A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

26 ezer fő közlekedésének javítását értük el! Az EMKK Zrt javaslataink nagy részét jogosnak találta.

Tizenöt település érintett.

2017. október 31. - Mátészalkaleaks

Pár napja új ügy megoldásába kezdett a MátészalkaLeaks és az ŐrLeaks csoport. Történt ugyanis, hogy az Ebes-Püspökladány vasúti szakasz felújítása miatt, vágányzári menetrendet léptetett életbe a MÁV, ám a másik közlekedési közszolgáltató az EMKK Zrt elfelejtette a MÁV menetrendjéhez igazítani a járatai indulási és érkezési idejét.

A vágányzári menetrend miatt több Mátészalkáról induló, illetve Mátészalkára érkező vonat menetrendje változott, de valamilyen okból kifolyólag a buszos közszolgáltatásért felelős EMKK Zrt nem módosította a menetrendjét. Így, mivel a Mátészalkáról reggel 5 óra  20 perckor induló, Budapestre közlekedő  Kraszna Intercity indulási ideje 4 óra 55 percre módosult,  Vállaj, Mérk és Fábiánháza települések lakóinak csak öt percük volt a jegyvásárlásra és a felszállásra, hiszen az ő buszuk 4 óra 50 percre ért  a mátészalkai buszállomásra, míg Nyírkáta lakói el sem  tudták elérni a Budapestre átszállás nélkül közlekedő vonatot, mert az ő buszjáratuk 4 óra 55 percre ért a mátészalkai buszállomásra.

A MátészalkaLeaks csoport az érintettekkel karöltve  közérdekű bejelentést tett az EMKK Zrt felé, és a közlekedési szolgáltató jogosnak találta az igényt, 2017. november 01-től mindkét járat utasai 4 óra 45 percre érkeznek majd a mátészalkai buszállomásra

A menetrend módosítása 7000 fő számára hoz pozitív változást, és  teszi lehetővé azt, hogy elérjék a reggeli Kraszna Intercityt.

Egy másik problémára is fény derült, ugyanis szintén a vágányzári menetrend miatt, a Budapestről 19 óra 38 perckor érkező Kraszna Intercity menetrendje is módosult, amelynek eredményeképpen csak 20 órára érkezik az Mátészalka állomásra.

Itt már sokkal több érintett lehetett bosszús, hiszen a Vaja (csak péntekenként közlekedik) és Csenger felé a  buszok már 19 óra 45 perckor elindultak Mátészalkáról, így az igencsak nagy forgalmat lebonyolító Kraszna Intercity utasai már csak az autóbuszok hűlt helyét találták, és a következő buszukra csaknem másfél órát kellett várniuk.

A MátészalkaLeaks csoport az érintettekkel karöltve közérdekű bejelentést tett az EMKK Zrt felé, amelyet a közlekedési szolgáltató elfogadott, így 2017. november 1-től  mindkét járatot 20 óra 05 perckor indítják Mátészalkáról.

A menetrend módosítása Jármi, Őr és Vaja, mintegy 6000 lakosának,  illetve  Györtelek, Géberjén Fülpösdaróc, Ökörítófülpös, Pátyod, Porcsalma, Szamosangyalos és Csenger mintegy 13000 fős lakosságának biztosítja a hazajutást az este 20 órakor  Mátészalkára érkező Kraszna Intercitytől.

 

 

1_13.png

 

2_9.png

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr4413120538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása