Mátészalkaleaks

2016\08\25

Nem panasz, tény !

Ha nem velem történik talán utólag már nevetni is tudnék rajta.

Hozzám közel állók tudják,hogy hónapok óta minden kis szabad időm beteg gyermekemmel töltöm el, Nagykállóba járok látogatni.

Aug.20-ra is ezt terveztem, már szerda este megnéztem az interneten a busz közlekedést, 13 óra 30-kor megyek és akkori kiírás szerint 17 óra előtt és 19,30 kor jön vissza a busz.Ám hiába vártam a 17 órás járatot hazafelé. buszállomás gondnoka megnézte a neten a menetrendet és már nem látott aznapra kiírva semmit.

A közelben lévő dohánybolt eladója (ahol élelem félét próbáltam becserkészni) a MÁV menetrendben lelt egy vonatot 18 óra 55 perces menetidővel. Választásom nem lévén talp - sarok elkezdtem kirohanni az 5 km-re lévő állomásra (autóbalesetem óta 1 km-él nem mentem többet gyalog ).1 órás várakozás után befutott a várt vonat Mátészalka felől (????!!!!) Nyíregyháza felé .

Utólag sem értem ,hogy milyen menetrendet nézett a hölgy a neten ? Kérdésemre a vonatot fogadó vasutas elmondta, hogy az utolsó járat már 17 órakor elment Mátészalkára. Háát!!! - ez volt a hab a tortán !!!! Az ünnep legfelemelőbb pillanata!

Összefoglalva: aug.20-án az utolsó lehetőség, hogy valaki Mátészalkára hazaérkezzen 17 órával megszűnik ,s ez utólag lett tény.Ott álltam a nagy pusztában, se vonat, se busz! Itt szeretném még egyszer megköszönni a vasutas önzetlen segítségét,aki ijedtségemet látva mindent megtett, hogy elinduljak haza.Félórás telefonálgatás után, 21 óra körül ez sikerült ,egy taxis segítségével ( Ne kérdezzétek , hogy mennyiért)!


A XXI. század elején !!!! Köszönet VOLÁN !!!!!!, köszönet MÁV!!!!!! Így jár az aki ünnep napon otthon ülés helyett, beteg látogatásra adja a fejét.

Van egy jó ismerősöm,aki legutóbb azt írta , hogy sikerült a Volánnal megegyezni és szombaton is gyakrabban
járnak majd a buszok a két város között.


Üzenem : Drága Levente , Kedves Mátészalkaelaks még van mit javítani a helyzeten !

 

Szabó Pálné Ibolya

 

Kedves Ibolya! Sajnos, az ünnepi menetrend igen csak alul van tervezve szerte Magyarországon.Nem lenne hátrány ha  ünnepnapon is haza lehetne jutni.

img_1454-300x200.jpg

olvasó

2016\08\23

Szabályzatot és törvényt sért a vasúttársaság, ezt lehet leszűrni a megyei kormányhivatal levele alapján !

Pár héttel ezelőtt csoportunk és a mátészalkai  állampolgárok nagy tömege felvetette, hogy  kritikán aluli állapotban vannak a Mátészalka környékén közlekedő vonatok illemhelyei.

Akkor levélben kértünk tájékoztatást, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztályától a körvonalazódó ügyben, hogy mégis milyen alapvető higiéniai körülményeknek kell(ene) megfelelnie a Máv - Start Zrt. által üzemeltetett vasúti járműveknek.

Néhány érdekesebb tény a levélből:

 

- Vasúti jármű, csak megfelelő számú és kialakítású, zárt rendszerű wc-vel üzemeltető

- A vasúti  kocsikon található illemhelyeknek a jogszerű használatához, az üzemeltetőnek a wc helyiségekben,    toalett-papírt, valamint a kézmosás feltételeihez víz, (megfelelő mennyiségben és minőségben) és                kézmosószer illetve kézszárítási lehetőséget kell biztosítania.

Az eredeti levél a lentiekben olvasható.

 

Ha hinni lehet a  kormányhivatal levélnek, akkor Mátészalkán és környékén csak az IC vonatok közlekedhetnének, és mivel nincs kézszáírtási lehetőség, és a kézmosószer is hiánycikk, a vasúttársaság megszegi a megyei kormányhivatal beidézett mondatai alapján a Vasúti Szabályzatot, valamint a 271/2009. (XII.1.) kormányrendelet 13. pontjának 2.paragrafusát.

 

Az ügyet, csoportunk tovább viszi, el akarjuk érni azt, hogy a személyszállító cég betartsa az Országos Vasúti Szabályzatot, illetve a beidézett törvényt.

 

1111111.png

 

adat adatok

2016\08\19

A közérdekű adatok szerint kitűnő a mátészalkai ivóvíz !

viz.png

Idézet László leveléből:

" Tisztelt Mátészalkaleaks! Esetleg azt nem e lehetne valahogy elérni,hogy az ivóvíz minőségén változtasson a NYÍRSÉGVÍZ! Ez valami borzadáj gyomorforgató ami a csapból folyik,lassan elérjük,hogy a főzéshez is palackos vizet vegyünk?!!! "

Csapatunk közérdekű adatigénylést hajtott végre.Közérdekű adatok a lap tetején.

A közérdekű  adatok szerint: az ivóvíz minősége kitűnő, bár tény, néha az illata nem  túl kellemes.

 

Magyarázatok:

* A rendelet csak a kötött aktív klórtartalomra ad meg határértéket. Laboratóriumunk rendszeresen méri az összes aktív klórtartalmat is, amit igyekszünk azon a legkisebb értéken tartani, ami a hatásos fertőtlenítéshez feltétlenül szükséges. (Ez általában < 0,2 mg/L.)


** A 37°C-os és a 22°C-os telepszámra a rendelet nem ad meg határértéket. A táblázatban feltüntetett határértékeket a Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (régi nevén ÁNTSZ) állapította meg.


Mit is jelentenek a megadott értékek?


pH
A pH a víz egyik legfontosabb jellemzője, tájékoztat a víz korróziós tulajdonságairól, lúgosságáról, savasságáról. A hálózati ivóvíz pH-ja többnyire enyhén lúgos, 7,3-7,5 közötti érték. Az alacsony pH-jú vizek hatására a szerkezeti anyagok korrodálódnak.


Vezetőképesség
A fajlagos elektromos vezetőképesség a vízben oldott kationok és anionok (sók) mennyiségéről ad információt. A magas sótartalmú vizek vezetőképessége magas.


Vas- és mangán tartalom
A vas és a mangán határérték fölötti mennyiségben fordul elő szinte valamennyi mélyfúrású kutunkban. A magas vas- és mangán tartalom jellemző az alföldi rétegvizekre. Nem károsak az egészségre, de nehezítenék a víz felhasználását, és fogyasztói reklamációkat okoznának, (sárgás elszíneződés, zavarosodás) ha nem történne meg az eltávolításuk még a hálózatra jutás előtt.

Ammónium-, nitrit-, nitrát-ion tartalom
Ezek az úgynevezett nitrogénformák oxidáló hatású fertőtlenítőszerek és/vagy különböző biológiai folyamatok hatására egymásba átalakulhatnak.
Az ammónium (ami a védett rétegvizekben nem friss szennyeződésre utal) közvetlenül nem toxikus. Az ammónium esetén határérték megállapítására azért van szükség, mert a körülményektől függően nitritté alakulhat, ami azért veszélyes, mert a vér hemoglobinját oxigénszállításra alkalmatlanná teszi (methaemoglobinaemia). A nitrátra vonatkozó határérték enyhébb. A szervezetben a nitrát nitritté redukálódik, és ugyanúgy fejti ki hatását, mint a nitrit.


Keménység
Sok fogyasztónk kíváncsi a mosó-, illetve a mosogatószer adagolás miatt a hálózati víz keménységére. A víz keménységét a benne oldott kalcium- és a magnézium ionok okozzák. Szolgáltatási területünkön a víz általában közepes keménységű.
Közismert, hogy a nagy keménységű víz vízkőkiváláshoz vezet, több mosószert igényel, ugyanakkor a túl kis keménységű víz sem ideális, mert hálózatban korróziót okozhat.

Klorid és szulát
A klorid fémekkel alkotott sói nélkülözhetetlenek a szervezett számára. A szulfát az ivóvízben kevésbé, inkább az ásványvizekben fordul elő. A klorid és a szulfát együttesen talajvizekben fordul elő nagyobb mennyiségben.
Kémiai oxigénigény
Ez a paraméter a víz szervesanyag tartalmáról ad felvilágosítást. Értéke a hálózati rendszerünkben jóval a határérték alatt van.

Arzén
Amíg 50 µg/L volt az arzénra vonatkozó határérték, ez a paraméter nem jelentett problémát. A határérték szigorítása miatt néhány településen meg kell oldani az arzénmentesítést. Az arzén a mélyfúrású kutakban kizárólag geológiai eredetű, ércekből, ásványokból való kioldódás eredménye. Bizonyos tengeri eredetű élelmiszerekben is előfordul, ezért a szigorúbb határérték megállapításánál az élelmiszerekkel való bevitelt is figyelembe kellett venni. Igaz, hogy Magyarországon nem jelentős a tengeri halak és az egyéb tengeri eredetű élelmiszerek fogyasztása, de a szabályozás egységes, az EU nem engedélyez egyedi határértéket.


Összes aktív klórtartalom, kötött aktív klórtartalom
A 201/2001 (X.25.) Korm. rendelet összes aktív klórtartalomra nem ad meg határértéket. A kötött aktív klórtartalom határértéke 3 mg/L lehet. Elvárás, hogy a fogyasztóhoz jutó víz aktív klór koncentrációja az a legkisebb érték legyen, amelyet a hatásos fertőtlenítés érdekében feltétlenül tartani kell. Kis szervesanyag tartalmú, gyakorlatilag ammónia mentes vizekben 0,5-1,0 mg/L közötti maradék szabad aktív klór koncentráció az ideális.


Ezt a szempontot tartjuk mi is szem előtt az ivóvíz fertőtlenítésekor. Jóval az engedélyezett határérték alatt maradva általában 0,1-0,2 mg/L közötti összes aktív klórtartalom mérhető a hálózaton. A szabad aktív klór koncentráció ennél értelemszerűen valamivel kisebb.


Coilform baktériumok száma, 37°C-on, illetve 22°C-on növekvő telepszám
Ezek a mutatók a mikrobiológiai vizsgálatok eredményei.
A coliform baktériumok jelenléte egyáltalán nem megengedett az emberi fogyasztásra szánt vízben.
A hálózatra kerülő ivóvizet minden esetben fertőtleníteni kell. Ha a fertőtlenítés kimaradna a vízkezelésből, akkor akár víz útján terjedő járványos megbetegedések is előfordulhatnának. Ezt el kell kerülni még olyan áron is, hogy a fertőtlenítés hatására esetleg kismértékben csökken a víz élvezeti értéke.
A 37°C-on és 22°C-on növekvő telepszám a nem patogén baktériumok számát jelenti. Ezek a baktériumok általában valamilyen szennyeződés indikátorai. A 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet nem ad meg határértéket, csupán annyit ír, hogy „nincs szokatlan változás”, ami azt jelenti, hogy az adott rendszerre tartósan jellemző szám elfogadható, illetve a területileg illetékes Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve ( régi nevén ÁNTSZ) határértéket is megállapíthat.


n.d.: nem mérhető mennyiség

közérdekű adatok

2016\08\14

Terjeszkedés: elindult az Őrleaks !

A Mátészalkaleaks blog kedvező fogadtatása és sikeressége megalapozta a terjeszkedést. Csapatunk szerint, további  " leaks blogok" indítására van szükség ahhoz hogy minél több  településen megerősödjön a helyi nyilvánosság.Minden "leaks blog" szerkesztő csapata, rendszeres közérdekű adatigénylésekkel kívánja ezt elérni.Ezért a napokban Őr községben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy újabb településén indult blogunk, amelynek címe: Őrleaks.

 

A blog, Őr és környéke érdekesebb adataival fog foglalkozni, így elősegítve azt, hogy a helyi nyilvánosság megerősödjön, valamint el akarjuk érni azt, hogy egyre több állampolgár mutasson érdeklődést  a közügyek iránt.

 

Figyelem! A munka nem áll meg, további "leaks blogok" indítása várható! Amennyiben szeretnéd ha a Te településeden is lenne hasonló blog, keress minket meg a Facebookon felvetéseddel.

fghpehl.png

program

2016\08\14

Elindult Mátészalkaleaks program !

2016.augusztus 01-én elindult  a Mátészalkaleaks program.

A programban minden mátészalkai vagy mátészalkához kötődő állampolgár  részt vehet.

A Mátészalkaleaks  program a  a társadalmi önszerveződést, a helyi közösségi  érdekérvényesítést kívánja erősíteni.

