A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Csak 2022-re gyorsulhatnak érzékelhetően a vonatok Mátészalka és Debrecen között !

Ha Nyíregyházán át közelítjük meg Debrecent, buszt és vonatot kombinálva, már kevesebb a menetidő!

2018. június 05. - Mátészalkaleaks

Ahogyan arról már hírt adtunk több alkalommal, a  MÁV 2020-ban és 2021-ben, saját forrásaiból átépíti az Apafa-Hajdúsámson és a Nyírgelse-Nyírbátor vasúti szakaszokat, összesen, mintegy 26 kilométeren.

Az aktuális menetrend, és az érvényben lévő lassú jelek (sebességkorlátozások) felhasználásával most kiszámoltuk azt, hogy abban az esetben, ha a vasútvonal többi szakaszának állapota nem romlik, és a 2020-as és   2021-es felújítások során megszüntetik a sebességkorlátozásokat az átépített szakaszokon, azaz 80 km/óra lesz az enegedélyezett legnagyobb sebesség, akkor milyen menetidővel számolhat majd  az utazóközönség.

Információink szerint, nagy az esély arra, hogy 2022-re már a Mátészalka  és Nyírbátor , 1985 és 1988 között hézagnélkülire átépített vasúti szakaszra is korlátozásokat kell elrendelni (jelenleg ezen a szakaszon még 80 km/órás sebességre alkalmas a pálya), hiszen az akkor már csaknem negyven éve lesz szolgálatban. Így erősen kérdéses az, hogy az újabb átépítések ellenére tud-e majd érzékelhetően csökkenni a menetsebesség.

Jelen és jövő:

Apafa-Hajúsámson szakasz, távolság 10 km:

Jelen:

Menetidő (amikor nincs vágányzári menetrend)  15 perc. Aktuális átlagsebesség 40: km/óra.

Jövő:

Felújítás utáni, becsült  menetidő: 9 perc.

 

Nyírgelse-Nyírbátor szakasz, távolság 16 km:

Jelen:

Menetidő( amikor nincs vágányári menetrend) 23 perc. Aktuális átlagsebesség: 42 km/ óra.

Jövő:

Felújítás utáni, becsült menetidő: 14 perc.

 

A gyorsulás várható mértéke személyvonatoknál: 15 perc

A gyorsulás várható mértéke a Kraszna IC vonatoknál: 18 perc

 

Mindeközben, már gyorsabban és komfortosabban lehet eljutni Mátészalkáról, Debrecenbe, nyíregyházi átszállásal!

 

A nyári melegben, az amúgy is lassú menetsebességet is csökkenteni kell Mátészalka és Debrecen között is több alkalommal, hiszen az  50-60 fokosra felhevült sínek már deformálódhatnak.Ilyen tartós hőterhelésnél a vasúttársaság már sebességkorlátozásokat vezet be.

A hőség és az általunk többször is felvetett tisztasági problémákra lehet egy altarnatív megoldás az, ha 25 kilométeres kitérőt választva, Nyíregyházán  át közelítjük meg Debrecent.

Hétköznaponként, reggel 6 óra 15 perckor, klímás, Wifi-vel felszerelt busszal, az M3-as autópályán utazhatunk Mátészalkáról, Nyíregyházára az EMKK Zrt jóvoltából, mindössze 57 perc alatt, majd kilenc perces várakozás után indulhatunk tovább a  Nyíregyházáról, Debrecenbe közlekedő Takta Intercityvel, amely  30 perc alatt teszi meg  a két megyeszékhely közötti 49 kilométeres távolságot.

A menetidő öszesen: 96 perc.

A menetjegy ára így borsosabb lesz, hiszen 25 kilométeres kitérőre és helyjegy vásárlására kényszerülünk, de cserébe komfortos buszon és vonaton utazhatunk.

Az utazás összköltsége: 2010 Ft.

 

kerulo_1.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9714024312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása