rossz állapotára kívántuk felhívni a figyelmet.

 

Válasz érkezett a közérdekű bejelentésünkre, amelyet a lentiekben olvashatnak.

 

Tájékoztatom, hogy a járda Mátészalka Város Önkormányzatának kezelésében van. A járdafelújításra vonatkozóan a Szalka-Víz Kft-vel (a velük fennálló közszolgáltatási szerződés értelmében) felvettük a kapcsolatot árajánlatkérés céljából, a járdaszakasz felújítását az ajánlat beérkezése és költségvetési keretünkbe való beillesztése után van lehetőségünk megvalósítani. A bekerülési költség ismeretében legkésőbb 2018-ban a járdaszakasz rekonstrukciója megtörténik.

 

Kovács István

Mátészalkai Polgármesteri Hivatal

Műszaki Irodavezető

 

aszfalt.jpg

 

Véleményünk szerint:

A kórház  rekonstrukciója közben lett a járda  egyes területeken felmarva a kórház előtt. A kivitelezőnek az eredeti állapotot vissza kellett volna állítani.

 

img_20170728_101726.jpg

 Jelenleg.

 

Elvándorlás: megérkeztek az önkormányzat válaszai!

Bérlakások építése nincs tervben egyenlőre, véleményük szerint az első lakáshoz jutók kamatmentes kölcsöne mérsékelheti az elvándorlást.

Pár napja arról írtunk, hogy 2016-ban 300 fő vándorolt el Mátészalkáról. Mivel ezt a számot  igen csak aggasztónak ítélte meg a csoportunk, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk Mátészalka Város Önkormányzatához.

A feltett kérdéseink:

 

 

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatala meg tudja erősíteni azt az információt, mely szerint a 2016. évben 300 fő vándorolt el Mátészalkáról, azaz 300 fővel csökkent Mátészalka lakossága?

 

Mennyi Mátészalka lakosságszáma a legújabb statisztika alapján?

 

Milyen intézkedéseket kíván hozni Mátészalka városa annak érdekében, hogy a fiatalok elvándorlását megállítsa/mérsékelje?

 

Tervezik-e bérlakások építését?

 

Jelenleg hány bérlakása van az önkormányzatnak, és abból mennyi az, amely üresen áll?

 

Az önkormányzat válasza:

 

1_12.png

2_8.png

 

A válaszok szerint, többek között az első lakáshoz  jutók támogatását tartják olyan intézkedésnek, amely itthon tarthatja, ösztönzőleg hathat a Mátészalkán maradáshoz.

Itt nem egy vissza nem téritendő támogatásról van szó, hanem egy  kölcsönről. A kölcsön ugyan kamatmentes, és akár 680 ezer forint is lehet, de mégiscsak vissza kell  azt fizetni. Arról nem is beszélve, hogy bank bírálja el a hitelképességet. Nem is csoda, hogy a tavalyi évben kevesebb mint egy tucat személy élt (tudott megfelelni a kőkemény banki kritériumoknak).

A Mátészalkaleaks csoport nem tartja elégségesnek az önkormányzat elvándorlást mérséklő intézkedéseit.

Bár dicséretes a munkaadókkal való viszonyuk, és nem lehet elvitatni az önkormányzat munkahely teremtési törekvéseit.

Az első lakáshoz jutók támogatása legyen igazi támogatás. Nem kölcsön, hanem vissza nem téritendő összeg.

 

images_6.jpg

 

Elégedetlenségi akciót hajtottunk végre a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon!

Egy vasúti kocsit teljesen kitakarítottunk, valamint jelmondatokkal ellátott ásványvízzel, legyezővel és napszemüvegekkel próbáltuk meg komfortosabbá tenni az utazóközönség útját.

"Komfortosabb utazási körülményeket Keleten  is " elnevezéssel polgári elégedetlenségi akció került megrendezésre a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon. Az apropó az volt, hogy bár sokat fejlődött a vasúti kocsik tisztasága az elmúlt negyedév során, és mára már minden Mátészalka és Debrecen között közlekedő vonaton van egészségügyi papír, kéztörlő és többnyire szappan is, de még még mindig van tennivaló.

Ezért a Mátészalkaleaks csoport úgy gondolta, hogy vonat takarítással, ásványvíz, legyező és napszemüvegek osztogatásával próbálja meg felhívni az  illetékesek figyelmét a problémára.

Akciónk során több dolgos, takarító munkavállalóval találkozunk Fehérgyarmaton. Megfigyelésünk szerint, a rendelkezésükre álló idő nem elég számukra, hogy 3-5 vasúti kocsi minőségi takarításával végezzenek. Sajnos a felszereltségük is hiányos, a rendelkezésükre álló eszközökkel és anyagokkal maximum csak maszatolást tudnak végezni.

Fél órás utunk során egy vasúti kocsi üléseit takarítottuk meg, és egy  illemhelyiséget, valamint az alábbi jelmondatokkal elátottt ásványvizeket, napszemüvegeket és legyezőket osztogattuk:

- szükség van a Mátészalka- Debrecen vasútvonal felújítására!

- komfortosabb utazási körülményeket követelünk!

-legyenek klimatizált vasúti kocsik !

 

Videók:

 

 

Képek: 

 

 

 

img_20170829_102447.jpg

Undorítóan koszos volt az ülés.

img_20170829_104439.jpg

 Itt az etalon, jeleztük plakátunkkal a MÁV-nak! A teljesen kitakarított illemhelyiségben pózol Szabó Ricsi! 

 

img_20170829_105001.jpg

 

 

Jelen állás szerint nem érkeznek a Mátészalka-Debrecen vasútvonalra az Ebes és Püspökladány között kitermelt, jó állapotú vasúti sínek!

Más eredményesen lobbizott, olyan helyen építik be ahová napi 166 busz jár... Folytatódik a küzdelem a használt vasúti sínekért.

Pár nappal ezeleőtt, a Mátészalkaleaks csoport közérdekű adatigénylést adott le a MÁV felé, amelyben arról érdeklődtünk, hogy a napokban megkezdődő Ebes és Püspökladány közötti vasúti szakaszból kinyert használt síneket melyik vasúti szakaszokba fogják beépíteni.

A válaszok megérkeztek, melyet a lentiekben olvashatnak.

 

Köszönjük a megkeresésüket, melyre az alábbi tájékoztatást adja a vasúttársaság:

1,

A Püspökladány- Ebes 31, 25 km hosszúságú vasúti szakasz felújítása során az összes vasúti sínt felszedik és újra cserélik majd, mindkét vágányon?

A kérdéssel kapcsolatban az alábbiakban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) válaszát olvashatja: A Püspökladány–Ebes vasúti vonalszakasz esetében a nyíltvonalon és az állomási átmenő fővágányokban az összes sín új anyagból épül. Ugyanakkor az állomások mellék-, csonka-, rakodó- és iparvágányai átépíthetők használt, de minősített sínekből is.

2,

Amennyiben teljesen kicserélik a síneket, akkor azok újrahasznosításra, beépítésre fognak-e kerülni más vasútvonalakba?

 

A bontott felépítményi anyagokat szerződés szerint a kivitelezési vállalkozó minősítteti, majd szállítja max. 150 km távolságra. A vasútvonal korszerűsítése során kikerülő ún. vissznyereményi anyagokat a MÁV saját hálózatán tervezi hasznosítani. 

3,

Ha beépítésre fognak kerülni más vasútvonalakra, van –e már terve a MÁV-nak arra, hogy mely vasútvonalakba?

A vissznyereményi anyagokat a Püspökladány–Biharkeresztes és a Szeged–Hódmezővásárhely vasútvonalak vágányiba tervezi beépíteni a vasúttársaság. 

 

üdvözlettel:

 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Kommunikációs Igazgatóság

 

A Mátészalkaleaks csoport véleménye:

A Biharkeresztes-  Püspökladány  vasúti szakasz jó választás, megérett a felújításra, hiszen az 51km-es szakaszon több nemzetközi IC vonat is közlekedik Brassóba és Kolozsvárra. Az 51 km-es szakaszt 68 perc alatt teszik meg a szerelvények, amely 45 km/órás átlagsebességet jelent. Ez egy nemzetközi vonalon igencsak szolid sebesség.

A Szeged-Hódmezővásárhely vasúti szakasz rossz választás. Szeged megyeszékhely, míg Hódmezővásárhely a megye második legnagyobb népességű városa.  A két város közötti  31 kilométeres távot, 38 perc alatt teszik meg a vonatok, ez 49 km/órás átlagsebességet jelent. Ezen a vonalon csak személyvonatok közlekednek, és a két város között nem kevesebb mint 166 busz közlekedik és 15  vonatpár.

 

binari-campagna.jpg

 

A Mátészalkaleaks csoport nem adja fel a  használt sínekért való küzdelmet. Adatokkal alátámasztott levéllel fordulunk a MÁV-hoz, hogy rávilágítsunk arra, hogy a Mátészalka-Debrecen vasútvonal kihasználtsága nagyságrendekkel nagyobb, mint a Szeged- Hódvezővásárhely szakasz utasforgalma.

Kérjük a  MÁV döntésének a  felülvizsgálatát, és hamarosan levélíró kampányt indítunk!

 

 

 

Sötétben botorkálnak a rossz közvilágítás miatt!

Előfordulhat, hogy akár fél évig sincs működő közvilágítás a hiba kijavításának idejére (lásd mint tavaly az Ipari úton).

12 napja adtunk arról hírt arról, hogy a Rácz kertben a polgárok humoros feliratokkal próbálják meg felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy nem működik a közvilágítás. Kiégtem feliratot helyeztek el egy lámpaoszlopon. Azt hiték, hogy ez  a módszer hatékony lesz, nem így lett.


Ezért a  Mátészalkaleaks csoport vette kezébe az irányítást, és közérdekű bejelentéssel kerestük meg Mátészalka Város Műszaki Irodjáját.


Akkor az illetékes vállakozó felé továbbították a bejelentést.


Mivel, a bejelentéstől számított egy héten belül nem történt előrelépés, így újabb levélben kértünk információt arról, hogy mikor lesz ismét közvilágítás.


Egyik tagunk írt levelet ismét a Műszaki irodának:
 
Tisztelt Kovács István !


7 napja nem történt semmi. Már vagy négy helyen is kiégtek az izzók. Miért halad ilyen lassan a hibaelhárítás? Úgy tudom új szolgáltató végzi azt, ilyen "hatékonyan"  dolgozik?


Kérem, tájékoztasson közérdekű adatigénylés keretein belül, hogy a hibaelhárítást végző szolgáltató szerződésében  mennyi időt szab  a megbízó arra, hogy a hibaelhárítás megkezdődjön?


Véleményünk szerint  így az emberek biztonságát és a közbiztonságot is veszélyezteti  a jelenlegi helyzet. Lépjenek fel erélyesebben a hibaelhárítást végző vállalkozással szemben.


-Mátészalkaleaks csoport-


A válasz megérkezett, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

 


Tisztelt Címzett!


 
Tájékoztatom, hogy Mátészalka Város közvilágítási lámpatestjeinek működéséért a helyi Szatmárvill Kft a megbízott és szerződéssel rendelkező partnerünk. A hibajavítások megkezdése szerződés szerint 24 órán belül kell meginduljon, mely minden egyes esetben megvalósul. Azonban a közvilágítás nem csak izzóból és lámpatestből áll (ami a Szatmárvill Kft üzemeltetésében van), hanem oszlopokból és elektromos ellátásból, mely elemek NEM a Szatmárvill Kft által felügyelendő eszközök. Ezen elemek az E-On tulajdonában és üzemeltetésében vannak (oszlop, vezeték, elektromos ellátás). 


A Szatmárvill Kft minden egyes esetben szerződés szerint teljesít, azonban olyan esetben (mint az Ön által leírt is), ahol az E-On oldalán van hiba a fent említett eszközeik és szolgáltatásaik esetén, a szerződéses vállalkozónk hibajelentése után azon hibajavításokat az E-On végzi.

Az ő eljárási rendjük és ügyintézési határidejük teljesen független a miénktől, őket megsürgetni nincs lehetőségünk, így előfordulhat, hogy akár fél évig sincs működő közvilágítás a hiba kijavításának idejére (lásd mint tavaly az Ipari úton). 


Jogos a felvetés, hogy addig a kevésbé megvilágított úton balesetveszély áll fenn, ebben a helyzetben azonban az arra közlekedőknek is van felelőssége úgy "viselkedni", hogy a fennálló, általános balesetveszély kiküszöbölése érdekében körültekintőbben járnak-kelnek az adott szakaszokon.   


Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét és türelmét a hiba teljes javításáig!
 

Köszönettel, tisztelettel:
 
Kovács István
Mátészalkai Polgármesteri Hivatal
Műszaki Irodavezető

 

Csoportunk értesítette az EON-t:

 

Tisztelt EON!
 
Az alábbi közérdekű bejelentéssel fordulunk Önökhöz. Kérjük, hogy legyenek szívesek kivizsgálni bejelentésünket, és megtenni a szükséges intézkedéseket.
 
Bejelentésünk az alábbi törvényen alapul,
2013. évi CLXV. törvény,1. § /3.pont
"Közérdekű bejelentés: olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat."
 
 
A bejelentés tárgya: 

12 napja nem működnek egyes közéri lámpák Mátészalkán, a Rácz kerti városrészben. Corvin tér és  Nádor tér.
 
Az említett helyeken  több köztéri lámpa nem működik. Legyenek szívesek kivizsgálni a bejelentésünket és elhárítani a hibát.
 
Véleményünk szerint  így az emberek biztonságát és a közbiztonságot is veszélyezteti  a jelenlegi helyzet.


 
Mátészalka, 2017. augusztus 22.

 

-Mátészalkaleaks csoport-

 

szabolcska_lampa.jpg

2016-ban háromszáz fő vándorolt el Mátészalkáról!

Ez a lakosság csaknem két százaléka.

Tavaly a belső vándorlásnak köszönhetően Szigetszentmiklós lakossága nőtt leginkább, míg a legtöbben Mátészalkáról költöztek el – mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal vándorlás-statisztikai osztályának vezetője.

Az adatokkal kapcsolatban Mátészalka Város Önkormányzatához közérdekű adatigénylést nyújtottunk be.

 

Tisztelt Adatgazda!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulunk Önökhöz.

Adatigénylésünk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kérjük, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésünknek 15 napon belül tegyen eleget.

 

A közelmúltban a lenti cikk látott napvilágot, amelyben az szerepel, hogy arányaiban hazánkban, Mátészalkáról vándoroltak el a legtöbben a 2016.évben.

 

A cikk:

 

http://24.hu/fn/gazdasag/2017/07/17/magyar-vandor-a-legek-varosai/

 

 

Kérdéseink:

 

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatala meg tudja erősíteni azt az információt, mely szerint a 2016. évben 300 fő vándorolt el Mátészalkáról, azaz 300 fővel csökkent Mátészalka lakossága?

 

Mennyi Mátészalka lakosságszáma a legújabb statisztika alapján?

 

Milyen intézkedéseket kíván hozni Mátészalka városa annak érdekében, hogy a fiatalok elvándorlását megállítsa/mérsékelje?

 

Tervezik-e bérlakások építését?

 

Jelenleg hány bérlakása van az önkormányzatnak, és abból mennyi az, amely üresen áll?

 

-Mátészalkaleaks csoport-

 

borond-utazas.jpg

Komfortosabb körülményeket szeretnének a tüdőszűrésnél!

Tisztelt Mátészalkai Kórház!
Többen fordultak hozzánk azzal a problémával, hogy az a helyiség, ahol a  tüdőszűréseket végzik Mátészalkán levegőtlen, nincs klimatizálás, és nincs egy ablak sem ahol szellőztetni tudnák a helyiséget.
Ezért közérdekű bejelentéssel fordulunk Önökhöz.
Bejelentésünk az alábbi törvényen alapul,

2013. évi CLXV. törvény,1. § /3.pont

"Közérdekű bejelentés: olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat."
 
Kérjük, hogy vizsgálják meg azt, hogy valósak-e  a jelzett problémák, amennyiben valósak, legyenek szívesek intézedést hozni a problémák orvoslására.
 
Köszönettel és üdvözlettel:
 
a Mátészalkaleaks csoport
tudo-szures04-st-650x435.jpg

Olvasói levelek az utakról és a méretes gyomokról.

Tisztelt Mátészalkaleaks csoport !

Mátészalkán az  Északi körút nem rég került aszfaltozásra.Ha van idejük nézzék már meg hogy milyen állapotban van (gödrök,szintkülönbségek,vízelvezetés =0,ugyan ez érvényes a Kalmár út Alfi -ker felőli részénél is.Ráadásul sehol egy járda ,sehol egy vízelvezető árok eső vagy zápor esetén életveszélyes ezeken az utakon közlekedni,ugyan is sem az útegyetlenség sem az út széle nem látszik.Segítségüket előre is köszönöm.

-Árpád-

 

Kedves Árpád! Reméljük, hogy a nyilvánosság ereje is segít a körülmények jobbá tételében. Érdemes lenne a képeket elküldenie a muszaki@mateszalka.hu e-mail címre.

 

ut_szele.jpg

Az út széle már elfogyott.

szintkul.jpg

Jól láthatóak a szintkülönbségek.

jarda_nuku.jpg

Járdára lenne szükség.

 

Jó napot! Sajnos hogy ide kell irnom. De nem tett  semmit az önkormányzat a gaz ellen .Alig lehet eljárni az utcába a gaztol es a szeméttöl. Segitséget szeretnénk kérni hogy megváltozon ez a helyzet. A képek a Kalmár sor környékén készültek.

-Ágnes-

 

Kedves Ágnes! A terület teljes egészében nem biztos hogy az önkormányzat hatásköre. Mivel a sín mellett gazos a terület, vélhetően a MÁV-hoz is tartozik.Érdemes lenne megpróbálnia a jegyzo@mateszalka.hu e-mail címre levelet, mellékelve  a képeket.

 

kalmar_sor1.png

 

kalmar_sor_2.png

 

 

A Püspökladány és Ebes között felszedésre kerülő, használt vasúti sínek kerüljenek a Mátészalka-Debrecen vasútvonalba beépítésre!

A hamarosan kiemelendő síneken, jelenleg is közel 100 km/ órával közlekednek a vonatok.

2017.augusztus 26-ától vágányzári menetrend lép érvénybe többek között a Mátészalka- Debrecen vasútvonalon is, hiszen elkezdik a Püspökladány és Ebes közötti vasúti pályaszakasz felújítását, mintegy 74 milliárd forint értékben. A munkálatokkal 2020. szeptemberére végeznek majd.

Mint ismeretes, a Mátészalka- Debrecen vasútvonal ez évre megkezdeni tervezett felújítása elmarad, mert a minisztérium szerint nem volt kellően előkészítve a projekt, még megvalósíthatósági sem készült, így a felújításra szánt EU-s forrást, (31,2 milliárd forint) a Nyugati és Keleti pályaudvarok épületeinek felújítására csoportosították át.

Mivel a MÁV nem a 2017. és a 2018. évben sem tervezi saját forrásaiból a Mátészalka-Debrecen vasútvonal felújítását, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint csak egyedi kormányhatározattal lenen lehetséges forrást biztosítani a felújításhoz, ezért a Mátészalkaleaks csoport egy újabb alternatívát talált ki annak érdekében, hogy rövidtávon, kevesebb befektetéssel, jelentősebb menetidő csökkenés következhessen be.

 

Első lépésként közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a MÁV-hoz:

 

Tisztelt Adatgazda!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján közérdekű adatigényléssel fordulunk Önökhöz.

Adatigénylésünk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 26.§ (1), a 28.§ (1) és a 29.§ (1) bekezdésein alapul, kéjük, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésünknek 15 napon belül tegyenek eleget.

 

Kérdéseink:

1,

A Püspökladány- Ebes 31, 25 km hosszúságú vasúti szakasz felújítása során az összes vasúti sínt felszedik és újra cserélik majd, mindkét vágányon?

 

2,

Amennyiben teljesen kicserélik a síneket, akkor azok újrahasznosításra, beépítésre fognak-e kerülni más vasútvonalakba?

 

 

3,

Ha beépítésre fognak kerülni más vasútvonalakra, van –e már terve a MÁV-nak arra, hogy mely vasútvonalakba?

 

4,

A Püspökladány- Ebes vasúti szakaszon, jelenleg milyen sebességgel haladhatnak a vonatok a jelenlegi sínpályán?

-Mátészalkaleaks csoport-

 

413485_1024x768.jpg

Szeptember elsejétől gyorsabban juthatnak el Nyíregyházára, a Rácz kert és az Északi lakótelep lakói!

Örülhetnek a Ráczkerti lakótelep és az Északi lakótelep lakói, szeptember elsejétől már fel és leszállhatnak a Mezőgép megállóhelyen az M3-as autópályán Mátészalka és Nyíregyháza között közlekedő buszjáratokra.

A Mátészalkaleaks csoport és a Rácz kerti lakosok összefogásának eredményeképpen ismét javulnak a közösségi közlekedés feltételei Mátészalka és Nyíregyháza között.

Az ügyben történt erőfeszítésekről erre  a linkre kattintva olvashatnak.

A tények:

2017.szeptember 1-jei üzemkezdettől, hétköznaponként, a mátészalkai autóbusz-állomásról 6óra 15 perckor, illetve a 14:05 perckor induló, az M3-as autópályán Nyíregyházára közlekedő gyorsjáratra, az EMKK Zrt a Mátészalka Mezőgép megállóhelyen is biztosítja a felszállási lehetőséget. A buszok indulása 6:óra 8 perc és 14óra 08 perc lesz.

 

Eddig csak az autóbusz állomáson volt lehetőség a leggyorsabban Mátészalkáról Nyíregyházára közlekedő buszra felszállni. Ez 1,7 km-es kitérőt, mintegy 21 percnyi gyaloglást jelentett a Rácz kerti lakosoknak.

 

További változás az is, szintén a fenti időpontoktól kezdődően, hogy a hétköznaponként Nyíregyházáról 11 órakor és 17 óra 05 perckor induló, az M3-as autópályán Mátészalkára közlekedő gyorsjáratot szintén megállítja az EMKK Zrt. a Mátészalka Mezőgép megállóhelyen, biztosítva a leszállási lehetőséget az utazóközönségnek. A buszok 11 óra :57 percre, illetve 18 óra :02 percre érnek majd a Rácz kerti megállóhoz.

 

Így 2017.szeptember 1-jétől a Rácz kerti lakosoknak a több kilométeres gyaloglás helyett a városrészen belül lesz lehetőségük fel- és leszállni az M3-as autópályán közlekedő gyorsjáratokra.

 

A menetrend módosítás eredményeképpen Mátészalka Rácz kerti városrészéből, Nyíregyházára busszal 60 perc alatt lehet majd eljutni, a vonat 95 és 99 perces menetidejével szemben, és ehhez még hozzá jön az autóbusz-állomásra gyaloglás ideje.

 

A Nyíregyházáról Mátészalka Rácz kerti városrészbe igyekvő utazóközönség akár 57 perc alatt haza érhet, a vonat 91, és 100 perc közötti menetidejével szemben, amihez még hozzá kell adni az autóbusz-állomásról a Ráczkerti városrészbe történő gyaloglás idejét.

 

m3_autopalya_bus.jpg

Wifi, légkondi és gyorsaság az EMKK Zrt gyorsjáratán.

kitero.png

Eddig ilyen nagy  kitérőt kellett tennie annak, aki fel vagy le akart szállni az M3-as autópályán közlekedő járatokra.valtozas_1.png

 

A hivatalos dokumentum is megjelent már a változásról az EMKK Zrt weboldalán.