Főbb céljaink:

  • közösségi válaszokat kínálunk a helyi társadalmi és gazdasági folyamatok kihívásaira
  • aktív figyelemmel kísérjük, és időszakonként közérdekű adatigénylésekkel ellenőrizzük a helyi intézmények munkáját, biztosítják azok civil kontrollját
  • látható és a helyi közösség számára érezhető módon segítjük a helyi nyilvánosság megerősödését, a közösségi érdekérvényesítést, pld. Mátészalkaleaks blog
  • Közérdekű adatok igénylésével ellenőrzzük a helyi intézmények (pl. oktatási, egészségügyi) működését, a helyi adók felhasználását, a közbeszerzési eljárások tisztességét annak érdekében, hogy megteremtsük a döntéshozatalban való hatékony egyéni és csoportos részvétel lehetőségét,
  • átláthatóvá és elszámoltathatóvá kívánjuk tenni a helyi döntéshozók, intézmények tevékenységét.

 

Amennyiben Te is aktív részese lenni közösségi munkánknak, ha szeretnél egy sikeres csapat tagja lenni. Vedd fel velünk  a kapcsolatot a Mátészalkaleaks Facebook oldalán keresztül.

 

kozosseg-700x546.jpg

 

 

 

program

2016\08\12

Eredeti dokumentum: jegyzőkönyv a repülőhíd állapotának vizsgálatáról

A 2016. augusztus 6-án beérkezett adatkérésével összefüggésben az alábbiakról tájékoztatjuk.

 

A Mátészalka gyalogfelüljáró a Magyar Állam tulajdona, amelynek vagyonkezelését a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság végzi.

A híd vizsgálatát az érvényben lévő vasúti hídszabályzat, továbbá az Előírások a pályafelügyeleti szolgálat ellátására című belső utasítás előírásai szerint havi, éves és 10 évenkénti esedékességgel végezzük.

A legutóbbi, Hídgazdálkodási számítógépes döntés-előkészítő rendszerben rögzített vizsgálatról készült jegyzőkönyvben jellemzően az acélszerkezet korróziója és a vasbeton lépcsőfokok felületi hiányosságai kerültek rögzítésre, amelyet kérésének eleget téve mellékelten – a személyes adatok felismerhetetlenné tételével – megküldünk.

 

1_1.png2_1.png3.png4.png

dokumentumok

2016\08\06

Két hete rohad a szemét a forróságban Zöldfa úton ! A jegyző segítségét kérjük!

Mint ahogyan már beszámoltunk róla az előzőekben, Mátészalkán, az egyik Zöldfa úti szórakozóhely előtt több zsák szemét van elhelyezve az utcán.

A telephelyen jól láthatóan van mozgás, de a szemetet 2 hete nem távolították el a bejáratuk elől. Jelenleg, már több tíz méterről átható, rothadó szemét szag érezhető.

 

Újabb szint, olvasónk levele a jegyzőnek:

 

 

Tisztelt Jegyző !

A Zöldfa úton található Club  ......   előtt 2 hete, kb 5 nagy fekete szemeteszsáknyi kommunális hulladék van elhelyezve. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy van e  egyáltalán edényzete a cégnek és hogy miért helyezik az utcára a hulladékukat.
Messziről érezni a rothadó szemét szagát.
Legyen szíves megkérni a közterület felügyelőket a intézkedésre és  a jövőben ha lehet járjanak el lakossági bejelentés nélkül is az iléyen renitensekkel szemben, hiszen gyakran járőröznek, vállaják fel az ilyen ügyeket, legyenek szívesek.
Városunk egyik fő útja a Zöldfa út, sok átutazó jár arra, rontja a rólunk alkotott képet és veszélyes is a kommunális szemét közteületen tartása a nyári hőségben.
Segítségét és intézkedését várom, amelyet előre is  köszönöm.
Csák Emese
Idézet a hatályos, közterületről szóló törvényből:
"
A közterületek rendjének és tisztaságának védelme, valamint annak rendjét megbontó jogsértések hatékonyabb megelőzése, megakadályozása, szankcionálása, az önkormányzati vagyon védelme, e feladatok ellátásához szükséges szervezeti keretek megteremtése, az ezekkel összefüggő közszolgálati feladatokat ellátó személyek jogállásának meghatározása érdekében az Országgyűlés megalkotta a közterület felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvényt (továbbiakban: Kftv.).


E törvény értelmében A közterületi rend és tisztaság védelméről, a tömegközlekedési eszközök használati rendjének fenntartásáról, az önkormányzati vagyon védelméről a települési önkormányzat közterület-felügyelet, illetőleg közterület-felügyelő útján gondoskodhat "
img_20160806_163525.jpg

jobbítás

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu