A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

A MÁV-Start jogszabályokat és vasúti szabályzatot hagy figyelmen kívül !

Amennyiben nem teljesítik a követeléseinket, a Közlekedési Hatóság, Vasúti Igazgatási Osztályához fordulunk jogorvoslatért.

2017. március 16. - Mátészalkaleaks
Panaszt terjesztünk elő a Mátészalka-Debrecen vasúti viszonylaton tapasztalható, szerintünk áldatlan állapotok miatt.
 
Az említett vasúti viszonylaton közlekedő vasúti kocsik mindegyike, belülről, rendkívül koszos,az ülésekre leülni szinte alig lehetséges, mert azok beszennyezik a ruházatunkat.Az ablakok is koszosak, nem lehet azon normál módon kilátni, a mellékhelyiségek állapota is katasztrofális, legtöbbször nincs folyó víz,egészségügyi papír, szappan és kézszárítási lehetőség.Pedig ezek már alapkövetelménynek számítanak a 271/2009. kormányrendelet, 13. parafrafusa szerint.
 
Problémát jelent az is, hogy a vasúttáraság nem biztosítja rendszeresen az egyenletes és megfelelő, olvasáshoz szükséges világítást  ezen a vasúti viszonylaton.
 
Pedig a törvény kimondja:  "  Vasúti járművek utastereiben, előterekben, mellékhelyiségekben a követelményeknek megfelelő egyenletes, az olvasást lehetővé tevő világításról kell gondoskodni. "
 
Probléma az is, hogy a nyári hónapokban, az ezen a vasúti viszonylaton közlekedő, nem klimatizált vasúti kocsikban a hőmérséklet, saját méréseink szerint 40 és 60 fok között váltakozik a legmelegebb órákban rendszeresen, ez nem megengedhető és az egészségre veszélyes, és  a magyar és EU-s szabályozásoknak nem felel meg.
 
Kérjük a Tisztelt Vasúttársaságot, hogy panaszainkat vizsgálja ki, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jelenlegi állapotokhoz képest érezhetően javuljon a vasúti kocsik tisztaságának minősége az említett vasúti viszonylaton.
 
Kérjük a Tisztelt Vasúttársaságot, hogy panaszunk azon részét, amely a nyári hőmérsékleti problémákra hívja fel a figyelmet,kiemelten vizsgálja, és tegyen intézkedéseket arra, hogy egészégi károsodás ne érhesse a Mátészalka-Debrecen vasúti viszonylatot igénybe vevő utast.Gondoskodjon valamilyen módon a vasúti kocsik hűtéséről, vagy osszanak védőitalt a legmelegebb nyári hónapokban a nem klimatizált vasúti kocsikon.
 
Várjuk mielőbbi válaszukat és kérjük intézkedésüket.
 
2017.március 14, Mátészalka
                                                                 -Mátészalkaleaks-
Amennyiben nem teljesítik a követeléseinket, abban az esetben a Közlekedési Hatóság, Vasúti Igazgatási Osztályához fordulunk jogorvoslatért.

Ha a vasúti igazgatási szerv a fentebb meghatározott valamely rendelkezés megsértését állapítja meg,

  • előírja a vasúti társaság részére a tevékenység jogszerű végzéséhez szükséges lépések megtételét,
  • megtiltja a jogsértő magatartás folytatását,
  • külön jogszabályban foglaltak alapján bírságot szabhat ki,
  • a jogsértőt kötelezi az eljárás költségeinek megtérítésére.

 

A kötelezettségek súlyos és ismétlődő megszegése esetén - amennyiben a fentebb meghatározott egyéb jogkövetkezmények nem vezettek eredményre - a vasúti igazgatási szerv felfüggesztheti vagy visszavonhatja a vasúti személyszállításra szóló működési engedélyt.

 

img_20170304_171052.jpg

Világítás Mátészalka és Debrecen között.

 

dsc01468.JPG

Sokszor a víz hiánya miatt, a kézmosás is lehetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr9812341157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása