A néha kellemetlen, és a nehezen hozzáférhető mátészalkai adatok lelőhelye.

MátészalkaLeaks

Új utakon járnak Mátészalkán

2015. augusztus 06. - Mátészalkaleaks

 Mátészalka – A város elavult, kátyús útjait csaknem négy kilométeres szakaszon újította fel az önkormányzat. A megújulás a település gazdasági életre is pozitív hatással lehet.

Összesen mintegy 32 ezer négyzetméteren 3500 tonna aszfaltot használtak fel a mátészalkai önkormányzat megbízásából dolgozók, hogy csaknem négy kilométeres szakaszon felújítsák a város elavult, kátyús útjait.Hanusi Péter polgármester biztos abban, hogy a megszépült aszfaltszőnyeg nem csak az itt lakók életét könnyíti meg, hanem a település gazdasági életre is pozitív hatással lesz. Köszönhetően az „Új utakon járunk” elnevezésű projektnek, amely belterületi szakaszok javítására és építésre adott lehetőséget.

– Az útfelújítás mindig aktuális – mondta Hanusi Péter. – Külön öröm számunkra, hogy olyan projektet sikerült befejeznünk, ami három másikkal együtt már a veszélyeztetett listán szerepelt.

Fontos szakaszok újultak meg

– Nem sok remény volt korábban arra, hogy ez megvalósul, de a városfejlesztési iroda munkájának köszönhetően az utolsó pillanatban visszafordítottuk a beruházás sorsát – mesélte a település első embere, majd így folytatta: – Lehet, hogy a majdnem négy kilométeres felújítás és a kétszáz méteres új út építése önmagában nem tűnik óriási lépésnek, mégis nagy jelentőségűek, hiszen az Ipari út nagyon töredezett, kátyús, folyamatosan javítgatott útfelület volt. Az ipari parkunkba érkezők gyakran elmondták, hogy Budapesttől Mátészalkáig kiváló vagy jó minőségű úton érkeznek. Éppen a befektetési szándékkal feltérképezett területen átvezető út állapota miatt mégis elgondolkodtak egy lehetséges beruházáson. A rövidke új út pedig egyik iskolánk környékén szüntette meg az állandó balesetveszélyt.

A felújítás során összesen 32 ezer négyzetméteren 3500 tonna aszfaltot használtak fel, több mellékutat is rendbe hoztak. A felújítás nem csak az itt lakók életét könnyíti meg, a gazdasági életre is pozitív hatással lesz.

Kovács Sándor országgyűlési képviselő a város központi szerepét hangsúlyozta az útátadó ünnepségen. – Mátészalkának mint gazdasági centrumnak kiemelkedő szerepe van a térségben, ami a jövőben még jelentősebb lesz! A befektetők számára meghatározó jelentőségű az infrastruktúra és a szolgáltatások színvonala.

Sokat számít a komfortérzet

– A mátészalkai ipari parkban működő vállalkozások jelenleg is több ezer embernek adnak munkát. Ez a beruházás is hozzájárul ahhoz, hogy új befektetők érkezzenek a városba és a térségébe. A legtöbbet akkor tehetjük ezért a vidékért, ha új munkahelyeket teremtünk, és megbecsüljük a már itt működő vállalkozásokat. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a befektetők minél komfortosabban érezzék magukat térségünkben – mutatott rá Kovács Sándor.

KM

A bejegyzés trackback címe:

https://mateszalkaleaks.blog.hu/api/trackback/id/tr17686778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása